Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-22 / 12. szám

Gondoljuk el már, hogy mily hatalmas előnye lenne az ily esperesi eljárásnak az egyházi hivatalnokokra nézve! De mily hatalmas előnye lenne annak az — elöljárókra nézve is, kik a lelkiismeretlen és erőszakos adózóval szemben sikeresen védhetnék magokat azzal, hogy hátra van még az esperes rostája és — esetleg — büntető botja 1 Igy, de csak igy vihető keresztül a 231. §. az egyházi hivatalnokok károsodása nélkül, sőt azoknak előnyére. Igy, de csak igy vagyunk készek lemondani a lukmázásról. — Ellenben újra meg újra perhorreskáljuk, újra meg újra országos csapásnak kiáltjuk azt a rettentő állapotot, mely a közvetlen adózás megszüntetésével, esperesi szigorú kontrolleria nélkül, az elöljáróság önkényének s igy orvosolhatlan visszaéléseknek és beláthatlan zavarnak dobna oda bennünket 1 *) Tehát nagytiszteletű esperes urak ! legyen szerencsénk szeptemberben ! S ha nem lesz szerencsénk szeptemberben, ne méltóztassanak rosz néven venni, ha a lukmázás mellett egyetemesen fölkelünk, mert hiszen légió a mi nevünk, s a többek között én is igéretemet beváltandó dithirambot irok. Hátra van még két igen fontosok, melyek a szeptemberi látogatás mellett igen nyomósán érvelnek, de ezekről immár csak röviden szónoklok. Egyik az : falusi papok és tanitók váltig tanítják, hogy ő nálok az iskolai szorgalmi idő 8 hóig tart. Pedig hát nem mindenütt igaz ez 1 Sőt igen sok helyütt — még ma is — nem igaz ez 1 A gyermekek október utolján vagy november elején kezdenek felszállingózni, május elején pedig már szét szállingóznak. Nohát az esperesek saját szemeikkel lássák meg, hogy hol kezdetik meg, s hol nem az iskolázás szeptemberben, a törvény szerint. — Másik ez : népünknek leginkább szeptemberben van pénzecskéje, gyümölcsből, gabonából. Ezt bizonyítja az adó-statistika is. Nohát az esperesek ez időben működhetnek leghatásosabban az országos közalap érdekében is, szívökre kötvén a presbytereknek, hogy a még be nem hajtott járulékok után most szorgalmatoskodjanak. En pedig szorgalmatoskodom letenni a tollat, azon boldog reményben, hogy ezúttal is jó munkát végeztem. Csepeli Pál, református lelkész. Felvidéki missió. — Bilke, Ilosva, Komlós. — Beregmegye felvidékének keleti szélén, ott, hol ez a szomszédos Ugocsa- és Mármarosmegyéket érinti, az úgynevezett Barzta völgyén terül el egy kis mezőváros, Bilke ; lakosai, mint e felvidéknek általában, ruthén ajkúak, kik között a létszámhoz viszonyítva csekély menynyiségben él a magyar nemzetiségnek egy kis töredéke, mely, egy-két róm. kath. családot kivéve, tagjaiul kizárólag protestánsokat számlál, kik e kedvezőtlen helyen, melyet a sors otthonul rendelt számukra, folyvást nehéz küzdelmek között élnek; az idegen elemekkel nemzetiségükért, s a mostoha természettel, mely e hegyi terméketlen vidéken annyira ellenök van, a megélhetésért, a létért kell szüntelen vívni a harcot. E nehéz helyzetben, bár sokszor hányattak már kétség és bizonytalanság közt törékeny csolnak gyanánt *) S/ámos reformált egyházban a hivatalnokok fizetésének igen jelentékeny részét képezi a bor. Ezután pedig a gabona árak alacsonysága mellett s a philoxera terjedése miatt még jelentékenyebb részét fogja képezni. Mivel pedig a boradózást ellenőrizni absolut lehetetlenség : nincs más mód, mint a bort megváltani. Cs. P. az élet zivataros tengerén: csüggedés soha nem vett raj tok erőt ; az őket környező idegen áramlat által nem sodortattak el. Nem, mert a hit, melyet apáiktól örököltek, ott lángolt szüntelen keblökben ; hevité a csüggedő lelkeket, erősité a lankadó karok erejét, s a legválságosabb helyzetben szájokba adá a vallásnak eme vigasztaló szavait »Isten nem hagyja az igazaknak utát elveszni, hanem egyengeti az ő ösvényöket, hogy azon mindörökké megmaradjanak.« E hittől lelkesülve nem egyszer hangzottak veszély idején ajkaikról a XLVI. Zsolt, eme szavai: Az Isten a mi reménységünk; Midőn reánk tör ellenségünk Minden háboruságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szivünk nem félne ; Ha az egész föld megrendülne, Es a hegyek a tengernek Közepébe bédülnének. Nem is félt, de nem is pusztult el a hívőknek e kis serege ; sőt már a mult században egyházközséggé alakult. Ettől kezdve központjává és menedék helyévé vált a vidéken szétszórva élő hitsorsosoknak is. Megvolt tehát már, a mi össze tartsa s egymásíránt tántoríthatatlan ragaszkodásra buzdítsa a rokon lelkeket. Oh 1 de még mindég hiányzott valami. Ott állt ugyan minden hivő kebelben a ledönthetetlen oltár, melyen az örök Isten iránt égő szerelemnek s a hitnek soha ki nem hamvadó tüze lobogott; de hiányzott a hely, honnan e hitbeli buzgóság az egybesereglett nép közös éneklése-és imájában, mint jó illattétel áldozata szálhatott volna fel a Mindenható trónjának zsámolyahoz. Nem volt ez egész vidéken magyar református templom ; s e körülmény a hivek vallásos buzgalmának fejlesztésénél oly akadály volt, melyet el kellett hárítani. És az erős akarat el is háritá azt. A szükség érzetétől ösztönöztetve előálltak a népnek vénei, s a szent ügy iránt lelkesülten, miként Jákób az ő háza népéhez, igy kiáltottak fel övéikhez : keljünk fel, és csináljunk oltárt annak az erős Istennek, ki meg hallgatott minket, és velünk volt az uton, a melyen jártunk. A felhívó szót azonnal tett követte ; a neki buzdult kis sereg hozzáfogott a munkához és saját erejéből épitett az Urnák templomot. Kicsiny és egyszerű volt e hajlék: nem tett annak nagy ünnepélyességgel alapot pompásan kifaragott kőből senki; fából készült az alapjától kezdve fel a tetőzetig. Nem is ékesiték fel cifra faragvány okkal mesteri kezek; és mégis, minden egyszerűsége mellett nagyszerű s következményeiben messze kiható munka volt ez. Szegletköve, alapja támadt ebből egy kis egyháznak, mely a protestantizmusnak, és ezzel a magyar nemzetiségnek is e végvidéken utolsó védbástyája. És hogy mint ilyen, e szép hivatásának meg is felelt, tanuskodék erről a jelen nemzedék. Az ősök, kik ez imaházat épiték, már nem élnek, de élnek az utódok, kik az elődöktől örökölt hit által vezettetve, nem csakhogy megmaradtak vallásuk és nemzetiségök mellett, sőt most erősebben ragaszkodnak azokhoz, mint valaha. Az egyszerű imaház, mely mellett a más hitfelekezetüek kolossalis temploma csillogó tornyával, mint hajdan Salamon pompás temploma büszkéikedék, nagyon szép vallásos mozzanatnak vált központjává. Kicsinysége mellett is kitelt minden; ha ketten vagy hárman összegyűltek benne, lett Isten háza; a másik órában iskolaház, de mindkét esetben az Urnák szolgája forgolódott ott,