Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-22 / 12. szám

most a gyülekezet nagyjainak, majd kicsinyeinek prédikálván az igét. És mig amott a pompás templomban, még mindég csak a festett falakról lefüggő szentképek aranyozott keretei és a csillogó oltár vetnek fényt az arcokra, addig ez igénytelen helyen az evangeliumi tiszta adománynak áldásdús sugarai terjedtek szét, hogy oszlassák fényökkel az elmék homályát; melegségökkel a keblekről a közönyösség jéghideg kérgét, s készítsenek a szivekben alkalmas talajt minden szépnek és nemesnek befogadására. A munka nem volt sikertelen ; a szivekbe vetett mag kikelt s az örök Isten fényének melegétől tápláltatva, naponként termi a maga gyümölcseit. Híveink, ugy erkölcsiség, mint értelmiség tekintetében messze túlszárnyalták az idegen nemzetiségüeket, annyira, hogy mig ott alig akad oly egyén, ki csak nevét is leirni tudná : addig gyülekezetünk tagjai az értelmi fejlettségnek a köznépnél valóban bámulatos fokára emelkedtek. A vallásos élet külsőleg is szép tettekben nyiványult eleitől fogva a híveknél, sőt egyes tehetősebb családok az egyházközség megalakulása után tetemesebb anyagi áldozatokkal járultak az Úr oltárára. Bilkén a Lipcsei és Tolvay család, Ilosván és Komlóson pedig az Ilosvay és Komlósy családok egyházunkban örökre fennt maradó emléket hagytak magok után. Az egyház birtokában levő négy harang, melyek közül kettő Bilkén, kettő pedig Ilosván és Komlóson, mint társegyházakban hívogatja érc-nyelvekkel imára a buzgó lelkeket ; a szép urasztali készlet, mind a hivek áldozatkészségéről tanúskodnak, s mint a vallás iránti kegyeletnek maradandó emlékei, folyvást buzdító példa gyanánt ragyognak hasonló tettek követésére. Az igy szép gyarapodásnak indult hitközség tovább fejlődésénél azonban nem kis akadály volt ama valóban sajnos körülmény, hogy egy állandó lelkész fentartására, tisztességes javadalmazást, még a komlósi és ilosvai egyházakkal történt társulása után sem adhatott. E miatt az 1860-ik évtől kezdve folyvást csak segéd-lelkészek vezetése alatt állt, a kik huzamos ideig e helyen nem maradván, gyakran megtörtént, hogy akkor hagyták el állomásukat, midőn már a nép bizalmát és szeretetét teljes mértékben kinyerték. E kis gyülekezetre pedig mindannyiszor fájdalmasan és leverőleg hatott az, midőn a már megkedvelt lelkésztől elkeliett válni; anynyival ís inkább, minthogy ez egy rövid évtized alatt is gyakorta ismétlődött. Nem kis aggodalommal tölté el a szíveket ama szomorú látvány is, hogy a több mint 80 éves imaház, mely részben lelkészlakul is szolgált, korhadt faanyagával naponta roskad, s a vallásos kegyeletnek a hivek anyagi tehetségéhez mért egyszerű, de szép emléke, Istennek e kis hajléka, hol a csüggedő lelkeknek bátorítás, a szenvedőknek vigasz, mindeneknek pedig üdv hirdettetett : maholnap tarthatatlanná és a más hitfelekezetűek előtt gúny tárgyává válik. Hogy ez be ne következzék, a réginek romjai felett egy uj, az előbbitől szilárdság és külcsín tekintetében messze elütő nagyobb templom építése körül irányult most a híveknek minden törekvése. Fájdalom, hogy a nagy munka megvalósítása már oly időben kivánt tetemes anyagi áldozatot, a midőn híveinknél az erős akarat ugyan még nem hiányzott, de tehetség már nem volt. Az ország más részeiben is ugyan, de különösen e vidéken népünk annyira elszegényedett, hogy a mindennapi megélhetés is gondterhes felleget gyűjt a legtöbb családapa homloka körül Ily körülmények közt a tervbe vett templomépitési munkálat csak csigaléptekkel haladhatott elő. Nem késtek ugyan övéiktől megvont, a szó teljes értelmében áldozatfilléreiket összerakni mindazok, kik Isten igéjét továbbra is édes magyar nyelvünkön akarták hallgatni; de ebből még csak az alap sem tétethetett le; az egésznek kiviteléhez pedig oly elenyésző csekélység volt, hogy szegény híveink a terv kivitelének lehetőségében kezdtek kételkedni. Talán sokáig nem kezdődött volna meg a munka, ha nem támadt volna már csak néhai boldog emlékezetű Tolvay Istvánné, született Ilosvay Terézia úrhölgy személyében egyházunknak egy oly derék patronája, ki a vidéken szétszórva élő magyar reformátusság közt eleitől irányadó szerepet játszva: mint mindenütt, ugy e szent cél elérésénél is páratlan tevékenységet fejtett ki. O ügybuzgalmával s tetemes anyagi áldozatokkal oda vitte a dolgot, hogy a templom alapköve az 1874-ik évben letéve, s ezzel a munka megkezdve lett. De még ezután hat hosszú és küzdelemteljes év folyt le, mig a vidéknek ez egyetlen magyar ref. temploma, a beregi egyházmegye a tőtiszt. tiszántúli egyházkerület, az ország több helv. hitvallású egyháza, és ő felsége a király kegyadományaiból az 188i-ik évben fölépülhetett. Az 1881 -ik év valóban örökre emlékezetes lesz e kis gyülekezet előtt. Ekkor vétetett használatba a d szes templom, s ugyancsak akkor ment teljesedésbe a keblekben már rég táplált ama vágy is : vajha oly pásztort nyerne már a hívőknek e kis serege, ki állandóan táplálná a lelkeket az örök élet beszédével 1 A nagytiszteletű egyházmegyei kormányszék ugyanis régtől fogva erősen érezte e hitterjesztői állomás rendszeresítésének fontosságát, miért is az egyháztagoknak állandó lelkészeket kérelmező folyamodványát méltányolta és ez elodázhatatlan nagy horderejű ügy végleges megoldása céljából, pártolólag terjeszté fel a főtiszt, tiszántúli egyházkerület gyűlése elé, hol is e kérelemnek hely adatván : a bilkei ref. egyház a missiói hivatással biró egyházak közé bevétetett, és mint ilyen rendes lelkészt nyert. Az a lelkesedéssel párosult öröm, mely a 2—3Q mértföldnyi területről egybegyűlt református«ág arcán sugárzott akkor, midőn az uj templomban uj lelkészét fogadta, leírhatatlan. A vallásos buzgóság, mely az egyszerűen szép hálaadó istenitisztelet alkalmával a kis gyülekezeten elömlött, midőn az Istennek ajánlt hajlékban a bizalom teljes hangján zengett az ajkakról az ég és föld Urához intézett eme kérelem : Atyánk ! ha innen az egekre, Könyörgésink emelkednek ; Nyisd meg az ily zörgetésekre, Ajtajait kegyelmednek. Ha jő oly fájdalmas, Ki bánat siralmas Poharát iszsza : Kevés idő múlva, Térjen megvidulva, E házból viszsza ; oly felemelő, oly magasztos volt ez, hogy a jelenlevő idegen nemzetiségűeket is megindította, s az ellágyult érzelem sok szemekből könnyeket csalt ki. Bereczky József, (Vége követk.) niissionárius-Ielkész.