Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-22 / 12. szám

most a gyülekezet nagyjainak, majd kicsinyeinek pré­dikálván az igét. És mig amott a pompás templom­ban, még mindég csak a festett falakról lefüggő szent­képek aranyozott keretei és a csillogó oltár vetnek fényt az arcokra, addig ez igénytelen helyen az evange­liumi tiszta adománynak áldásdús sugarai terjedtek szét, hogy oszlassák fényökkel az elmék homályát; melegsé­gökkel a keblekről a közönyösség jéghideg kérgét, s készítsenek a szivekben alkalmas talajt minden szépnek és nemesnek befogadására. A munka nem volt sikertelen ; a szivekbe vetett mag kikelt s az örök Isten fényének melegétől táplál­tatva, naponként termi a maga gyümölcseit. Híveink, ugy erkölcsiség, mint értelmiség tekinte­tében messze túlszárnyalták az idegen nemzetiségüeket, annyira, hogy mig ott alig akad oly egyén, ki csak nevét is leirni tudná : addig gyülekezetünk tagjai az ér­telmi fejlettségnek a köznépnél valóban bámulatos fokára emelkedtek. A vallásos élet külsőleg is szép tettekben nyivá­nyult eleitől fogva a híveknél, sőt egyes tehetősebb csa­ládok az egyházközség megalakulása után tetemesebb anyagi áldozatokkal járultak az Úr oltárára. Bilkén a Lipcsei és Tolvay család, Ilosván és Komlóson pedig az Ilosvay és Komlósy családok egyházunkban örökre fennt maradó emléket hagytak magok után. Az egyház birto­kában levő négy harang, melyek közül kettő Bilkén, kettő pedig Ilosván és Komlóson, mint társegyházakban hívogatja érc-nyelvekkel imára a buzgó lelkeket ; a szép urasztali készlet, mind a hivek áldozatkészségéről tanúskodnak, s mint a vallás iránti kegyeletnek mara­dandó emlékei, folyvást buzdító példa gyanánt ragyognak hasonló tettek követésére. Az igy szép gyarapodásnak indult hitközség to­vább fejlődésénél azonban nem kis akadály volt ama valóban sajnos körülmény, hogy egy állandó lelkész fentartására, tisztességes javadalmazást, még a komlósi és ilosvai egyházakkal történt társulása után sem adha­tott. E miatt az 1860-ik évtől kezdve folyvást csak segéd-lelkészek vezetése alatt állt, a kik huzamos ideig e helyen nem maradván, gyakran megtörtént, hogy ak­kor hagyták el állomásukat, midőn már a nép bizalmát és szeretetét teljes mértékben kinyerték. E kis gyüleke­zetre pedig mindannyiszor fájdalmasan és leverőleg hatott az, midőn a már megkedvelt lelkésztől elkeliett válni; any­nyival ís inkább, minthogy ez egy rövid évtized alatt is gyakorta ismétlődött. Nem kis aggodalommal tölté el a szíveket ama szomorú látvány is, hogy a több mint 80 éves imaház, mely részben lelkészlakul is szolgált, korhadt faanya­gával naponta roskad, s a vallásos kegyeletnek a hivek anyagi tehetségéhez mért egyszerű, de szép emléke, Is­tennek e kis hajléka, hol a csüggedő lelkeknek bátorítás, a szenvedőknek vigasz, mindeneknek pedig üdv hirdette­tett : maholnap tarthatatlanná és a más hitfelekezetűek előtt gúny tárgyává válik. Hogy ez be ne következzék, a réginek romjai fe­lett egy uj, az előbbitől szilárdság és külcsín tekinteté­ben messze elütő nagyobb templom építése körül irányult most a híveknek minden törekvése. Fájdalom, hogy a nagy munka megvalósítása már oly időben kivánt tetemes anyagi áldozatot, a midőn híveinknél az erős akarat ugyan még nem hiányzott, de tehetség már nem volt. Az ország más részeiben is ugyan, de különösen e vidéken népünk annyira elszegé­nyedett, hogy a mindennapi megélhetés is gondterhes felleget gyűjt a legtöbb családapa homloka körül Ily körülmények közt a tervbe vett templomépitési munká­lat csak csigaléptekkel haladhatott elő. Nem késtek ugyan övéiktől megvont, a szó teljes értelmében áldo­zatfilléreiket összerakni mindazok, kik Isten igéjét továbbra is édes magyar nyelvünkön akarták hallgatni; de ebből még csak az alap sem tétethetett le; az egésznek kivi­teléhez pedig oly elenyésző csekélység volt, hogy sze­gény híveink a terv kivitelének lehetőségében kezdtek ké­telkedni. Talán sokáig nem kezdődött volna meg a munka, ha nem támadt volna már csak néhai boldog emlékezetű Tolvay Istvánné, született Ilosvay Terézia úrhölgy sze­mélyében egyházunknak egy oly derék patronája, ki a vidéken szétszórva élő magyar reformátusság közt eleitől irányadó szerepet játszva: mint mindenütt, ugy e szent cél elérésénél is páratlan tevékenységet fejtett ki. O ügy­buzgalmával s tetemes anyagi áldozatokkal oda vitte a dolgot, hogy a templom alapköve az 1874-ik évben le­téve, s ezzel a munka megkezdve lett. De még ezután hat hosszú és küzdelemteljes év folyt le, mig a vidék­nek ez egyetlen magyar ref. temploma, a beregi egy­házmegye a tőtiszt. tiszántúli egyházkerület, az ország több helv. hitvallású egyháza, és ő felsége a király kegyadományaiból az 188i-ik évben fölépülhetett. Az 1881 -ik év valóban örökre emlékezetes lesz e kis gyülekezet előtt. Ekkor vétetett használatba a d szes templom, s ugyancsak akkor ment teljesedésbe a keb­lekben már rég táplált ama vágy is : vajha oly pásztort nyerne már a hívőknek e kis serege, ki állandóan táp­lálná a lelkeket az örök élet beszédével 1 A nagytiszteletű egyházmegyei kormányszék ugyanis régtől fogva erősen érezte e hitterjesztői állomás rend­szeresítésének fontosságát, miért is az egyháztagoknak állandó lelkészeket kérelmező folyamodványát méltányolta és ez elodázhatatlan nagy horderejű ügy végleges meg­oldása céljából, pártolólag terjeszté fel a főtiszt, tiszántúli egyházkerület gyűlése elé, hol is e kérelemnek hely adatván : a bilkei ref. egyház a missiói hivatással biró egyházak közé bevétetett, és mint ilyen rendes lel­készt nyert. Az a lelkesedéssel párosult öröm, mely a 2—3Q mértföldnyi területről egybegyűlt református«ág arcán sugárzott akkor, midőn az uj templomban uj lelkészét fogadta, leírhatatlan. A vallásos buzgóság, mely az egy­szerűen szép hálaadó istenitisztelet alkalmával a kis gyülekezeten elömlött, midőn az Istennek ajánlt hajlék­ban a bizalom teljes hangján zengett az ajkakról az ég és föld Urához intézett eme kérelem : Atyánk ! ha innen az egekre, Könyörgésink emelkednek ; Nyisd meg az ily zörgetésekre, Ajtajait kegyelmednek. Ha jő oly fájdalmas, Ki bánat siralmas Poharát iszsza : Kevés idő múlva, Térjen megvidulva, E házból viszsza ; oly felemelő, oly magasztos volt ez, hogy a jelenlevő idegen nemzetiségűeket is megindította, s az ellágyult érzelem sok szemekből könnyeket csalt ki. Bereczky József, (Vége követk.) niissionárius-Ielkész.

Next

/
Thumbnails
Contents