Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-04 / 1. szám

laszolni, s ha rajta áll, legyen elég e dologból ennyi, ha azonban írnia kell, majd csak azt is elviseljük valahogy, láttunk már mi más szeleket is fújdogálni. Urbánus. Urbánus ur fentebbi cikkével igen kellemetlen helyzetbe hozott bennünket Mikor a közelebbi számmal lapunk 1884-dik évi folyamát bezártuk, tettük ezt azzal az elhatározással, hogy a személyeskedő polémiákat, legyenek azok bármennyire értelmes s szellemes tollal irvák, lapunkból kizárjuk. És im az újév első számában kénytelenek vagyunk a fentebbi cikknek helyt adni. Kénytelenek, mert Urbánus ur ugy tünteti fel magát, mint a ki jött azért, hogy lemossa, kitisztázza a »jobbak« azon egyikét kit lapunkban »a szenvedélyek sarával meghajigáltak«. Mi azon jobbak egyikével régebbi viszonyban vagyunk, mint Urbánus ur, volt tanítványunk, volt kollegánk, most papunk, szerettük mindig, érdemeit tehetségét több mint 30 év óta elismertük, méltányoltuk, egy ugyanazon kormányzó testületben működünk jelenleg is — a pesti ref. egyháztanácsban: ezért magunkon azt a szennyét a gyanúnak, mint ha mi őt talán kisebbitetni, a szenvedélyek sarával meghajigáltatni akartuk volna, egy hétig sem hagyhatjuk. Ezért kénytelenek valánk azon cikknek helyet adni, de természetesen kénytelenek vagyunk hozzá egy pár észrevételt is csatolni. Először is bocsánatot kérünk a t. olvasótól, hogy oly cikket adunk, mely nemcsak személyeskedő, de jó részében érthetetlen. Urbánus ur azt gondolja, hogy ő ismeri rusticust, és ő a képzelt ellenfél ellen vagdalkozik, szúr, gyanúsít, sanda célzásokat tesz, a melyekből nem csak hogy az olvasó nem ért semmit, de szavunkra mondjuk, hogy mi a kik ismerjük mind rustikust, mind urbánust, mi sem értjük legtöbb célzását. De nem értjük másfajta célzataínak sem egy részét. Azt mondja p. o. »Ha Szilády pártjának szabad volt a kőnyomatot felhasználni* ? Mi is Szilády pártiak vagyunk, és szoktunk is értesülni pártunk dolgairól; de igaz lélekkel mondjuk, hogy mi nem hallottunk egy árva szót sem arról, hogy Szilády pártja a kőnyomatot felhasználta volna. Ezt ugyan bűnnek nem tartottuk volna, ha használta volna is, valamint más pártnál sem tartjuk annak, ha tisztességesen használják fel a kőnyomatot. Ennyit az értelmetlenségeiről U. cikkének. Most lássuk a többé kevésbbé érthetőket. Hol itt a protest. szabadság? sóhajt fel U., a hol a két tisztelt nevű egyéniségnél többet szóba sem lehet hozni? Lehet biz itt akár százat. Hanem U. ur »a pesti paplak közvetlen közelében* éveken át megtanulhatta azon gyakorlatot — s eddigelé nem ís botránkozott meg azon soha, — mely szerint, ha egyházkerületi választás előtt állottunk, az esperesek, gondnokok, e. megyei képviselők értekezletet tartottak, itt hol egy, hol több egyént kijelöltek — de nem hivatalosan, és a szavazatok ezen kijelöltre vagy a jelöltek egyikére másikára adattak legnagyobb részben. De azért szabad volt bárkinek mást ís ajánlani másra is szavazni ; szabad most is, nem is vonta ezen jogot kétségbe Rustikus sem, csak szerinte is az tétetett kérdésbe, hogy a »jelölés tisztességgel történik-e ?« Hogy milyen tisztességgel történt idézzük az általunk is látott levelek egyikének ezen pasussát: »Hitem szerint a főjegyzőnek igen célos lenne egy helyen lakni a püspökkel; de maga püspökünk is ezt óhajtaná. * Ezen akadt meg a Rustikus szeme s erre mondtuk mi — felhatalmazás folytán — hogy mit visszaélés a püspök nevével.* Erre viszont Urb. ur azt mondja, hogy »rut hazugság.* Honnan tudhatja Urbánus? hát ha más irta azt a levelet ? hisz csak az a kettő is, (a kézírás és a litográfia) melyeket mi láttunk nem egy gyárból került. Oly leveleket irni már, melyekben a püspök nevével ily visszaélés követtetik el, ha nem is tilos a kánonok szerint, de tilos az illem szabályainál fogva ; még inkább tiltja az illem, hogy nagyon közel vérségi vagy sógorsági viszonyban levő emberek egymást egekig magasztalva ajánlgassák. íme egy passzus a litograf levélből: »P. K. mint nem csak kerületünkben, hanem az egész magyar hazában általánosan ismert legkitűnőbb kálvinista egyházi szónok stb.« Talán kissé sok egy első fokú sógor szájából, mikor a magyar reform, egyházban még Révész Bálint, Pap Gábor, Szász K. és Domokos, Dobos János, Filó Lajos, K. Tóth Mih., Baksay S. Szilády Áron, Szilády János, Fejes István, Gyöngyössy s több mások élnek. De hát U. ur az ilyenféle lóditásoknak oda sem néz; hisz mai cikkében is így szól: »nem fogunk levonni (Szilágy és Baksay) érdemükből semmit sem, ha az egyházi élet és irodalom mezején Papp Károlyt velők legalább is egyenrangú egyéniségnek tartjuk « Nem nagyon merész ez az állítás ? Sziládynak és Baksaynak a legfőbb érdemei az egyházi téren vannak. Baksay-é az egyházi szónoklat s kormányzat terén; Szilády-é (a tudományos mellett) az egyházi irodalom terén. Vagy nem ismerné-e Urbánus ur Temesvári Pelbártot, e kitűnő magyar egyház monográfiát ? A magyar költők tárában a protestáns egyházi énekszerzőkről felhozott tömérdek uj adatot és kritikai és egyházirodalmi szempontot? vagy nem ismerné néhai Török Pálnak ezen munkákról, mint egyházi irodalmi művekről a dunamelléki e. ker. közgyűlésein (utoljára az 1883-ikin) tett magasztaló nyilatkozatait ? pedig azt is tudja Urbánus ur, hogy ezt a boldogulttal nem valami Szil. iránt érzett sógorsági vagy komasági érzet mondatta. Nem ismerné Urbánus legújabban a Komjáti B. »Pál apostol levelei* s a Telegdi Miklós katechismusának, e »legrégibb magyar könyveknek« oly nagy eruditióval és tudományos aparatussal eszközölt kiadásait? Ha ezek mellett P. K. ur irodalmi működését Rusticus »szerénynek« nevezte : ezzel azt hiszszük elég közel járt az igazsághoz. Ha ön ezt tekinti kicsinylésnek, a szenvedély sarával való maghajigálásnak, a fiatal papság rosz kilátással való kecsegtetésének, — akkor őszintén bevalljuk, hogy mi is a kicsinylők és sárral hajigálok közé tartozunk, és ide tartozik azt hisszük protest. egyházunk műveltjeinek leg-