Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-04 / 1. szám

nagyobb része. Szép isteni adomány, az mint R. mondá, — melylyel P. K. megáldatott ezt elismerjük. S ezzel legyen vége — legalább részünkről az áldatlan polémiának! Nem akarjuk lapunk hasábjait egyházkerületünk s egyházunk békéje zavarásának teréül odadobni. Döntsenek a gyülekezetek ők az illetékesek. SzerJc. Ó év utolsó napja. E napon komoly gondolatok támadnak oly lélekben is, mely azelőtt üdvösségéről s az Ur Jézus érdeméről, az élet múlandóságáról és az örök életről nem igen szokott gondolkodni. Hogy a pesti ref. gyülekezetnek igen sok tagjánál e gondolatok az ó év utolsó napjára a szokottnál inkább megerősödjenek, arra nézve sokat tehetett a karácsonyi ünnepekben való hirdetése az igének. Első nap az egyház első lelkésze, Szász Károly szólott az Isten Fiáról, hangsúlyozván az Ur Jézus Krisztus isteni voltát, a második nap Pap Károly beszélt Istennek ama csodás szeretetéről, melylyel az az Idvezitőben utána ment ennek a nyomorult, bűnös embernek, ki a szerelmes mennyei Atyát annyiszor megbántotta, hogy idvezitse s Szent Lelkével megszentelje. Egy urvacsorai beszédben ugyancsak a gyülekezet első lelkészétől hallottuk amaz örök igazságot, hogy a Krisztus nem azért született, hogy legyen, mert hiszen öröktől fogva volt, hanem hogy majd meghaljon érettünk, mert megváltatásunk csak azon csodás tény által volt lehető, hogy az Idvezitő, ki Isten Fia volt, emberi természetére nézve halált szenvedjen. De bármily gondolatokkal is, — annyi bizonyos hogy felette sokan jelentek meg a pesti ref. templomban az ó év utolsó napján. Különben csak azt kívánhatjuk, hogy vajha még több templomot is megtöltenének az igazságok után éhezők és szomjazok. A kik most jelen voltak, ének után, az ősz főpásztor által vezéreltetve járultak az Úrhoz, hogy merítsenek az örök élet vizéből, amelyből a ki iszik, nem szomjúhozik meg sohasem. Hálát adtak Istennek az elmúlt évben vett javakért, hálát a szenvedésekért is, melyekkel az Ur hitünket megpróbálja, de meg is erősiti, de mindenek felett a kegyelem adományaiért az Ur Jézus Krisztusban. Azután felvette Főtiszteletü Ur az alapigét. Lázas izgatottsággal hallgattam : korinthusbeliekhez irott első levél hetedik rész. Tehát az a fejezet, melyben egy sokat gyötrődött lélek irja le fényes diadalát a test felett, de nem azért, hogy büszkélkedjék Isten előtt s megvesse a többi embereket, kik az ő általa elért lelki magasságra nem képesek eljutni, hanem hogy a Krisztusnak adjon minden dicsőséget s mig szánalommal tekintsen a test vágyaival küzködő emberekre, jóakaratulag figyelmeztesse őket életök nyomorúságos voltára. Izgatottságom tetőpontra hágott, mikor hallom: huszonkilencedik vers. De az utolsó fele, melynek nagy horderejű intését, megtartani nem kényszerből, hanem hit által megerősítve s egy szentebb szeretet által áthatva, jó dolog (I. Kor. 7, 1.), nem lett alapige. Mindazáltal elég igazság rejlett ama néhány szóban is: A mi idő még hátra vagyon, igen rövid, kivált ha e mondást olyképen alkalmazzuk, mint azt Főtiszteletü ur tette. Elmondta először, hogy az idő rövid, az ó esztendőből. Megemlítette, hogy most minden embernek számadást kellene készíteni lelki állapotáról, szigorúan megvizsgálván, mennyi bűnt követtünk el s megerősödtünk-e a hitben és szeretetben. Sokaknak könybe lá- : badtak szemei, mikor az elmúlt évben bekövethezhetetl veszteségeket ecsetelte s szólt a be nem teljesedett reményekről, nem várt félelmekről. Azután elmondotta hogy az idő, a mi életünkből hátra van is, igen rövid, Rámutatott a Mózes énekére, mely szerint az ember esztendeinek száma 70 vagy legfölebb 80 esztendő, a mely szabály alól nagy ritkán van csak kivétel a patriarchák kora óta. Erőteljesen rajzolta e földi élec bizonytalanságát, a mely arra inditson bennünket, hogy távol a test örömeibe való elmerüléstől, igyekezzünk bűneinket megbánni s elvégezni, amit a mennyei Atya reánk bizott. Rám nézve legmegrenditőbb hatású volt még a harmadik rész, melyben Főtiszteletü ur előadta, hogy az idő rövid az ítéletig. Nem ugyan egészen ilyen sorban, de jelezte azt az igazságot, hogy a menynyeknek országa, az üdvözülés módja, meg volt már készítve a világ fundamentomának megvettetése előtt, tehát a lelkeknek bizonyos megkülönböztetése meg van már itt a földön is. Azután érintette azt az igazságot, mely szerint, a fentebbi természetes következményeként, a lelkek állapota mindjárt a halál után elhatároztatik, mint azt az Idvezitőnek az elébb őt gúnyoló, de később megtért latorhoz intézett szavai bizonyítják: Ma velem leszesz a paradicsomban. Ezek különben a >szállá alá poklokra«, kifejezés nagy horderejű igazságára is rámutatnak, mely szerint a Krisztusnak elköltöző lelke az összes holtakra (mert a szentírás hádese az összes elköltözöttek lakhelyét jelenti) hatást gyakorolt. Végül azután Főtisztelendő ur rámutatott amaz igazságok betetőzésére, mely szerint a kárhozottak elvettetése és az üdvözültek végleges megdicsőülése akkor lesz meg, mikor a Krisztus az ő dicsőségében megjelenik. Ez lesz a tulaj donképeni Ítélet. Hogy a beszéd másra is tett-e oly nagy hatást, mint rám, nem tudom. Hanem annyi bizonyos, hogy én egy jobb jövő zálogát látom abban, ha a keresztyénség fenséges igazságait nemcsak teljes következetességgel, hanem azzal a követeléssel hallom hirdettetni, hogy azokat életünkbe átvigyük A beszéd után következő imában azért örömmel emeltem fel szivemet az Úrhoz s bizom benne, hogy Szent Lelke által megerősíti az övéit. Majdha azután a Szent írás igazságai, mint már oly sokszor, megbizonyítják magokat isteni igazságoknak lenni, nem teszik azt félre az emberek, hanem igyekeznek a családi, társadalmi és egyházi életnek igazi alapjává tenni, tudakozni azt, mert örök életünk van abban. így majd az uj évben megerősödik a hit annyira, hogy munkás lesz a szeretetben, az Isten országa mindig jobban terjed, a Krisztus dicsősége mindig jobban növekedik, a Szent Lélek világossága mindig jobban irtja a már nagyon meggyengült, de szelid formában, annál veszedelmesebb kételyeket. Ha pedig megbánva bűneinket, iparkodunk a Krisztusnak szolgálatába lépni teljesen, akkor ő benne Isten lesz velünk s ha Isten velünk, ki ellenünk ? Szabó Aladár. Imahét *) az 1885. év első teljes hetében jan. 4—U-ig. Vasárnap jan. 4. Beszédek. A hitnek nemes harca I. Tim. 6, 12. A hit által való nemes harcot harcold meg, ragaszkodjál az örök élethez, melyre hivattattál is és nemes vallástétellel val*) A. G. urnák valamint magunknak is az »imahét«-re vonatkozó észrevételeit közelebbi számunkban közlendjük. Szerk.