Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-15 / 7. szám

A budapesti theologiai convictus segélyezése. Elhangzottak a főpásztori i-ső körlevél kenetes sza­vai, de a viszhang még nem mult el, sőt növekedve na­gyobb kiterjedésben zeng, behatolván még a legtávolibb helyekre is, buzgóságra gyulasztja a közönyös lelkeket, áldozatkészségre serkenti a rideg önző lelkeket is. Ugyan ki volna az, ki az erőnek, kegyelemnek és bölcsesség­nek lelkével felruházott főpap köszöntését örömmel ne viszonozná, a szeretetért szeretetet nem adna ? Az első elolvasásra annak beható erejétől, majd szépségének kellemeitől elbájoltatva, azonnal megszületett és folyton él s erősbödik bennem azon szent elhatározás, hogy követem főpásztorunk példáját, igyekezem betölteni örömét, s megerősítem bennünk helyezett hitét és re­ményét. A'mbár változatlanul él keblemben szent elhatáro­zásom mindazáltal szerénységből tartózkodtam azt nyil­vánosságra hozni, gondolván : hogy azt hiu dicsőségke­resésnek keresztelik talán némelyek. De minthogy nin­csen oly elrejtett dolog, melynelc meg nem lcetl jelentetni: annálfogva inkább előbb mint kérőbb kijelentem, hogy egyházkerületi lelkészképző intézetünk növendékeinek köz­tartására azon adót, melyet egyházkerületünk reám mint folyton negyedosztályú egyházban hivataloskodó lelkészre vetett, kétszeresen, az az I frt helyett 2 frtot fogok éven­ként szives készséggel fizetni, mindaddig mig hivatalom tisztét magam végezhetem, vagy kisded egyházam a teher alatt összeroskadva meg nem szíinik anyaegyház lenni! 1 Lelkem elrepül azon várva várt időre, midőn sze­retett főpásztorunk Ígérete szerint meglátogat bennünket. Éltesse és tartsa meg Isten ! a legjobb egészségben és erőben, hogy epochális nagy jelentőségű munkáját öröm­mel teljesíthesse! Vajha az isteni kegyelem nyújtaná addig életem idejét, hogy azon püspöki látogatás örömét megérhet­ném, s számot adhatnék a főpásztornak ezen kisded nyájról, melynek őrizése, vezérlése lelkészi gondjaimra bízatott ! Szives üdvözlettel N.-Pal, 1885. febr. 4. Sarközi San dor, ev. református r. lelkész. Mi is szivünkből óhajtjuk, hogy a f. év tavaszán megkezdendő látogatását egyházkerületünk összes gyüle kezetemek főpapunk bevégezhesse Óhajtjuk már csak azért is, mert a késő korra sok érdekes, talán az unokák előtt hihetetlennek látszó — adatot fog ezen visitatió feljegyezhetni. Im, ad vocem Nagy-Pal— hogy a sok kö­zül csak egyet anticipáljunk, ide igtatunk a most emlí­tett egyház életéből, tanulságára a jelennek és jövőnek, és tanúságára protest. népünk áldozatkészségének néhány adatot. Az emiitett nagy-pali egyházban van jelenleg 183 lélek, s ezek között 60 fizető pár, fizetőnek vétetvén az elemi osztályokat bevégzett s életük 12 ik évét betöltött fiuk is. S ezen 60 fizető párt számláló kis egyház im mit áldoz ? Azon kívül, hogy minden 12 éven felül levő egyháztag fizet évenként 8 frt egyházi adót, ezen kiviil a papi s tanítói földek után járó mindenféle adót nehéz­ség nélkül megadja ; a domesziika ügyér egy katedrai prédikáció s utána megmagyarázás és felvilágosítás után magnévá tette s készséggel elf-gadta, még az nap meg­adóztatta magát, rá két hét múlva a kirótt összeget 16 frt 20 krt beadta s rendeltetési h-lyére juttatta, ad­ván minden lélek után 9 krt; az 1884-ik évre járó tar­tozásának még a mult évben eleget tett. minden egy­házi épületeit, díszes uj iskoláját, melléképületeit jó kar­ban fenntartja, nem lévén egyébb vagyona mint i /4 he­gyes völgyes, természettől sovány talajú 3-ad osztályú telke, melynek előbbi évi bérjövedelme 40 frt o. é. volt a mult 1884. évben, kiváló fényes ta nujelét adta életre­valóságának, buzgóságának, áldozatkészségének az által, hogy lelkésze buzgó katedrai felhívására, templomának orgonával leendő felékesítésére önkéntes adakozás és fize­tési kötelezettség mellett, az orgona vételárának több mint felét összeadta s azt a mult 1884. év október 19-én nagy örömmel fel is szentelte. Válóban bámulatot érdemlő buzgóság 1 De ezen gyülekezet csak egy a sok közül, néhol talán még na­gyobb a teher, melyet a gyülekezet visel, s nem kisebb a bu góság melylyel azt viseli. Ez alkalomból megemlítjük, hogy a pesti reform, egyházmegyének azon négy lelkésze is, kiknek nevei a múltkor közzétett jegyzékéből az adakozóknak hiányzot­tak, befizették a reájuk eső illetéket, nevezetesen Kalica Ferenc 2 frt, Földvári László 1 frt, Kerkapoly István 1 frt, Szánthó Ödón 1 irt. Pest vármegyét 1848 előtt ugy ismerte az ország, mint vezérmegyét, ezt a szerepét a politikai megyének ugy látszik az egyházi megye is igyekszik elsajátítani. Szerk. REGISÉGEK. Adalékok a dézsma történetéhez a Szepes­ségen.1 Már a mult évi 47-dik számban Fecht Fülöp2 cím alatt e lelkész sorsát előadtam és mellékesen a sze­pességi dézsma viszonyokat is érintettem. Ez úttal szán­dékom e tá'gyról bővebb felvilágosítást nyújtani és oly viszonyokat érinteni, melyek minden esetre különleges sajátságunk, s másutt aligha fordultak elő. A történelem tanúsága szerint a szepesi szászok második Géza uralkodása alatt 1 143 körül vándoroltak be. Különféle szabadalmakat nyertek, majd V. István 1271-ben külön diplomával ajándékozta meg őket, mely­nek értelmében, a többek között, külön és kiváltságos jogaikhoz tartozott, hogy szabad tetszésök szerint lelké­szeket választhattak, és azoknak díjazása iránt teljesen önállólag rendelkezhettek.: i És igy a szepesi szászok egé­szen szabadon, először a föld • terményeinek a 12-ik,4 későbben a 10-ik részével fizették lelkészeiket. E ren­delkezésre semmi idegen befolyás, semmi kényszer, csu­pán a szabad akarat és önálló elhatározás birta őket. 1280-ik évben Illyés grófjok alatt Lőcsén, telepük fő helyén, több országnagy befolyásával a szepesi szá szok egy okmányt állítottak ki a már érintett érte­lemben, hogy t. i. a szabadon választott papjaikat, mig másképen nem rendelkeznek, szabad elhatározásból a dézsmaval fogják fizetni. Ezen okmányt, nagyobb hi­telesség okáért III. András 1297-ben külön leiratban megerősítette,5 mind azt elődje is Erzsébet királyné mar az 1280-dik évben, tehát az okmány kiallittatá-a évé­ben, ismét későbben 1286-ban is tette.0 1 Kivoi at a megjelenendő iszepes-bélii ev. a. h. egyház mo­nographiája« című művemből. 3 E nevet »Klein, Kirchliche Nachriehten* 11-ik kötetéből ol vastam ki, mely név azonban helyesebben Hen^ch kifejezéssel cseré­lendő fel, mint azt a matheóci egyház eredeti anyakönyve bizonyítja. 3 Wagner, Analecta Scepusii I. 189. 4 U. o. 264. 5 U. o. 273. 6 Ezen okmányok Szepes-Kélán mind a városi, mind az ev. egy­házi levéltárban hiteles leiratokban feltalálhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents