Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-15 / 7. szám

nak egyetlen-egy ága növesztve, minden nedv ebbe hajtatván be : óva kell szavunkat ez ellen felemelni s mindazokat, kik ez ágra még külön ballastokat is raknak, kérni, ne tegyék, hisz úgyis alig birja már az a kis törzs azt a nagy ágat 1 Egy-egy kötet kitűnő, mintául szolgáló egyházi beszéd kiadását, külföldi jeles szónokok műveinek fordítását, igen szükségesnek s irodalmunkra kiváló nyereségnek tartjuk; hadd legyen az ifjabb lelkészek, káplánok és papnövendékek előtt egy-egy szép minta, a mely után dolgozzanak. Példányképre minden embernek van szüksége, hogy a szerint formálódjék. De a mint egy ugyanazon példányképet a különböző emberek a magok különböző egyéniségök szerint valósitnak meg s egyedi jellemvonásaikat minden átalakulás dacára is megtartják: ugy e kitűnő mintabeszédek sem használtathatnának fel ridegen, hanem átalakítással az egyéni és helyi viszo nyok szerint. És igy csak a predikatio íráshoz segédeszközöknek szabadna lenniök és nem feltálalandó kész eledeleknek. Elismeréssel adózunk tehát azoknak, kik e kész beszédeket igy tekintik s azoknak is, kik ily mintabeszédeket adnak ki. Viszont azonban nem csudálkozunk, ha a legtöbben ezeket és minden más egyébb nyomtatásban megjelent predikatiot minden egyénítés nélkül használnak fel s nem önmaguk dolgoznak : mert hiszen nem találnak irodalmunkban semminemű segédeszközt, mi munkájokat megkönnyitné. Ne kívánjuk az asztalostól, hogy szekrényt készítsen, ha nincs semmiféle szerszáma. Egy félbeszakadt, töredékes concordancia, egy-két bibliai szótár, egy németből fordított selejtes commentár az uj testamentumhoz, Heiszlernek inkább csak kézirat gyanánt kiadott néhány kötet exegetikai munkája a Pál leveleihez s legújabban a Garzó-féle egészen gyakorlati Jcész* biblia magyarázatok : ennyi a mi irodalmunkban található segédeszközül. Pedig kész művek helyett inkább forrás-müvekről kellene gondoskodni, a melyek megkönynyitnék kinek-kinek az egyházi beszéd irást, hogy mindenik lelkész a saját egyéniségéből folyó, és egyháza viszonyaihoz, műveltségi fokához mért beszédeket tarthatna, s önkészitette eledellel táplálná hiveit. Mert bizony azok a beszédek, a melyek egyaránt távol állanak ugy a prédikátornak, mint a hallgatóknak lelkétől, nem lehetnek épitő hatásúak, ha még ugy csengenek-bonganak is. Az egyetemes tanügyi bizottság ülései alkalmával együtt lévén a theologiai akadémiák legjelesebb tanárai, sokat foglalkoztak egy jó bibliai commentár készítésének eszméjével, már akár olyan lenne az, mint a Bunsené vagy Langeé, akár pedig Szótár alakú, mint Schenkelé s ez az Összes szaktanárok és jelesebb egyházi beszédirók közreműködésével volna elkészítendő: de az eszme visszhangra nem talált. Pedig égető szükség volna egy ily műre. A bibliát kellvén prédikálnunk, előbb értenünk is kell azt s felvilágosító magyarázatok nélkül bizony eltévedünk rettenetes labyrinthjében s egy ily munka biztos Ariadné fonálúl szolgálna és egy olyan sajátságos universalis szerszámul a beszédek építéséhez, mint az az amerikai kalapács, mely szögmérő, véső, fúró stb. lehet. Persze a jó beszéd Írásához még más források is kellenének : de azokat könnyebben megtalálná mindenki részint önmagában saját vallásos érzésében, részint magán kívül a világi irodalomban. Különösen az előttem fekvő kötet beszédei juttatták eszembe a felesleges terhek e'len való óva intést s ezek prédikálták nekem mindeneknél hatalmasabban, hogy mily szükség vo'na egy jó bibliai magyarázatra, mely megvilágositná az egyes helyek igazi jelen'ését, a viszonyokat, melyek között egy vagy más nyilatkozat tétetett stb.: a mikor itt van 32 beszéd s alig van 3—4 közötte a mely textusszerű volna, a minek oka az, hogy a legtöbbször az iró hamis magyarázatot adott a felvett vagy jobban mondva a contextusból tökéletesen kiszakított locusnak. Pedig egyik legfőbb irásmagyarázói elv, hogy egyetlen szót sem szabad környezetéből egészen kitépve önmagában magyarázni, és igy mikor ő ez elv ellen vétett, megtette az első lépést egyszersmind a hibák felé, mert ha a beszéd nem textusszerű, nem a felvett alapigék tartalmának bővebb kifejtése, a minek pedig lennie kell: eo ipso rosz ; ha rosz hát nem lehet vallásosan épitő, üresen hagyja ugy a szivet, mint az észt s közönyösen az akaratot. Minden egyházi beszédben csak a bibliai elem, a bibliaszerűség a vallásosan épitő : minden egyébb csak pengő érc és zengő cimbalom, elhangzik s vége van. Csak egy-két példát akarok felhozni a sok közül amaz állitásom igazolására, hogy e beszédek legnagyobb része nem textusszerű, s hogy az iró sokszor hamis magyarázatot ad egy-egy bibliai helynek. Ott van mindjárt a Il-ik beszéd, melyben a Krisztus hű követéséről beszél Márk : 8 : 34—36 alapján, első részül vévén : »tagadjá meg magát az ember« ; másodikul: »vegye fel az ő keresztjét® s harmadikul egy oly gondolatot csúsztat be, a mely egyáltalában nincs a textus gondolat körében : »őrizze minden bűntől lelkét, mint legféltőbb kincsét.* Sokkal jobb lett volna az ember természetéből folyólag lélektani alapon kifejteni, hogy miért szükség önmagunkat megtagadni, hogy Krisztust követhessük s képleges jelentéséből kifejteni a kereszt felvétel gondolatát. Vagy a VH-dikben »Szájával a képmutató megrontja felebarátját.® Vájjon e textus alapján helyes-e eme felosztás: I. »Miként rontja meg felebarátját?® és 2. »Miként kell tőle őrizkedni ?« A XXI-ben a Pál és Félix történetéből (Csel. 24: 74—25) helyesen vonja el első főtételül »ne halogasd a megtérést!« de már annál hibásabb, mikor textusától egy egészen idegen gondolatot vesz fel második főtételül, azt mondván : »elő fogom sorolni azokat az eszközöket, melyek az igaz megtérésre, megjobbulásra vezetnek, t. i. »ne halogasd az igének figyelmes hallgatását!® és »ne halogasd bűneid megismerését, ezek folytán az erénynek követését !« A megtérésre vezető eszközök nincsenek a textusban s a második rész nem egyébb, mint csak az első főtételnek más szavakban való kifejezése. Az első főtétel lett volna jó s az erkölcsi parancs „Werf(

<

-jének kifejtése adott volna jó predikátiót. A XXIII ban a „Ne Ítéljetek, hogy ti is ne ítéltessetek4 igékal apján, hogy hogyan lehet „az előítélet bűnéről« és ennek büntetéséről beszélni, nem értem 1 Még ha fogalomzavar nem volna is itt jelen, akkor az egyik rész csak a bevezetéshez, a másik meg csak a befejezéshez adhat anyagot. Maga az iró is érezte tárgya csekélységét, (már t. i. csekély e tárgy igy felfogva), mert egy másfél levélnyi kis beszédet irt róla, mely 5 perc alatt elmondható s e kicsiny beszédben is csak az I. ej tartozik tuLjdonkép a tárgyhoz, a többi nem. A XXVI. textusa „Imádkozzatok, mert igen hasznos az igaznak könyörgése* Jakabnál az 5 : 16-ban egészen más értelemben van véve, mint a minőben szerző veszi; méltóztassék csak e helyet contextusával összefüggésben megnézni s akkor meggyőződhetik róla, hogy e szöveg alapján egyáltalában nem lehet arról beszélni, hogy „miéit és miként kell imádkozni?8

A »miért,< ha még bevihető is a textusba, de semmi szin alatt nem a »miként?« Ha erről akar beszélni, van e tárgyhoz a bibliában sok igen jó textus. A XXXIl-ben »Mindenek, a mi jót cseleked-