Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-15 / 7. szám

hászása mellett az istenitiszteleten teljesen háttérbe kell, j hogy szoruljon Istennek lélekben és igazságban való imádása. A művészet nem elégítheti ki a lelki béke után j sóvárgó emberi kebelt. Alig vártam hát, hogy olyan templomba mehessek, hol a tanítás és vigasztalás igéi prédikáltatnak. Istennek hála, ma már ilyen templomok is találhatók a pápaság városában, és pedig nem csekély számmal. Keressünk fel egyet, névszerint a .szabad egyház«-féle prot. templomot, mely az angyalhiddal szemben, ott hol régente az eretnekeket gyilkolták le, Róma egyik legszebb helyén áll, s mintegy intőjelűl épen a Szt. Péter templomra s a büszke Valikánra néz. Meghatott lépések közt lépem át e szent hajlék küszöbét s foglalok helyet az 50—60 főre menő uri kinézésű hallgatóság sorai közt. Pontban d. e. 11 órakor megkezdődik a gyülekezet buzgó éneklése, melyben kivétel nélkül mindenki részt vesz, aztán az egyszerű feketébe öltözött lelkész, ki addig a szószékben ült, feláll és imádkozik és aztán bibliát olvas, s nemzetének sajátos hevével és sűrű taglejtések közt lelkes és hosszú prédikációt mond. Ezután ismét éneklés majd ima következik. Végül pontban 12 órakor áldás és ima zárják be az evangeliom szerinti egyszerű és mégis lélekemelő istenitiszteletet Itt tapasztaltam igazán, mily kiáltó az ellentét a katholikusok zajos és pompás szertartása, s az evangéliumi egyszerűséget követő prot. felekezetek istenitisztelete között. Amaz mulattat, ez megnyugtat. Ez a különbség. Feltesszük a nemes olasz nemzetről, mely különben rendkívül szereti az élvezetek különböző nemeit, hogy lassan-lassan hajlandóbb lesz azon vallás iránt, mely lelkének igazi békéjét s szabadságát leginkább biztosítja. És valóban, a protestantismus évről-évre erősebb gyökeret kezd verni a nemzet szivében, sőt a mi legörvendetesebb, épen a pápaság szemei előtt növekedik nagyra. Egyik-másik lap már is élénken panaszolja, hogy a protestánsok mily ijesztő módon szaporodnak Rómában és a vidéken mindenütt. Csak magában Rómában 17 helyen tartatik protestáns istenitisztelet. Magában Ró mában körülbelül 4 ezer, az egész Olaszországban pedig — a legutóbbi népszámlálás szerint — összesen mintegy 58 ezer protestáns volt. Csekélység ugyan az ország 26 millió katholikus lakosságához képest, de elég arra, hogy a felvilágosodás barátainak alapos reményt nyújtson az evangelium gyors tovább terjedésére nézve az olasz félszigeten. A »Szabad Egyház« fiatal lelkészénél látogatást téve, örömmel győződtem meg ez egyház feltűnő haladásáról. Abban a négyemeletes pompás palotaszerü épületben, melynek földszintjét az i877 ben felavatott imaház foglalja el, van immár elemi iskolája és theologiai intézete is. A növendékek száma az utóbbiban 10, az előbbiben 120 volt az elmúlt évben. Ugyanez épületben lak nak a lelkészek, tanárok és papnövendékek, valamint a három ezer kötetet számláló theologiai könyvtár is ott van elhelyezve. Anyagi és szellemi előhaladásukban nagyban támogatja őket egy Mac Dougall nevű skót lelkész, kinek buzgósága hordta össze e tekintélyes épülethez is a filléreket. Hogy Olaszországban mily örvendetesen működnek az evangeliom terjesztésén, abból is kitetszik, hogy alig van olyan jelentékenyebb város az egész félszigeten, a hol legalább egy kis prot. missiói telep vagy épen gyülekezet ne keletkezett volna. A gyülekezetek kivétel nélkül mindeuütt vasárnapi iskolákat léptetnek életbe ; mihelyt pedig kissé megerősödnek, azonnal állítanak mindennapi iskolát is, a mely legalkalmasabb tényezőül kínálkozik a protestantismus megkedveltetésére. A nagyobb városokban másnemű prot. intézetek felállításáról is van gondoskodva; Florencben, Rómában gyönyörű külön temetőjük van a protestánsoknak. Bibliai-társaság, 12 lap és folyóirat s különböző prot. nyomtatványok terjesztik ez idő szerint a szellemi sötétség ez országában az evangeliomi felvilágosodást. Adja az Ur e nemes munkára szent áldását! . . . Most pedig vegyünk búcsút az örök várostól, melynek nevezetességeit különben sem lehetne egytől-egyig előszámlálnunk. Befejezésül még csak az u. n. katakombákat említem meg, azaz azon földalatti üregeket, hova a római keresztyének az első három században üldözőik elől menekültek volt. Az egész Róma alatt mindenütt találtak már ilyen katakombákra, melyek száma mintegy 40-re rug, s keresztül-kasul futó folyosóikkal valóságos útvesztőt képeznek Egy kalauz kíséretében magam is leszállottam ebbe a csudálatos alvilágba, de csakhamar mély borzadás fogott el, látva az oldalfülkékben halomszámra heverő emberi csontokat s koponyákat . . . mert ez lett aztán temetkezési helyök is az üldözötteknek. Föl, föl Isten szabad ege alá 1 Gyönyörködjünk még egyszer a hét halmon elterülő sok tornyú város pompás panorámájában ; vessünk egy utolsó pillantást a kanyargó Tiberísre, az érdekes romokra, Szent-Péter kupolájára s a nagyban épülő uj városrészre és aztán vegyünk bucsut az örök várostól — örökre. És most, midőn szerencsések valánk a szép olasz félszigeten vágyaink Eldorádójáig — egész Rómáig — eljutni, könnyebbült szívvel kiálthatjuk : vissza ! — Érdemes lett volna ugyan ezen alkalommal utunkba ejteni a világhírű szép Nápolyt is, melyről a közmondás azt tartja: »Nézd meg Nápolyt és azután halj meg !« — De kedves lévén még előttünk az élet, inkább lemondtunk a földi paradicsom láthatásáról. (Vége követk.) Lévay Lajos. KONYVISMERTETES. Egyházi beszédek vasár napokra. Irta Nayy Lajos magyar atádi ref. lelkész. Budapest. >

1885. Kókai Lajos tulajdona. I. kötet. 142 lap. Ara : 1 frt. Sajátságosan jellemzi a magyar embert az, hogy nagyon szereti a készet s keleties kényelem-szeretetében csak ugy könnyedén élvezni a magoktól ölébe hulló gyümölcsöket, miket számára más megérlelt. Talán a keleti vér egy csepp maradványa, vagy talán épen főfoglalkozásának a földmivelésnek kifolyása e jelleme, a mely foglalkozás untalan arra inti, hogy hiszen úgyis más az, a ki plántál és vet és más a ki adja az aratást?! A késznek eme szeretete nyilvánul egyházi életünk terén is, különösen pedig egyházi irodalmunkban, és minden esztendőben akad is egy néhány jószivü lelkipásztor, a ki összeszed predikatióiból egy-egy kötetre valót, hogy hadd használják azok, a kik maguk nem szeretnek, vagy nem érnek rá dolgozni. íme most is már, pedig alig vagyunk benne még az uj esztendőben, kaptunk egy kötetben 32 egyházi beszédet — elég lesz 32 vasárnapra, a többire majd szolgál megint más készszel ! Igaz ugyan, hogy oly szegény theologiai irodalomban, a minő a miénk, örömmel kellene üdvözölnünk minden, még oly jelentéktelen munkát is s a kedvező bírálat kényeztetésével bátoritnunk a szerzőt, ki egyszer tollat fogott, hogy »exce!sior!« de a mikor mégis azt látjuk, hogy a túltengésig lesz a kicsiny íá-