Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-02-15 / 7. szám

a legkatholikusabb Olaszországban, sőt magában a szent városban is csak külsőleg tartoznak még az egyedül iidvezitő egyházhoz, de ennek csalhatatlan fejében többé nem hisznek. Ezeknek tehát sem hitök, sem vállá uk. A másik s talán nagyobb része a kath. keresztyénségnek, igaz, még mindig jó katkolikus s szent tisz elettel hajt térdet fejet a pápa előtt: de e nagyobb résznek még a vallásossága, fájdalom, jobbára csupán külsőség, babona és vakbuzgóság, a mel) en pedig hosszasabb icőre egy felekezet sem tartha'ja fenn magá'. De ez idő szerint még, ugy látszik ezekkel hódit. A mint trről a következő példákból is meggyőződhetünk. Épen nagy katholikus ünnep van (szept. 8. kisaszszony napja) s én jogosan hihettem, hogy a világ legelső katholikus temploma telve lesz e napon az áhítatos hivek ezreivel. Szörn)óí c alódás 1 A Péter-templom főhajója csaknem egészen üres, vagy legföllebb a bámuló idegenek raját szemlélhetni benne. Hol itt a buzgó gyülekezet ? . . . Odább menve, egy mellékoltár előtt nagyobb csoportot látok, száírszerint yc—75 fekete egyenruhás papot, kiket a r.éző közönség száza veszi körül. Magam is végig néztem e felette érdekes va'lá^os színjátékot, melyben az intéző az oltár körül hajlongó cifra ruháju miséző pap, a szereplők : a hosszú négyszögben egymás mellett térdeplő fekete í-ercg, mely a misét mondó pap szavára, mintegy vezényszóra, hol feláll, hol leül, hol ismét letérdel, most halkan majd hangosabban mormog valamit fogai közt, bizonyosan imádkoz'k, mig tekin'etével jobbra-balra kalandozv a nyilván elárulja, hogy ná'a mindez csak betanult külsőség, mit robotszeríien végez s melyen mihamarább túlesni szeretne. Bántásomra volt e pogányos szertartás s épen elhagyni készülök a látványosság e hajlékát, midőn a Péter érc-szobra előtt elha'adva, egy másik funsa jelenettel találkozom. Féifiak és nők térdhajtások és kereszt vetések kö/.t jáiulnak a szobo hoz közelebb, hogy csókjaikkal illessék s gyermekeikkel is megc.-ókoltassák annak érc lábuj'ait, melyekre már alig lehet ráismerni a sok csókolás okozta elkopás miatt. De még ez hagyján ! . . . A lateráni templom átelleneben levő kisebbszerü templomban van elhelyezve az úgynevezett »Szent lépcső"1

(scala sancta), melyről a római egyház azt állítja, hogy ug> anaz, melyen egykor a Jézus Krisztus Pilátus elé vitetésekor járdáit. A ki e szent lépcsőzet 28 fokán térdi n-csúszva-mászva s imádkozva egyszer felmegyen, ezért a római egyház kegyelméből azoi-nal kilenc évre szóló bűnbocsánatot nyer Magam is kíváncsi voltam látni e hires lépcsőt, a mely kü lönben kímélés okáért faburkolattal van bevonva, s ime, hogy oda érek — hinni sem akartam szeme mnek — csakugyan két tisztességes külsejű egyént látok von gló féreg módját a a lépcsőzet fokain nagy erőlködéssel fölebb-fö'ebb vonszolni tagjaikat. Szörnyen elálmélkodtam e szokatlan csaknem hihetetlen látványra — >Nos barátom szólék majd nevetve társamhoz — csak rajta! Előttünk a példa, Luther is megtette annak idejében, fogjunk hozzá mi is.« Ám a templom bejáratánál legyeket fogdosó barát, mintha kitalálta volna gondolatainkat, hamarosan intett, hogy jobbra is balra is van még lép cső, ha ugjan a térden csúszás mestersége nem kenyerünk. Fent, hova a lépcsőzet ve?.et, egy rostélyzat van, melyen át a »Szentek Szentébe4

láthatni, mig egy oldalajtón egy kápolnába jutunk, egyidejűleg a két vezeklővel. Egy két imádságot lemorzsolva, alig pár perc múlva elégült és mosolygó arccal távoznak ismét, mint a kik bűneik bocsánatja felől invi ár teljesen bizonyosak. Valóban minden kényelmetlensége me lett is kényelmes módja a bűnbocsánat szerzésének! Es hány ilyen babonára és vakbuzgóságra vezérlő eszköze van még a római katholikus egyháznak 1 Hajdan is, most is elég csupán Rómába zarándokolni (ha vasúton is) s azonnal . . . kész a bocsánat. A kapitoliumi templomban a gyermek-Krisztusnak egy régi fa-képe látható, mely csodatévő erővel bir. Ezt ha kívántatik, csekély díjért a halálos betegekhez is elviszik . . . s biztos a gyógyulás vagy legalább a csendes kimúlás. A kigyó-okosságu római egyház, csakhogy fennállását biztosítsa, minden es közt felhasznál a maga céljaira. Hittudósai p. o. tudni vélik, hogy Jézus Rómaban is megfordult s ott Péter apostollal találkozott; sőt kisütötték a találkozás helyét is, hova mindjárt egy kápolnát (Domine, quo vadis = Uram, hova mégy ? felirattal) építettek, melyben egy kövön még most is mutogatják a Jé/us lábnyomait. Egy másik helyen, hol állítólag Péter apostol megfeszíttetett, kis kerek épület all; abban még azt a tölcsér-alaku nyiláét is megláthatod a földben, a hol a keresztfa állt. Kápolna jelöli azt a helyet is, hol Péter és Pál egymás'ól utoljára bucsut vettek, a hol a János evangélistának szánt forró olajjal telt hordó állott, a hol a Krisztus keresztvize feltaláltatott, a hol Krisztus születésekor olaj-forrás bu/ogolt fel a földből, és igy tovább . . . hogy a számnélküli ereklyéket ne is említsem. Ezek által akar hatni a római katholikus egyház a maga híveire. No meg — a mit legelői kellett volna említenem —- a mód nélkül fényes szertartások által; melyek mig egyfelől a szemet kápráztatják, másr

elől a lélek mulattatására szolgálnak. Végtelen sajnálom, hogy Róma előbb emiitett fényesebb templomaiban ott időzésem alatt nagyobb ünnepélyesség nem vala : a kisaszszony napi főszertartás (egy eleve m< gallapito't beosztás szerint) egy jelentéktelenebb Mária-templomban tartatott. Ide siettem tehát én is az üresen talált Pétertemplomból. Szerencsére itt ülőhelyek is lévén (mert a nagyobb dón okban nincs semmiféleszék, még szószék sem), kényelmesen eng< dhettem át magamat másokkal együtt a — szemlélődésnek. Mert imádságról itt szó sem lehetett. Az ünnepi közönség meglehetősen megtölté az úgyis kis templom fő- és kereszthajóját, de bár az egyik mellékoltárnál csend s mise volt s a gyüleke et egy része arra fordulva imádkozni látszott, a többség méh-rajszerii zsibongása s folytontartó ki s bejárása minden áh'tat skodást teljesen lehetetlenné kellett, hogy tegyen. A csendes mise még nem ért véget, mikor a türelmetlenkedni kezdő közönség előtt már fe'táru t az isteni látványosság : az orgona hangja mellett megjelenik a főoltárnál a fényes öltözetű papság, majd elkezdődik a kórusban a legelső operaházba is beillő művészi karének s mindenki figyelmét az foglalja Kevés idő múlva a papság újra kivonul s átengedi a tért egé-zen az énekművészetnek, mely pár cranegyedig g) önyörködteti a templomi közönséget. Egyesek megkisértik ugyan elmondani magokban szokásos imádságaikat, de a nagy többségnél nincs semmif le áhítat. Valóban egy fővárosi színházban nagyobb a csend, nyugalom, figyelem, mint a római egyház ezen úgynevezett istenitiszteletén. Hasonlót tapasztaltam a többi templomokban is, melyek mindannyija ugy tűnik fel egy prot ember előtt, mint valami uj kiadású színház, de nem imádság háza. Valószínűleg ugy gondolkozik a római egyház is, mint hajdan a császárok : e nép most is mint hajdan nem kíván egyebet, csak panem et circenses (kenyeret és mulattatást). De a külsőség és látványosság e mód nélküli haj-