Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-12-28 / 52. szám
i r,í59 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 1070 mondja szent Pál után hogyan szerezte Idvezitő urunk a szent vacsorát s isten segítségül hívásával megszenteli a kenyeret és bort s a gyülekezethez fordulva igy szól : „Eképen szerezte a mi idvezitő urunk a szentséges végvacsorát, a kik tehát magukat illően elkészítették, járuljanak e szent asztalhoz s éljenek az uri szent vacsorával.4 Hiszen azt az asztalt asztalos, vagy kőfaragó készítette. Mi tette tehát szenttéf Az ima, a szent jelek s az az Urnák szentelt ház, melyben áll, azt az egyszerű kenyeret és bort megszentelte s szent vacsorává tette az ének és ima. Sőt azt merem mondani tiszteletes Thury atyámfiainak, hogy vannak szentségeink is, a két sakramentom az ur vacsorája és keresztség. Urvacsorája kiosztáskor igy énekelünk : „Óhajtunk Jézus egyesülni veled, Ugy lesz szivünk szent, ha te megszenteled.4 Egy másik versben ez áll : „Részesülünk e szentségben,4 Az Urvacsorájában levő kenyérről és borról azt mondjuk, hogy azok idvezitő urunk megtöretett szent testének s kiontott szent vérének külső látható jelei. Szentelünk papot, templomot, orgonát, s temetőt, csakhogy nem Rómából hozott vízzel, hanem imánkkal istenhez emelkedünk, hogy szentelje meg s hisszük, hogy imánk eljutott trónusa zsámolyához és megszenteli s szentté lett az a hely. A büntető codexben is szentnek van nevezve a templom, mert van §-us a templom szentségtelenitőkre, mar pedig ha nem volna szent, nem lehetne megszentségteleníteni. Azért édes atyámfiai az mondó vagyok, hogy ne bolygassuk a szent szót, mert minden csak addig lesz szent a nép előtt, mig azt szentnek tartja, attól pedig ne tartsanak, hogy valaha a haldokló reformált ember utolsó kenet után áhítozzék, mert a mint halad a vallastalanság s erkölcstelenség, maholnap róm. katholikus atyánkfiainál is elfogy a kenet. E rövidke beszédből meggyőződhetik a nyájas olvasó, hogy nálrnk épen ugy hemzseg a szent szó, mint a róm. katkolikusoknal, csakhogy más szellem és értelemben. Bezárhatnám már levelemet, de egy ad vocem kapanyél adoma jutott eszembe, melyet pápai theologus koromban hallottam, mert hát theologus voltam, de nem szenteltek pappá. Egyszer egy szőrszálhasogató esperes ezt a fogas kérdést intézte a censendushoz: „Mondja meg öcsém uram 1 hogy a szent háromságról szólva, miért mondják : Atya, Fiu, s Szt, Lélek és miért nem mondjuk : Szent Atya, Szt. Fiu s Szent Lélek ? A censendus kissé gondolkodott s azután igy felelt: Hát az ugy van nagytiszteletü uram 1 hogy Litár, Vilonya, Szent István egy legátio és nem mondjuk Szent Litér, Szent Vi'onya Szent István, hanem egyszerűen csak Litér, Vilonya, Szent István. Ennyi az, a mivel a szent feleselésbe beleszólani kivántam. Boross Mihály. A tudomány és a protestantismus. (Érdem a múltra. — Biztatás a jövőre.) Condolle Alphonse egy művet adott ki a tudományok és tudósok története az utóbbi két században cim alatt, melynek az a fejezete kiválóan érdekes reánk nézve, melyben kutatván a tudományos emberek szaporodásának okát, ezt nagy részben a vallás befolyásának tulajdonítja. A nem keresztyén tartományokban — mondja ő — teljesen hiányzik a tudományos mozgalom ; a mi nem azt teszi, hogy kiváló tudós csak keresztyén lehet, mert ezt számtalan példa megcáfolja, hanem azt biztosan állithatni, hogy a keresztyén vallás, az altalános művelő^désre való befolyása által, kiválóan alkalmas a tudomány előmozdítására. Ámde a keresztyén vallás három fő csoportra oszlik; melyek 1870-ben a következő lélekszámból állották Európában: Római kalholikus 144 millió 100/51 Görög 68 , 100/24 Protestáns 68 V2 » 100/25. Ha a görögöket, mint a kik csak imént kezdődött művelődésük következtében még nem mutathatnak fel a többiekkel arányban álló tudósokat, mellőzzük, akkor a a fő Akadémiák levelező s rendes tagjai között csaknem két annyi katholikusnak kellene Lenni, mint protestánsnak. Pedig csaknem megfordítva áll a dolog. A számok beszéljenek : Európában, Franciaországon kivül, van 107 millió katholikus és 68 millió protestáns. A párisi Akadémia külföldi tagjai között 1666-tól fogva volt 18 katholikus, 80 protestáns, I görög, és 2 olyan, kiknek vallását megállapítani nem lehetett, valószínűleg zsidók. E szerint a külföldi protestáns tagok száma négy annyi, mint a katholikusoké. A londeni királyi társulat külföldi tagjainak száma 1829-ben csaknem feles volt mindakét cultusból. Már 1869-ben a protestánsok száma felül haladta a katholikusokét ; pedig nem kell feledni, hogy a katholikusok száma, Nagy Anglia és Irlandia egyesült királyságán kivül, Európában 1391 /<i millió, s a proteatánsok száma csak 44 millió. Ezeknél a nagyon különböző népségre alapított számoknál, melyekre a vallásnál is nem egyszer nagyobb befolyása van az éghajlatnak, a politikai és egyéb állapotoknak, sokkal helyesebb a szomszédságban lakó katholikus és protestáns vagy vegyes népséget tenni a mérlegbe. E szerint a párisi Akadémia külföldi tagjai között egyetlen egy angol vagy irlandi katholikus sincs, habár e 3 királyság lélekszámának ötödrészét képezik is. Austria sincs képviselve s átalában a kath. Németország csak nem egészen eltörpül a protestáns Németország mellett. Végül ott van Svájc, a hol a 14 külföldi tag között egyetlen egy katholikus sincs. Ha tehát, még Svájcban is igy áll a dolog, a hol pedig mindegyik felekezet egy levegőt szi, egy köztársasági kormány alatt él, önkényt következik, hogy ott a különbséget az a befolyás hozza létre, melyet a vallás gyakorol részint a családi és iskolai nevelésre, részint az erkölcs és eszme képződésre, részint az ösztönre, mely öröklés által átszarmazik. A protestáns disciplinának az értelmi fejlődésre kedvező befolyásához kell adni a protestáns papság kiváló befolyását is. A kath. tartományokban a papok nőtlensége árt a tudomány fejlődésének, a protest. országokban meg a lelkészek nősélete kedvez; mert azt nem lehet közonbösnek tekinteni, mikor egy nagyszámú értelmes, mivelt és tisztességes osztály nőtlenségben kénytelen élni Mert ha a dogmai fogalmakat s a klérus disciplináját mellőzük is, már maga az is nagy különbséget tesz egy országra nézve, ha ott 40—50 ezer egyházi ember nőtlenségben él, vagy ugyanannyi családatyává leszen A protest. országokban maguk a csa-