Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-12-21 / 51. szám
820 kezeti különbség nélkül tartsuk kötelességünknek, hogy e könyv a nép közt is elterjedjen. A gyermekek szeretik a verseket és a dalos játékot; jobb hijával nem rit kán mondanak illem- és erkölcsmételyező dalt, az ilyen könyv valóságos orvosság e méreg ellen. Mondanom sem kell, hogy az óvodák is nagy sikerrel használhatják e könyvet. Az óvodák! Mily nagy áldás volna minden faluban egy egy óvó ; de ismerve a népet s ennek száz baját és ezer terhét, a kormány segélye nélkül minden jóakarat mellett is alig képes a legtöbb falu ily óvót felállítani s fenntartani. Vezérek, vezetők, lássátok meg e szegény s alapjában becsületes magyar nép nyomorát, lelki és erkölcsi nyomorát s hogy romlásnak ne induljon a hajdan erős magyar, siessetek megmentésére Nem a kard, — a vallás-erkölcsi neveltség, míveltség tartja fenn hazánkat. Mily dús kamatot hoznának itt az országnak befektetett fillérei ! Mint visszatérülne szászszorosan minden garas, melyet az állam az óvókra költene ! Csak a kezdet volna nehéz : megismertetve megszerettetni ez óvókat s ezek áldásait a néppel. A kezdet anyagi súlyát viselné egyelőre a kormány, később édes örömmel tenné le áldozatát a nép is a nevelés szent oltárjára. Hány gyermek csenevész és vész el testileg, szellemileg, erkölcsileg, magárahagyatva vagy még inkább rossz példa után indulva s lesz terhe, ostora és átka önmagának és a társadalomnak ; hány munkás kezet s nemesen érző szivet menthetnénk meg édes hazánknak, ha már egyszer csakugyan istenigazában hozzá látnánk a munkahoz ! A politikai kiskorúság s elfogultság felett nem egy helytt panaszkodunk, de a bajt orvosolni elmulasztjuk ; az adót tiizzel-vassal beszedjük, sokszor az utolsó betevő falatot is kiveszszük a szegény ember szájából és szellemileg, erkölcsileg — kivéve a papság és tanítóság megnehezített munkáját — éhen hagyjuk veszni a sokaságot. Lássa csak a nép, hogy gondjainknak gondja ő s az a sok fillér, melyet az adóval tőle az állani beszedeget, áldásként hull vissza reája, nem a finánc képében, hanem ily üdvös intézkedések által : bizony-bizony majd többet képes keresni, kész lesz többet adni, nem duzzogva pedig, hanem jó kedvvel. Egy nagy család tartoznánk lenni, mint nemzet, nem pedig széthúzó, egymás iránt bizalmatlan tagok s oldott kéve. A család, az óvó : ez a kis világ igazgatja a nagy világot. A milyen ez a kis világ, olyan a nagy világ. Családok ünnepe, karácsony : nemesítsd meg a családokat s derits a ker. vallás-erkölcsi eszmék által, melyek egyedüli biztos alapjai s forrásai az ország jólétének, derits mind boldogabb karácsonyt édes magyar hazánkra is ! 2, Engedjétek hozzám a kis gyermekeket /« Sántha Károly. A protestánsok viszonya a párbérhez az 1790/1 évi törvényhozásig. (Folytatás.) A protestánsok egyházi ügyeinek rendezése végett 1731 - március 2i-én kiadott Garolina Kesolutio egészen az 1691. és 1701. évi Leopoldina resolutiók nyomán halad. Ugyanúgy állapítja meg a nyilvános és magán val lásgyakorlat közti különbséget, büntetni rendeli az apostasiát stb. Két nevezetes újítást mégis találunk benne ; az egyik, hogy a földesurak jogát vallásügyekben intézkedhetni a királyi hozzájáruláshoz köti, a másik, hogy a protestánsok egyházkormányzati szervezetének tovább fejlesztésére a superintendensek felállítását megengedi Nem lehet kétség az iránt, hogy III. Káro'y ugy ezen, mint az 1734. okt. 10-én kiadott második resolutiójával,5 1 melyben négy-négy superintendens választását engedélyezi, oda törekedett, hogy a Leopoldina resolutiók által teremtett jogalapon a katholika és a protestáns egyházak közötti jogviszonyokat maradandólag rendbe hozza, szilárdabb alapokra fektesse. Ezt igazolja főleg ama körülmény, hogy ezen resolutiókkal egyidejűleg inditja meg a katholikus egyház parochialis szervezetének tovább fejlesztését is. A parochialis szervezet fejlesztésével kapcsolatosan fokról fokra nyer tényleges megvalósulást a protestánsokkal szemben alkalmazott nyilvános és magános vallásgyakorlat eszméje. A nem articularis helyekről a protestánsok kiszorittatnak és az ekként pap nélkül maradt községek a helyi viszonyokhoz képest vagy uj kath. parochiákká alakittatnak, vagy más parochiális községekhez affiliáltatnak, A protestáns községek affiliatiójanak nagy munkája 1747-ben tekinthető befejezettnek,5 2 midőn már az articularis helyek affiliatiója is elrendeltetik, a mi azonban az ott lakó protestánsok publicum exercitiumát semmikép nem alterálta. Ezen fejlődési menet mindinkább előtérbe tolta azon kérdést: mennyiben tartoznak a protestánsok a kath. papok ellátásához hozzájárulni, stola-dijakat és párbért fizetni ? Fontos volt ez egyrészt azért, mert voltak ujabb keletű parochiák, melyekben a hivek nagy része protestáns volt, másrészt, mert az affiliatio keresztülvitelével az affiliált protestáns községekben a kath. lelkészre hárult a kötelezettség az egyházi functiókat, u. m. keresztelést, esketést, temetést stb. elvégezni ; sőt még ha az articularis hely praedicatora végezte is azokat, az anyakönyvekbe való bevezetés a parochus kötelessége volt.5 3 A Leopoldina és Carolina resolutiók csak mellesleg, csak annyiban érintik e kérdést, a mennyiben elrendelik, hogy a nem articularis helyeken a protestánsok még akkor is tartoznak a kath. lelkésznek a stola-dijakat megfizetni, ha valamely egyházi működés teljesítése végett az articularis helyen tartózkodó praedikatort veszik igénybe.5 4 Majd az 1731. jan. 7 én kelt királyi rendelet kimondja, hogy az articularis helyeken a kath. lelkészek a katholikus, a prot. ministerek a protestáns hívektől nyerjék ellátásukat és nem a közpénztárból ; hacsak a kath. lelkészek részére valamely különös alapítvány nem létezik, melyet a város bizonyos évi fizetés megállapítása végett magához vett. Ez utóbbi esetben, a minő pl. Késmárkon előfordul, a méltányosság ugy kívánja, hogy valamint a város élvezi az alapitvány jövedelmeit, ugy a kath. lelkész részére ennek fejében megállapított évi fizetést is a városi közpénztár teljesítse. A protestánsok a Leopoldina és Carolina resolutióknak a stola-dijakra vonatkozó rendelkezéseit általános elvi szabványul értelmezték akként, hogy ők a nem articularis helyeken csakis a stola-dijakat tartoznak fizetni, ellenlen a párlérfizetés alól mentesek. Ugy látszik kezdetben a katholikus egyház sem kifogásolta ezen értelmezést, vagy helyesebben mondva nem mindenütt törekedett kellő erélylyel a protestánsokat párbérfizetésre szorítani ; hanem megelégedett azon vivmánynyal, hogy a stola-dijakat pontosan megfizessék.5 5 Később azonban, 61 Kuzmány: Urkundenbuch 137. 1. XCVII. számú okmány. 52 Lásd az 1747. jan. 27-én kelt rendeletet. 53 Lásd az 1747. mart. 7-én és 1783. jan. 28-án 314. sz. alatt kelt rendeleteket. 54 Lásd a VII. és XIV. számú függelékeket és az 1754. mart. 12-én, 1757. ápril 14-én kelt kir. rendeleteket. 53 A protestáns nemesek a stola-dijakat is vonakodnak megfizetni, azt vetvén okul, hogy az ellenkezik nemesi előjogukkal. A királyi hatalom azonban nem fogadja el ezen ellenvetést, és a prot. nemeseket is kötelezi stóla fizetésre. Eszt. pr. levt. Archiv. vetus No. 2009.
