Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-16 / 46. szám

1485 1486 zet, ha a te püspökeid Öt-Öt ezer forintért, mely ujabb munka és hatásköröknek szerény díjazásául van kilátásba téve — hazát, hitet, szabadságot eladnának, vagy annak romlására törekednének. Ez a feltevés, ez a következtetés, bármily tekintélyes helyről jött is, azt hiszem nyomtalanul fog eltűnni a protestáns egyházi életben. Bizony nem indokolt a tiszáninneni kerület tanácskozásaiban kifejezett gyanú és bizalmatlanság, sem a sárospataki lap szerkesztőjének aggodalma a kormány javaslatával szemben, mert az állam által netalán díjazott protestáns püspökök hazafiságokat, hithűségöket megfogjak tartani a felsőházbatiis, alkotmányos kormánynak sincs szüksége gyáva és hűtlenre a felsőházban sem. Vájjon ha a prot. püspökök fel nem vétetnek a főrendiház tagjai sorába, nem volna-e jogosabb a panasz mint igy? De hát a hol készletben van a gyanú, s bizalmatlanság, gyors a kiszolgáltatás. Igaztalan dolog, bármely párt és felekezet számára kiváltságolt haza-, jog- s szabadságszeretetet vindikálni: minden párt s felekezetben van : alfa és ómega. En hiszem, hogy a prot. püspökök a felsőházban is igyekezni fognak erényeik hazafiságok, hithűségök és tudományok által versenyezni, a nálok százszorta gazdagabb róm. kath. püspökökkel. A javaslatnak azon hiányát, hogy nincs atalánosságban kimondva, hogy : minden prot. s unitárius püspök, főfelügyelő s főgondnok, hivatalánál fogva tagja a főrendiháznak, talán a törvényhozás helyrehozza. . . Van olyan dolog, melyet mentől nagyobb és erősebb ember kisért meg, annál visszásabb ; ilyennek tartom én a tiszáninneni egyházkerület jeleseinek azon buzgóságát, hogy szóval és tollal belekapaszkodnak a haladás azon kocsijába, mely az alkotmány és jog segítségével, a prot. püspököket viszi a felsőházba ; ne bántsuk mi azt a kocsit, mert haladásában ugy sem akadályozhatjuk meg, hanem inkább szép csendesen emeljünk ka lapot az utasok előtt, és mondjuk nekik : Isten vigye szerencsésen 1 Fícji/eJo. BELFÖLD. Zwingli-ünnepély a budapesti ev. ref. theologiai akadémián. A budapesti ev. ref. theologia növendékei november 2-án kegyeletes ünnepélyt rendeztek nagy reformátorunk 400 év előtti születésének emlékére. Már mult évben a Luther-ünnepély alkalmával szó volt Zwingliünnepélyről és pedig oly formán, hogy a két ünnepély egyszerre rendeztessék, de az ifjúság mégis jobbnak látta az 1884—85. tanév elejére halasztani s igy minthogy országszerte lefolytak már rég a Zwingli-ünnepélyek, mi vagyunk utolsók, kik szeretetünket, kegyeletünket ily alakban kifejezzük, halhatatlan reformátorunk iránt. Az ünnepély szűk körben, a theologusok körében folyt le Jövel szent lélek ur istennel* bevezetve, mely után Göde Sándor IV. éves theológus mondott alkalmi imát, dicsőitvén Istent, ki szellemét visszasugározza az emberi nemben, hálát adván, hogy e szellemet reformátorainkban is meggyújtotta, végre kérvén, hogy támaszszon ezután is nagyokat, kik tudományuk által világosságul szolgáljanak az emberek fiainak. Erre Incze Lajos olvasta dicsbeszédét Zwingli felett, melyben a reformátor élete főbb momentumait emeli ki, azon alapgondolattal a mit Hugó V. oly szépen fejez ki : bárhol is adjon egy nagy szellem kifejezést gondolatainak, ott van Galgotha is, de ezzel szembe állítja Zwingli vigasztaló szavait: „A testet megölhetitek, de a lelket nem.® Az eszme győzött s mi ennek diadalát ünnepeljük most. Ezután Pap István olvasta „ Zwingli élet és jellemrajzát®, mely ügyesen összeállítva, hű képét adta reformátorunknak. Az ünnepélyt Győrfi Béla imája zárta be. Szép, érces hangja szivhez szólva hiven tolmácsolta érzelmeinket. Egy szivvel, lélekkel énekeltünk reá : „Te benned biztunk eleitől fogva®, ezzel az ünnepély véget ért. Vajha reformátoraink szelleme lelkesítene minket mindenha 1 Incze Lajos beszéde egész terjedelmében ime következő : Az emberiség nagyjainak közös sorsa : küzdeni az emberiségért szóval-tettel — az eszméért, melyért nemes keblök hevül, a célért, melyet eszméik hirdetése s azokért való önfeláldozásuk által elérni törekszenek, ha kell meghalni, az elvet vérrel szentesíteni. Az emberiség története minden lépten-nyomon azt mutatja, hogy azok, kik igy küzdenek, céljukat életökben ritkán érik el, nemcsak, hanem mint Hugó Viktor mondia: „bárhol isadjon egy nagy szellem kifejezést eszméinek, ott van Golgotha is.® Nem kétségbeejtő-e e tapasztalat azokra, kik küzdenek? Váljon nem hiába küzdenek e ? Váljon érdemes-e kitűzni a szabadság lobogóját? azon biztos tudatban, hogy a zsarnokság üli rongyain diadalát. Ezen kérdések merültek fel lelkemben önkénytelen, midőn a történet lapjait lapozgatám. . . De nem kétségbeejtő e tapasztalat azokra, kik küzdenek, nem hiaba való a harc, érdemes fennen lobogtatni a szabadság lobogóját. . . Erről győz meg a mai korból vett tapasztalat, melyben mindazt, miért őseink küzdöttek, miért véröket ontották, jórészben mind valósulva látjuk. Erről győz meg ez emlékünnep is, melyet halhatatlan reformátorunknak szentelünk. Igaz, hogy ő nem láthatta eszméi diadalát, de az előbb-utóbb bekövetkező diadalról lelke oly bizonyos volt, mint a mily igazán lelkesült, küzdött és halt eszméiért. Váljon nem ezt fejezi-e ki ama mindig emlékezetes mondása: „a testet megölhetitek, de a lelket nem«? — — Igen, érezte, tudta ő, hogy a mit hirdet, az igazság s hitte, hogy annak győzni kell s e hittel szivében nyugodtan, boldogan nézett a halál elé. Nem fényesen igazolta-e hitét a történet, nem fényesen igazolja-e a mi ünneplésünk is?... Igen, e mi ünneplésünk is, mely az emberiség élettörténete folyásának egyik legszebb momentumához fűződik s mely halványan bár, de az eszme diadalát fejezi ki. De hiszen e diadal Krisztus szellemének diadala, mert Zwingli Krisztus szellemét elevenítette fel, azért, azáltal küzdött s győzőtt is — mi érdeme hát ? miért kötjük ez ünnepet az ő nevéhez?... Igaz 1 Krisztus szellemét elevenítette fel ; azért, azáltal küzdött s ez érdeme. A krisztusi eszmék az idők folyamán kivetkőztettek eredeti alakjokból, amaz örök igazságok elferdittettek, megváltó, éltető hatásukat elvesztették, egy kasztnak kezei között az emberiség üdve, boldogsága már-már eljátszatott. Krisztus nevében a sátán uralkodott az emberiség felett. De midőn már az emberiség kínosan vergődött kezei között, midőn vesztegetések, csalások, inquisitiók teljesen demoralizálták, midőn a római pápa a menyországot eladta e földön.. . egy gondolat villan meg egy egyszerű szerzetes agyában : Krisztusért történik-e mindez ? azt követi több és nagyobb, a lökésre Európa megmozdul, megrázkódik: a templom karpitja meghasad s a repedésen át látni a szentek-szentét az evangéliumot, melyet eddig látni halai volt, e máglyák fényénél megelevenült az írás s olvastatott a boldogító életet adó ige.