Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-16 / 46. szám

1463 IV. 4-)? époly igaz, hogy a testből és lélekből álló ember nem élhet csupán igével, hanem a kenyeret is megkívánja. Már pedig, Tisztelendő Társaim, tudjátok meg, hogy a mi theológusaink, a ti leendő tiszttársaitok és utódaitok, vagy legalább sokan közülök, éheznek, a szó legszorosabb értelmében. Én pedig azt hiszem, hogy ez nem jól van igy s ennek igy maradnia nem szabad. Igaz, hogy mi közülünk is sokan, éhezve és fázva és nélkülözések közt növekedtek fel és készítették magokat a Krisztus szolgálatára, a melyben szintén sokszor és sokat kell sokaknak nélkülözniük. De az idők sokat változtak; az államban és társadalomban sok uj pályák nyiltak meg, melyek sokkal kecsegtetőbb kilátásokkal vonják magokhoz a tehetségesebb ifjakat, mint ez a mi életpályánk, s a melyekre való előkészület (például az egyetemi pálya) is sokkal több módot nyújt a megélhetésre és az önfentartásra, mint a theologiai. És ha azt nem akarjuk, hogy az egyházi szolgálattól épen a jobb tehetségű ifjak már eleve elforduljanak: ismétlem, az ő anyagi ellátásukról is, habár szegényesen és egyszerűen (mint jövendő életpályájuk kívánja), de tisztességesen s legalább a szükség mértékéig gondoskodnunk kell. E végből az egyházkerületi közgyűlés, a theologiai bizottság javaslatára, elhatározta, hogy ifjaink élelmezéséről, a lehetőségig már a jelen tanévben is, legalább átmenetileg gondoskodván, a jövő 1885

/c

. tanév kezdetétől fogva állandó köztartást (convictust) létesít, melyben a mi theologus növendékeink közül mintegy tizen teljesen ingyenes, ugyanannyian fél-, s mintegy tizenöten harmadrész-dijas ellatásban részesüljenek. Ezen köztartás, ámbár a legegyszerűbbre — ebédül két, vacsorául egy tál tápláló ételre van szabva — évenként, vagyis a tanév tiz hónapján át, mintegy 2800 forintba kerülend. Ez összeghez az egyház-kerületnek részint közpénztárából, részint államsegélyi pénztárából, valamint a theologiai intézeti pénztárból, összesen mintegy másfélezer forinttal kellend járulnia/ az egyházmegyék és egyes egyházak önkéntes adományaiból is remélhető, hogy mint eddig, vagy talán még nagyobb mérvben is befolyand néhány száz forint; de mind e mellett is néhány, talán 5—600 forint fedezetlenül maradand. S e hiány fedezésére azon eszközhöz nyúlt az egyházkerület, — hogy miután a híveket, különösen a domestica után, mely régi terheikhez uj teherül járult, ismét megadóztatnia nem lehet és nem szabad —, a lelkészekre és tanárokra vessen ki némi csekély évi járulékot, oly csekélyei, melyet mindenki önmegerőltetés nélkül meg-1436 birhat, de a mi a hiányzó összeget még is fedezheti. Közel harmadfélszáz lelkésznek s mintegy hetven tanárnak kellend mintegy 5—600 frtot fedeznie, oly módon, hogy egy negyedik osztályú egyházban szolgáló lelkész évenként 1-, harmadik osztályú 2-, második osztályú 3-, és egy első osztályű egyházban szolgáló s tehát legalább 1600 forint jövedelmű lelkész évenként 4 frtot, továbbá minden fő és középiskolai tanár, ha világi 2-, ha lelkészi minőségű, a minőségi osztályzatának megfelelő 1—4 forintot fizessen a theologus ifjak élelmezésére. Nem hiszem, hogy legyen egyházkerületünkben egyetlen lelkész vagy tanár is, a ki ily csekély mérvű megadóztatást el ne viselhetne s — tekintve az összeg csekélységét és a cél fontosságát — szivesen is ne viselne. Legfölebb az lehetne ellene a kifogás, hogy alkotmányos elv szerint senki, az ő megkérdéztetése nélkül, teherrel, bármi csekélylyel is, meg nem róható. Megvallom, én is belátom ez alkotmányos elv igazságát, s voltak egyházkerületünk közgyűlésén is tiszteletreméltó férfiak, a kik ily irányban felszólaltak. De az egyházkerületi közgyűlés többsége annyira meg volt győződve egyfelől az ügy sürgősségéről, másfelől lelkészeink buzgóságáról — a miről, ha Titeket megsérteni nem akarlak, nekem sem szabad kételkednem — hogy emiitett határozatát még is meghozta. Most már fontoljátok meg Tisztelendő Társaim, hogy ha az egyházkerület ezen hatátozata ellenében, a reátok, meghallgatástok nélkül, de a ti buzgóságtokban s áldozatra és jó példaadásra való készségetekben való erős bizodalomból kivetett csekély adót megtagadnátok, mit mondana a vezetésetekre bizott nép, mely uj meg új terhekkel rovatik meg s néhol még a ti magatok fenntartásának és díjazásának terheit is nehezen viseli, hogy ti, kik ő előtte jártok — épen a lelkészképzés érdekében, ily csekély áldozattól is idegenkedtek ! Mit mondanának világi uraink, kiknek ősei a mi egyházunkat alapították, kik azok fenntartásához magok is oly nagy mértékban járulnak, hogy épen csak a lelkészek azok, a kik az őket legközelebbről érdeklő s legszentebb célhoz épen semmivel sem akarnak járulni! Részemről, ámbár a lelkészi kart nem tartom Rendnek, katholikus értelemben, mert hiszen, az apostol szerint, mindnyájan, egyháziak és világiak, szent papság vagyunk, a lelki áldozatoknak áldoztatásókra, melyek Istennek kedvesek a Jézus Krisztus által (I. Pét. II. 5.), mind a mellett hiszem, hogy nekünk lelkészeknek össze kell tartanunk, a Krisztus szolgálatában, és éreznünk kell egymás közötti szorosabb közösségünket, és pedig nem csak a kik most együtt élünk és munkálkodunk, hanem PROTESTÁNS EGYH VZI ÉS ISKOLAI LAP.