Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-26 / 43. szám

1369 1370 arra lesz utalva, hogy ex offo, hivatásánal fogva tüzetesen foglalkozzék a politikával; ez természetesen oly irányba tereli gondolkozása módját, hogy a püspök nem lehet többé ugyanazon ember, a ki volt. De maga a prot. egyház közönsége is másképen fog eljárni íőpásztorainak megválasztásában. Eddig ily alkalommal azt néztük, melyik a legjobb pap; jövőre arra kell nézni, melyik a legjobb politikus, mert ösztönszerűleg fog előtérbe állani azon óhajtás, hogy egyháznagyjainkkal ne valljunk szégyent a Samassák és Schlauchok magas társaságában. Igy történt már is az utolsó püspökválasztásnál, midőn az illető egyénnek fogyatékos egyházi minősége ellenében az hozatott fel döntő érv gyanánt, hogy meg íog felelni állásának mint a főrendiház tagja/ Ebben a pontban először az mondatik, hogy a protestáns püspök, ha a főrendiházba megy, nem lesz többé primus inter pares. Ezt mi is aláirjuk, sőt talán hozzátehetjük, hogy lesz ultimus inter pares . . . anyagi tekintetben. Másodszor az mondatik ebben, hogy eddigelé mi protestánsok nem azokat választottuk püspökeinkké, a kik nagy tudományosságuk, széles körű műveltségüknél fogva leginkább alkalmasak lettek volna a kathol. egyház kimagasló tudós papjai mellett pirulás nélkül megállani, hanem csupán azt néztük, >

melyik a legjobb pap/ Már én részemről ugy az elköltözött, mint a még élő püspökeink iránt nagyobb elismeréssel, tisztelettel viseltetem, hogysem közöttük és a Samassa-féle magas műveltségű protestáns lelkészek között éles megkülönböztetést tegyek. Sőt megfordítva, ha helyes ez a közmondás, hogy a jó pap holtig tanul, akkor cum grano salis mondhatjuk, hogy legjobb pap az, a ki holtáig mindig tanul és legtöbbet tanul és tud. Vagyis mi eddigelé is a legjobb, legtanultabb lelkészeinket iparkodtunk a főpapi székbe emelni, ezután is ilyenekre kell egyházunk kormányzását s védelmezését bizni. Harmadik állítás azon pontban az, hogy a főrendiházba beültetendő főpapok ex offo foglalkozni fognak a politikával, s ^ez oly irányba tereli gondolkozásmódjukat, hogy a püspök nem lehet az az ember, a ki volt/ Én részemről szívesen aláírom azon tételt, hogy a pap, se fő- se közrendű pap ne foglalkozzék a politikával; bár nem tudom, hogy egy alkotmányos államban, hol a parlament az egyházat, iskolát, állam s egyház közötti viszonyt oly igen közelről érdeklő törvényt alkot, elzárkozhatik-e a lelkészi kar teljesen a politikával való foglalkozástól. Azt azonban valósággal nem értem, hogy a rimaszombati indítványt tevő és védő urak miként állithatják, hogy azon esetben, ha a protestáns püspökök, mint a főrendiház tagjai, egyszer-másszor politikával is foglalkoznak, >mélyen alteráltatnék egész egyházi életünk, egyházunknak belszervezete/ A mi egyházunké? Azé az egyházé, melynek püspökei közül Székács, Nagy Péter, Geduly, Pap Gábor, Török Pál, Ferencz József éveken át ültek, illetve akartak ülni s ülnek jelenben is a képviselőház padjain, a hol gondolom szintén ex offo foglalkoznak politikával. ^Elleneztük továbbá a rendszabályt azért — mondja Mocsáry cikke — mert a püspök el fogja hanyagolni hivatalos teendőinek ellátását; és elleneztük különösen azért, mert mi nem vagyunk képesek akként dotálni püspökeinket, hogy a főrendiházi tagsággal járó nagyobb költekezésnek megfelelhessenek, okvetlen szükséges lesz ennélfogva részökre az állami segély, minek folytán püspökeink természetszerűleg a kormány fizetett embereinek kell, hogy tekintsék magukat; s ez ki fog hatni a püspökségre számot tartó, vagy vágyakozó egyének egész seregére s ez a függetlenség azon szellemére, mely a protestántismust általában s nevezetesen annak papságát eddig kiválóan jellemezte, s mely a protestantismusnak állami és nemzeti szempontból nagy jelentősége és becsére nézve főtényező volt, lehetetlen, hogy káros, sőt talán megsemmisítő hatással ne legyen/ Az elébb mondottakban a hivatal elhanyagolást illetőleg felhozott aggodalomra is, azt hiszsztik, megfeleltünk. A többi részét Mocsáry második érvének pirulva olvasnók, ha fel nem tételeznők a különben jó protestánsnak ismert férfiúról, hogy szavainak kellőképen való meg nem latolása folytán irta le azon, az egész hazai protestáns papságot oly mélyen lealázó sorokat. Hazánk protestáns papsága — a szász és pánszláv töredék eltudásával — talán legfőbb dicsőségét alkotmányos, hazafias érzületében kereste, és ha van osztály, ugy kétségkívül a protestáns lelkészi kar az, mely negyedfélszáz éves történetére visszatekintve büszkén állhat meg a magyar nemzet géniuszának Ítélőszéke előtt. És most mit mond Mocsáry ur? Ha a kormány a püspököknek valami kis subventiót igér, az szolgákká teszi nemcsak a püspököket, a protestáns papság legjelesebb embereit, >de ki fog hatni a püspökségre számot tartó, vagy vágyakozó egyének egész seregérec

s ez a függetlenség szellemére megsemmisítő hatással leend. Hát ez a nota pernicitas? Hát ilyen a protestáns papság? Ez mer kérkedni hazafias jellemével? Egy-két ezer forintot kell a kormánynak oda vetni, és a jelesebb papok egész serege hűtlen lesz hazájához, ősei traditióihoz ? Emlékszik-e M. ur, hogy ezelőtt pár évvel mily kemény hangú beszédet tartott a katholikus főpapság hazafiatlansága, meg nem bizható jelleme 85*