Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-19 / 42. szám

Huszonhetedik évfolyam. 42. sz. Budapest, 1884. október 19. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAI'. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Kinizsy utca 29. sz. 1. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes számnpéld_á,:n.37-ol£l£a,l rx^ind-ig' szolg'állia,t,

ULrLlc.,

^H Csak a Krisztust! Székfoglaló egyházi beszéd. A budapesti ref. egyház I. lelkészi hivatalába beigtatásakor 1884. évi október hó 12-kén mondotta: Szász Károly. Alapige: 7. Kor. II. 1—3 Én, mikor tihozzátok mennék, Atyámfiai, nem mentem, liogy oz Isten bizonyságtételét nagy ékesenszólással és bölcsességgel hirdessem nektek. Mert nem végeztem volt magamban egyebet, valamit tudni tiköztetek, hanem a Jézus Krisztust, azt pedig a ki megfeszíttetett. És en nagy erőtlenséggel, félelemmel és rettegéssel voltam tiköztetek. jNagy erőtlenséggel, félelemmel és rettegéssel vagyok tiköztetek,* Atyámfiai! Félelmemnek és rettegésemnek, maga az én nagy erőtlenségem is elég oka. Mert az országnak legelső protestáns gyülekezete előtt állok, hogy itt a Krisztus szolgálatát felvegyem s az ő igéjét hirdetni megkezdjem. Magyar reformált egyházunknak lélekszámra ugyan harmadik, de miveltségre, értelmiségre, külső és belső fényre kétségkívül és minden összehasonlításon felül első gyülekezete ez a mi budapesti gyülekezetünk, melynek szabad választása engem is meghívott, hogy fölvegyem egyrészét a munkának, melyet előttem s tiszteletes társam előtt, egy erős férfiú, ama hatalmas szellem, Török Pál, hordozott vala, a kinél magyar protestáns egyházunk, negyedfél század alatt csak keveset szült hatalmasabbat, a ki egymaga viselte azt a munkát, melyre mi, vajha ketten elégségesek legyünk! — De kivált én, a ki fiatalságom első szerelmétől s férfikorom első munkateréről, az egyházi szolgálattól, egy tágasabb — de nem magasabb — s attól legalább részben idegen térre szólittatva a gondviselés által, most, már hajló koromra s hanyatló erővel, mintegy a tizenegyedik órában hivatom ismét vissza a barázdába, az Úr szőlőjének munkásai közé, — kételkedve magamban : vájjon lesz-e az Úr hozzám is is olyan kegyelmes, mint az evangyeliumi gazda volt, hogy engemet, utolsót, az én egyórai szolgálatomért ismét egyenlővé tegyen azokkal, a kik a nap terhét és hévséget szenvedték. (Maté, XX. 12.)? S ez az én félelmem és rettegésem egyik fő oka ; mert nemcsak hogy gyönge és erőtelen vagyok magamban véve, — de ha mi kevés erő előbb lehetett is bennem, — az ige hirdetésétől s a lelkipásztorkodás gyakorlatától való huzamos megszűnés által nem vesztettem-e el azt is? Mert nem szolgáltam ugyan idegen isteneknek, mint vén korában Salamon, a ki fiatalon bölcs nevet érdemelt volt (i. Kir. XI. 4.); sem mint ama kétes jellemű próféta, Bálám, nem haboztam az Úrnak való engedelmesség és engedetlenség, az áldás és átok között, a nyereség és jutalom rút kívánásából (4. Móz. XXII—XXIV. — 2. Péter II. 15.); mindazáltal oly nagy hatalma van az emberen a megszokásnak, hogy félve kérdezem magamtól, vájjon jól íog-e állani kezemben a kapa és a sarló, a melyektől már oly régen elszok tam? . . . Mert mit hozok én magammal az idegen szérűről, a melyen tizennyolc évig munkálkodtam, ebbe a barázdába, a melyben most újra munkálkodnom kellend, a minek itt is hasznát vehetem ? — Talán egy félemberélet tapasztalatait ? némi jártasságot az igazgatás dolgában ? több emberismeretet, mint a mennyivel az előtt bírtam? s valami tudományt azokból a könyvekből, a melyeket az óta, a kijelentés könyve mellett nagy szorgalommal forgattam ? Mi hasznát vehessem mindezeknek? Vájjon azért hivtatok-e, Atyámfiai, hogy emberi tudományt hirdessek közöttetek s tanulmányaimból és világi tapasztalataimból ót és ujat vegyek elő, hogy titeket gyönyörködtesselek és oktassalak általa ? Avagy azért jöttem-e hozzátok, hogy az Isten bizonyságtételét, (mely ki-81