Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-19 / 42. szám
1257 vétel nélkül minden emberben vagyon), nagy ékescnsz ól ássál es bölcsességgel hirdessem néktek? Hogy beszéljek a természet csodáiról, a történelem tanuságairól, az emberi gondolkodás eredményeiről, vagy épen az államélet tapasztalati igazságairól ? — Hiszen igaz, hogy az igazság, legyen természeti vagy történelmi, társadalmi vagy közéletbeli, mindig tanulságos és érdekes, — s a ki sokat olvasott és gondolkodott, sokat élt, küzdött és tapasztalt, annak szavát mindig érdemes meghallgatni — mert ^sok szépet írtak a bölcsek s gyakran a nem épen bölcsek isc — mint egy jeles író *) mondja. Sőt még a költészet is, mely a képzelet országában szánt és vet, s melynek mezejét is — mint talán tudjátok — műveltem egy kissé — sok szépet és becsest nyújthat, nemcsak a képzelet játékául, hanem a sziv táplálására s az érzés és erkölcs nemesitésére is.-De vájjon az iskola, legyen bár a Platók, Aristotelesek és Sokratesek iskolája, melyekben a bölcsészet taníttatik, vájjon a költők könyvei, vagy a szinpad, melyeken az élet valósága a képzelet varázs-lámpájában csodás világításban tűnik föl: pótolhatják-e valaha a templomot? Templomok azok is, bizonyos értelemben — az ész és sziv, a jellem és erkölcs templomai — s mert valóban azok: nem akarom kicsinyleni értéköket. De ha céljok és rendeltetésök egyenlő a temploméhoz, eszközeik mennyire mások! Az ember korlátoltabb természetét s részben alsóbb rendű vagy épen selejtesebb tulajdonait véve számba, kerülő utakon s az eszközökben kevésbbé válogatva igyekeznek a kitűzött célt megközelíteni. Mig ellenben a templom, a mellett, hogy célját is magasabbra, sőt a legmagasabbra tűzi ki, t. i. az embernek Istennel való egyesülésére, lelkünknek a legfőbb lélekbe való teljes beleolvadására, — eszközeit is, a legkényesebben válogatja meg, elvetve s visszautasítva mindent, a mi nem a legtisztább. Kíván ugyan hatni az értelemre, az érzésre, a jellemre, az erkölcsre, mint amazok, —- de mindenikre kizárólag a hit által s az emberi lélek e legmagasabb tulajdona által, mely az Isten képére teremtett embernek mii;den földi lények közt kizárólagos sajátja; mert mig értelem, érzés, sőt erkölcs és jellem is, kisebb mértékben az állatban is van: a hit és az arra való képesség egyedül az ember tulajdona, összekötő kapocs levén közte és Isten között, a legutolsó szeme annak a láncnak, mely a teremtett világot a teremtővel összeköti, közvetlen érintkezés az ember és az istenség között, mint az apostol kifejezi: Q, lelkiismeretnek Istennel Való kérdezősködést (i„ Pét. III. 21.) — De mivel mi az Istent ínég hit által sem láthatjuk és hozzá *) Kok- ;*y, a Parainezisben. 1 csak a Krisztus által közelithetünk, a ki ember levén, nekünk is felfogható — s Isten levén, benne az istenséget ismerhetjük meg — azért csak egy a közbenjáró Isten között és emberek között, t. i. az ember Krisztus Jézus (1. Tim. II. 5.), a kire mint alapra a mi templomainkat építettük, s a kinél más alapot senki nem is vethet (1. Kor. III. 11.) Én is azért, mikor hozzátok jövék, Atyámfiai, nem jöttem, hogy az Isten bizonyságtételét nagy ékesenszólással és bölcsességgel hirdessem nektek; s nem kívánok közöttetek sem tudós, sem költő, sem ékesenszóló lenni, még ha különben képes volnék is mindenre — mert nem végeztem magamban egyebet valamit tudni közöttetek, hanem a Jézus Krisztust. I. Hogyan? — vetik ellen talán némelyek, s épen a legmiveltebbek és legtanultabbak, a kiknek Ítéletére annálfogva legtöbbet kell adnom — a haladás e XIX. századában, a gőz és a villám századában, midőn a természeti erők kitanulása következtében minden nap egy uj fölfedezett csodával gyarapítja az emberi ismeretet és tudnivalók összegét: megelégedhetünk-e azzal, hogy ne tudjunk egyebet, hanem a Jézus Krisztust ? És a világtörténelem nagy könyvéből, a hol Nimródtól kezdve Napoleonig annyi világhódító szerepel s a melyben az emberiség értelmi, erkölcsi, társadalmi, és állami fejlődése oly nagyszerű vonásokban van megirva, a hol az ember törekvései, küzdelmei, bukásai, diadalmai és haladása, oly felséges és oly szomorú, oly megható és felemelő példákban vannak lerajzolva -— beérhetjük-e azzal, hogy ne tudjunk egyebet, minta Jézus Krisztust? És az emberi gondolkodás nagy tárházából, melynek foliánsaiból eget verő pyramist lehetne rakni, melyhez hasonlót az egyiptomi Faraók nem raktak a téglák millióiból, elég-e egyetlen könyvet, a bibliát, egyetlen eszmét, a Jézusban megtestesült Isteneszmét bírnunk, és semmi egyebet? S Omár kalifa volt-e az emberek legbölcsebbike, a ki az alexandriai könyvtárt felgyújtotta és porrá égette, mondván, hogy minden könyv haszontalan vagy ártalmas, mert vagy azt tartalmazza a mit a Korán — s akkor felesleges —, vagy egyebet — s akkor kárhozatos. Igy gondolkozzunk-e mi is, a kik azt mondjuk : nem végeztem magamban valami egyebet tudni, hanem a Krisztust. Nagyra vagyunk — s méltán — a XIX. század tudományos haladásával, — de mik annak a csodái, Jézusban az isteni és emberi természet egyesülésének a csodájához képest ? Mindazoknak csodálatos, volta mulandó és időhöz kötött; csodák a mig újak, vagy is — a mig az azoknak alapul szolgáló természeti törvények mivolta is-