Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-12 / 41. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. házkerület, hogy a főrendiház átalakításának kérdésével kapcsolatban Fejes István által tett indítványt, mivel az indokolásban jelzett veszélyek határozott alakban jelen nincsenek, el nem fogadja, sőt azt jegyzőkönyvbe sem véve, a napirendről leveszi. Csider Károly ugy van meggyőződve, hogy az előbbi inditvány ez idő szerint s e helyen nem tárgyalható már csak azért sem, mert ez minden egyházkerület, minden egyházmegye, sőt minden egyes egyházközség legsajátabb belügyére vonatkozván, most és e helyen következményeiben tán döntővé lehető megállapodással azok elhatározását befolyásolni sem célszerű sem méltányos nem lenne. Egyébbiránt nem teszi magáévá azok nézetét sem, kik a protestáns egyház fejeinek a főrendiházba lehető meghívását egyátalában vészesnek tartják egyházi alkotmányunkra nézve. Attól függ, minő alapon lesz a főrendiház átalakítva általában, milyen szempontok vezetendik a törvényhozást különösen egyházfőnökeink állásával szemben, és miként volna ezen sok tekintetben uj viszonya egyházunknak az állammal egyházi alkotmányunk keretébe beilleszthető. S épen ezért, tekintve, hogy egy erkölcsi testületnek, közgyülésileg kifejezett elhatározása messze kiható nyomatékkal bir, nem tartja helyesnek, hogy ugy ezen, 'mint a többi testvér-és rokon-egyházkerület, már eleve és szükség nélkül megkötött helyzetben várja be az eseményeket. Nem tartja különben az egyházkerület méltóságával, fontos teendőivel összeegyezhetőnek azt sem, hogy hírlapok nem mindig megbízható forrásokból merített közleményei, avagy egyes, habár kormányon ülő egyének többé-kevésbbé célzatos kijelentései alapján meggyőződésének, követendő elhatározásának ünnepélyes alakban adjon kifejezést akkor, midőn e részbeni tanácskozása tárgyának alig van alakja, annál kevésbbé jelezhető veszély, melyről az ilyen mindenesetre, s minden irányban megvitatandó kérdésnek napirendről levételével járna. Ez okból az elleninditvány második részét fogadja el azon indokolással, hogy az egyházkerület latja szükségét annak, hogy ez ügygyei már most tüzetesen foglalkozzék. Zombory Gedő sem egyik, sem másik indítványhoz nem járulhat. Azon korban élünk, melyben a vallásfelekezetek jogegyenlősége nem csak elvileg van kimondva, de — legalább erkölcsileg — a gyakorlati életben is érvényesülni kezd. Hogy pedig e jogegyenlőség minden társadalmi viszonyok közt érvényesüljön, az csak idő kérdése s ez épen egyik megtámadhatlan érvül szolgál néki arra, hogy intézményeinket a haladó kor színvonalai! látni óhajtsa. Nem látja tehát be, miért kellene egyházfőinknek olyan térről távol maradni, miért kellene olyan jogok élvezetétől tartózkodniok, a melyen és a melyek által erkölcsi tekintélyük s tudományos képzettségük súlyával a közélet, a kormányzat, a törvényhozás jelentékeny tényezői lehetnek épen ugy, mint a katholikus püspökök s némely apát urak. Nem állítja, miszerint protestáns püspökeink apostoli hivatásával könnyen kibékithetők lennének a politikai élet gyakran ellentétes érdekekért küzdő hullámzásai, s e szempontból nem is tartja helyesnek, hogy a pap mig a szeretet, béke és vallás igéinek hirdetésére van hivatva, pártállásában politikai harcokba vegyüljön, de mig a katholika egyház fejei hivataluk és nagybirtokuk képviseletében a főrendi háznak tagjai maradnak, addig vallás és jog törvényben biztosított egyenlősége alapján megvarja sőt megköveteli, hogy oda egyházunk püspökei és annak világi főgondnokai szintén meghivassanak. De veszélyt sem lát ezen intézkedésben. A multak története kezeskedik arról, hogy püspökeink és világi főgondnokaink rendithetlen erélylyel és kitartással őrködnének ott is egyházi önkormányzati jogaink felett minden körülmények között, s ha nem tennék, itt vannak az egyházkerületek számadásra, felelősségre vonni a netán hűtleneket, felemelni tiltakozó szavukat olyan törekvések ellen, melyek egyházi érdekeinket sértenék. Kijelenti tehát, hogy a mennyiben a főrendiháznak újjáalakítása alkalmából a teljes jogegyenlőség a protestáns egyház főnökére is feltétlenül alkalmaztatnék, e törekvést örömmel üdvözlendi s az okból mindkét indítványt egyszerűen mellőztetni kívánja. Szentpétery Sámuel közvetítő indítványt ajánl, mert elismeri a kérdés nagy horderejét, mely beható tanácskozást igényel, ugyanazért Fejes indítványát a többi testvér és rokon egyházkerületekkel óhajtja közöltetni azon célból, hogy az esetre, ha ez iigy hivatalosan is felmerül, az ezzel szemben elfoglalandó álláspontra nézve egyértelmű határozatot hozni lehessen. Kovács Károly az elmondottak után Szentpétery javaslatát oly kiegészitéssel fogadja el, hogy az inditvány az egyházmegyével s ezek utján áz egyház községekkel is közöltessék, a püspök pedig kéressék meg arra, hogy ha e kérdés már a közel jövőben törvényhozási tárgyalás alá kerülne, az egyházkerület képviselőit rendkívüli közgyűlésre hivja össze. Malcay János röviden csak azt kívánja megjegyezni, hogy az egész tanácskozás puszta feltevésen alapul, s ha megtörténnék, a mi hasonló jugosultsággal feltehető, hogy püspökeinket a főrendiházba meghívni nem is akarják, ez az egész vita tárgytalanná lesz, sőt nevetségessé törpül. Különben az esetre, ha az egyszerű napirend nem fogadtatnék el, szavazatával Kovács Károly nézetét támogatja. Mocsáry Lajos feltétlenül elfogadja Fejes indítványát, mert azon nézetben van, hogy egyházfőinknek a főrendiházba leendő bevitele ez idő szerint csak olyan módon lehetséges, mely a jogegyenlőségnek csupán látszatával s nem lényegével dicsekedhetnék, melyért a bár távolabbi, de százados nehéz küzdelmek egyedüli célját, vallásos intézményeink függetlenségét kockáztatni nem hajlandó. Szemben azokkal, kik e kérdésnek napirendre hozatalat helytelenítik, a vitat cél- és tárgytalannak, időszerűtlennek jelezték, ellenkező meggyőződésben van. A ki figyelemmel kiséri az eseményeket, a kormánykörök vezérfiait, az tisztában lehet egy ilyen országos érdekű akár hírlap utján, akár szónoklatban tett célzatos közlemény komolyságával. A kormányelnök nagyváradi beszéde s a félhivatalos közlemények után nem zárkózhatunk el azon kérdés megvitatásatói, hogy minő magatartást kövessen protestáns egyházunk azon esetben, ha a főrendiháznak mar a trónbeszédben is jelzett átalakítása törvényhozásilag ugy vitetnék keresztül, hogy abban püspökeink és főgondnokaink is széket kapjanak. Számot kell vetnünk ama helyzet ránk sulyosodó következményeivel, hogy a kormány oly többséggel rendelkezik, mely egy ilyen törvényt is Tisza Kálmán akaratja szerinti alakban fog megszavazni. Nem helyes, ha mint gyermek eltakarva szemünket, mert nem látunk, azt hitetjük el magunkkal, hogy nincs veszély. Igen is püspökeinknek a főrendiházba leendő vitele alapjából fogja kiforgatni egyházi alkotmányunk egész szervezetét, ha megtűrjük, hogy e részben rólunk, nélkülünk hozassék egy olyan határozat,, mely elé annál jogosultabb aggodalommal tekinthetünk, mert ha e részben komoly az elhatározás oda fönn — és min egyébiránt nem kételkedhetünk — ugy már addig is megkérdeztetnünk kellett volna. Azon módra nézve már, melylyel e kérdés a kormány által megoldatni céloztatnék, lehetnek eltérők a