Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-05 / 40. szám

1257 vény a segédlelkészeknek nem adatik« szembeszökő ellentétbe állítva van a zsin. törv. említett §-ával. Ilyenforma hézag van a káplánok Il-od fokú minősítvénye javaslalánál is. A nevezett javaslat ugyan is ezt mondja : , másodfokú minősitvénnyel bírnak akkor, ha a két papivizsga bevétele után, kitűnő papibizonyitványok mellett 4 évig elismerést érdemlőleg káplánkodtak, s még legalább egy évet a külföldi egyetemeken is töltöttek,« — és tovább nincs. Tehát csak a kik külföldön is töltenek egy évet 1 Mintha bizony arról a külföldről — a kiknek szerencséjük volt kimehetni — 1, mond: egy évi kintlétei után, mindmegannyi átszellemült próféták jönnének haza 1 Nem tudom, ezzel nem-e hazai intézeteinkről akarták kiállítani a szegénységi bizonyítványt ? hogy egy iskoláit — idehaza — kellő, vegyük épen kitűnő — sikerrel elvégzett egyént, még csak nyomába sem lehet állítani annak, a ki valami pártfogás mellett — mint jótéteményes — még külföldön is kintlehetett. Vagy kitűnő bizonyítvány ('s külföld, elválaszthatlan fogalmak? Avagy talán épen mert valaki elkölthette külföldön a kerület 3—400 frtját, nem mondom, hogy nem látott, illetve nem tanult is valamit, most meg azon vannak hogy idehaza is mihamarabb egy nem épen megvetendő állomást juttassanak néki!? A többi nagyobb részről pedig meg már az irás sem szól. Nemde mert hát „Názáretből kerülhet-e ki valami jó?!4

... . Mintha csak a kerületnek volnának édes és mostoha gyermekei, az egyiket ugy dédelgetik, s a másikat figyelemre is alig méltatják. De hát jó ! engedjük meg azt, liogy az a külföldi egy év az illetőknek ázsiójuk, mert mind annyian nagytudományu férfiakká avattatnak, legyenek tehát ők, 4 év után, Il-od osztályra minősíthetők ; de azért azokról sem feledkezzenek el végkép, a kik az alatt idehaza húzzák az igát. Ezekre is mondjanak ki terminust, p. o. ha azoké 4, emezeké legyen 5—6 év. Igy a javaslat azután nem állit fel óriási válaszfalat, nem tartalmaz félrendszabályt azon káplánokra sem, kik idehaza, csendes elvonultságban végzik napi teendőiket. Vagy talán mind eme hézagok pótlását a nagyérd. javaslatkészitő bizottság — hallgatagon — az intéző egyének belátása, jószívűsége, kegyelmére ruházta ? Már kérem szívesen, én inkább vagyok hajlandó magamat a törvényre bizni, bárha egy kissé súlyos legyen is az, mint valakinek a kegyelmére. Mert nagyon ingatag valami az a jószívűség. Igen-igen kanyargós utak szoktak ahoz vezetni. Sokféle gattungbeli néppel kell érintkezni — a kik köziil azután mind vár valamit, ha mást nem is, egy kegyteljes bókvetést — hogy az ember eljuthasson odáig, a hol azt mondják néki; »Bízzál fiam. Elég neked az én kegyelmem1

1

! Es ha történetesen nem jól találta el valaki a kilépést, ha a tulműveltség finomságának mesterfogásait nem érti, mert hiszen ő az iskolaban az egyh. jog, lithurgica, papigond : stb. és nem más. . . . egyébre fordította főfigyelmét, — e mellett talán még egy kissé válogatós gyomorral is áldotta meg a jó ég, hogy az itt-ott rálialmozott méltatlanságokat nem birja fölemészteni apostoli türelemmel, szóval : bir egy kis férfiúi önérzettel, hogy ott, a hol ugy kell, a törvény ferde kinövésével még farkasszemet nézni is bátorkodik : akkor ugyan rendelkezhetik bárminő képességgel, összegyűjtheti még a tévedező közönyöseket is — akár demosthenesi ékesszólásával — az Isten templomába, nem hogy papságra nem lehet kilátása, de még mint káplán sem tiiretik meg abban a peripheriában. Mert hát nincsenek ám a mi őrállóink sem — mindenütt — angyalokkal körülvéve. Megjelenik ő náluk is, — mint Idvezitőnknél, — a kisértő, hogy az igaz útban őket megtántoritsák. Es ha nagy mesterünk — Istenember lévén — ki is állotta a próbát, — ők — velünk egyetemben csak gyarló, esendő földi emberek. És utóvégre is egy valakivel tett jószívűség, egy más valakinek a rovására (hátrányára) történik mindig, a melyre csak a közel múltban is tudok példát. Támaszkodjunk tehát mi csak törvényre, s a hol ez van, ott nem kell valaki jószívűségéért esengni, hanem olvassuk rá — az előfordult esetre — a törvény oda quadraló §-át. A zsin. törv. egy árva hanggal sem sejteti azt sehol, hogy a káplán i-ső s 2 od osztályú egyházakból kizárassék. Sőt a 187-dik § ezt mondja: „az egyházak, a papi jövedelem arányában 4 osztályba sorozandók, a lelkészeknek és segédlelkészeknek pedig a pályázati képességük (már t. i. ahhoz a 4-osztályba sorozott egyházakhoz képest) megállapítandó.4

Ugy hiszem nem állítok vakmerőséget, ha azt mondom, hogy ez inkább mellettük, mint ellenük szól. Legyen tehát a most ezen tárgyban dolgozó bizottság — velünk szemben — méltányosabb. Ha a 3-ad s 4-ed fokú egyházaknál fölállítja a kellékeket, járjon igy el a 2-od, sőt i-ső fokú egyházaknál is, és ne tiltsa el innen már azokat a „dérverte4 káplánokat, mint Bálint K. barátom nevezé őket, ne tiltsa el attól, hogy itt a lelkész uraknak még csak árnyékukba se legyen szabad lépniök. A zsinat sok szépet alkotott az összes protestantismusra, az igaz ; de ha az ennek kifolyásából készült eme javaslat, jelen állásában becikkelyeztetik, akkor mi, kik ez átmeneti korszakra esett plánétában születtünk, elmondhatjuk: alkotott bizony nékünk is sok mindent, csak örömöt nem 1! Szűcs Endre, ev. ref. káplán. Mégis a lelkészválasztás megerősítése kérdéséhez. Motto : » Lehet e visszásabb helyzetet csak gondolni is, mint midőn a törvényt az ellen kell védelmezni, a ki a törvények őrállójául van hivatva.« Körmendy S. »Prot. egyh. és isk. lap«. 1877. II. sz. Köztudomás szerint a debreceni országos zsinat, miként a tiszántúli atyafiak előzőleg inditványozák, al kotmányozó zsinat volt, mely mint ilyen, a hazánkbeü egész ref. egyháznak egységes szervezetét állapította meg, a legutolsó fokozattól a legfelsőbbig. Vagy is kodificálta az egyetemesen kötelező törvényeket, de hogy az alattas testületek, a szervezet keretén belől, miként alkalmazzák a törvényt, tetszésükre bízta. Hasonlat szerint : egy közös hajlékot épített mindnyájunk számára, hanem, hogy a közös fedél alatt jutott helyen miként telepedünk le s a kijelölt részt miként tesszük lakályossá: bölcsességünkre hagyta. Sőt tekintettel gr. Lónyai ama gyakorlati nyilatkozatára: „bajos oly rendszert behozni, mely a múlttal ellenkezik4

némely kivételes intézményeket s hosszas megszokás által törvénnyé vált gyakorlatot határozatilag is szentesített. Igy hagyta érintetlen az erdélyiek külön egyházszervezetét, igy maradt meg a tiszamellékiek felszólalására, az egyes gyülekezetek belügyi igazgatásában — a hol t. i. eddig is szokásban volt — a presbyteri és közgyűlési hatáskör ; igy néhol az egy fejű, másutt a kétfejű presbyteri elnökség. Ez alapelv és tekintet vezette említett zsinatot a lelkészválasztási törvények alkotásánál is. Csupán a választási eljárást igyekezett egyformásitani. De hogy az egyöntetű választás megerősítése s a megerősitettt lelkész elhelyezése mint tüzetesen belkormányzati ügy—miként