Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-05 / 40. szám

1271 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1272 helyed üres, oh mert te próféta valál, cselekede­tekben és beszédekben hatalmas Isten előtt és az egész község előtt. Hatalmas vala beszédében, mert kedvesség ön­tetett ajkaira. Láttátok-e őt a társas körben ? Lát­tátok-e szikrázni az elme bölcsességét, a szellem gazdagságát? Hallottátok hirdetni az Isten igé­jét? Láttátok elömleni arcán az igaz meggyőző­désnek, az apostoli ihletnek báját, láttátok-e át­szellemülni egész valóját, midőn Istennek keze reája szállott? Hallottátok-e a nagy papot a bűnt ostorozni szent nevében ? Láttátok-e, hogy a ve­lőkig ható szavára miként riadt fel álmából a bűntudat, a rossz lelkiismeret, s miként omlott le megtörődve a végtelen kegyelemnek zsámo­lyához. Avagy hallottátok-e őt, midőn megzendültek ajakán a vigasztalásnak azon szavai: jöjjetek én hozzám, kik meg vagytok fáradva és meg vagytok terhelve, mert én megnyugtatlak titeket! Mint üditő harmat a zöld virányra, mint termékenyítő eső a pázsitra, ugy csepegtek, ugy folytak a vigaszta­lásnak igéi ajkairól a sebhedt szivekre. Oh bizony kedvesség öntetett ajkaidra, oh bizony a Jézus­ban való léleknek kettős mértéke vala rajtad. Es ne fájna, ne siratnók amaz ihletett ajkak megnémulását? Sirassátok, oh sirassátok, mert üres lészen az ő helye. Hatalmas valál cselekedeteidben! Láttatok-e munkásabb embert, mint ő vala? Avagy nem a munka nemesitette meg ama bá­mulatos tehetségeket, melyekkel a teremtő oly pazarul megáldá ? Avagy nem a munka által lett-e mindnyájunknak feje, büszkesége, dicsősége? Lát­tatok-e hívebb embert a kötelesség teljesítésében, láttátok-e őt valaha megfeledkezni hivatásáról, ma­gas állásáról ? Avagy nem az fejtette ki benne azt a hozzá­férhetetlen jellemet, melyet nem fog a rágalom, az irigység, a hamisság, mely tiszteletet parancsol és követésre szólit. Szóljatok ti, kik tanúi voltátok munkás éle­tének, szóljatok, mert ha hallgattok, a kövek szó­lalnak meg ! Megszólal az a 65 esztendő, mely munkakedvét, munkaerejét csak ifjodni látta. Hatalmas volt ő cselekedetekben! Felmutassam-e benne a jóságos emberbará­tot, a lelkes hazafit, az önfeláldozó családfőt, az igaz keresztyént, kiben nincsen álnokság, az igaz protestánst, ki csak az igazságnak hódol? Oh bizony hatalmas volt ő cselekedetekben, mert megnyugodott rajta az urnák lelke, a bölcses­ségnek és értelemnek lelke, a tanácsnak és erőnek lelke, a tudománynak és az ur félelmének lelke. Nem, nem ! Sem ideje, sem helye most és itt annak, hogy munkás cselekedetekben gazdag éle­tét rajzoljam. Nincsen ideje most, hiszen lelkem ugy el van fogódva, ugy el van szorulva, hogy alig jön ajkamra szó, hogy ugy szeretném ha fe­jem vizzé válnék és szemeim könypatakká, hogy si­rassam éjjel nappal! Nincsen helye itt, hiszen búcsúzni jöttünk, búcsúzni főpapunktól, ki elköltözött a boldogok hónába, hogy készítse számunkra ama mennyei hajlékot! Jöjjetek ti, kiket a romlatlan kegyelet elho­zott, hogy végtisztességet tegyetek annak, ki mind­nyájunknak tisztessége vala, jöjjetek ti barátai, is­merősei, tisztelői a nagy halottnak, jertek áztas­sátok őszinte könyeitekkel a koporsót, mely a legdrágább tetemeket zárja magába ; jöjjetek, mond­játok istenhozzádot a búcsúzónak, mondjátok ve­lem : emlékezetben lészesz, mert üres lészen a te helyed. És te nemeslelkü özvegy, ki 35 éven osztoz­tál a megdicsőülttel örömben, búban, szivednek egész odaadásával, lelkednek egész erejévél: ki leghívebb gyámolod kiséred benne a hosszú, az örök útra. . . És te a megboldogultnak féltve szeretett ne­meslelkü fia, ki féltve szeretett jó apádat kiséred benne az örök nyugalomra, kinek fájdalmát csak a jó Isten tudja. . . . És te, az idvezültnek veje, kinek veszteségét az ég tudja megmérni, könyeitcsak az Isten tudja megszámlálni. . . . ö , És ti Istentől testben, lélekben megáldott unokái az elköltözöttnek, ki titeket oly forrón sze­retett, hogy szive meghasadt miattatok. . . . És ti nemeslelkű rokonok, kiket szeretetével ölelt át . . . jöjjetek. . . Nem, nem ? Titeket nem hívlak könyezni, nem hívlak búcsúzni. Nem háborgatom, nem bán­tom méltó fájdalmatokat . . . Oh, hiszen ti köny­hullatással feküsztök, könyhullatással ébredtek, oh hiszen nálatok emlékezetben lészen, mert örökké üres lészen az ő helye! Jertek, forduljunk a vigasztalásnak kiapad­hatlan kútfejéhez, hogy ő vigasztaljon meg, mert itt a földön én nem lelek fájdalmatokhoz méltó­vigasztalást, jertek, imádkozzunk erőért a szenve­désben. * Irgalomnak, kegyelemnek Istene, jó atyánk! Nagy mélységből kiáltunk hozzád! A bánatnak, a fájdalomnak, a gyásznak fe­neketlen mélységéből száll fel a mi jajgatásunk­nak szava szined elébe. Oh halld meg a mi fo­hászkodásunknak hangját, vedd füledbe panaszko­dásunk szavát! Tudjuk uram! högy te azokat látogatod meg, kiket szeretsz. Nem szállunk mi veled perbe, mert

Next

/
Thumbnails
Contents