Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

3 viszonyaiban is hova-tovább mind általánosabb lesz. Az antisemitismusban nyilatkozó hazafiúi elkeseredés oly szenvedély hullucinatiója, mely elhiteti az élhetetlennel, hogy minden dolga kifogástalan és balságainak nem ő maga, hanem mások az okai. Hogy hullucinatio, mutatja legvilágosabban az, hogy maga sem tudja, mit akar és ugy cselekszik mint a gyermek, mely kezével verdesve a követ, melybe megütközött, magának uj fájdalmat szerez, a helyett, hogy okulna. Az egész mozgalom inkább szégyenletes, mint veszedelmes, mert utoljára is mint muló izgalom paroxismusa oly bajt jelez, melynek tartósságától tartani nem lehet, habár jelenleg a választások előestején mint felkapott jelszó használva, ideigóráig még zajt fog ütni; lesz egy toborzó zászló, mely nem lesz a harc tüzében kibontva. Nagyobb, végzetesebb baj az, hogy a társadalom, mintha elvesztette volna ellentállási energiáját, a kellettinéi nagyobb befolyást enged azon szellemi hatalomnak, mely nyiltan és ünnepélyesen örülelneJc nevezte a mai társadalom amaz alapelveit, jhogy a lelkiismereti és vallási szabadság minden embernek vele született joga, melyet minden államnak ki kell mondania és törvényszerüleg szentesítenie; továbbá, hogy a polgárok teljesen szabadok legyenek nézeteiknek szóval vagy VífefcíLft -Yírló - JAY'l vánitásában -. o Vx^lkv.l. kogY ai J " o J állam vagy egyházi felsőbbség korlátozhassa őket. (1864. dec. 8-iki Encyklika). E hatalom a csalódások szülte közelégedetlenséget legalkalmasabb talajnak találta arra, hogy elvesse magvait azon tanoknak, melyek teljes kifejezésüket fentjelzett Encyklicának korunk állítólagos főtévedéseit összefoglaló függelékében, a Syllabusban találják, s melynek LXXX-ik, befejező pontja így hangzik: főtévedés, hogy a „római pápa kibékülhet, össze férhet, tartozik kibékülni összeférni a haladással, a szabadelvűséggel s az uj polgárosodással/' Távol legyen tőlem, hogy én ezen elvek vallóit hazafiatlansággal vádoljam, hogy megtagadjam tőlük az emberi kebel legédesebb érzelmét, a hazaszeretetet: de sérelmet követnék el hazánk annyi jeles férfia ellen, ha feltenném íelőlök, hogy mindent el nem követnek a nyilvános államéletnek oly irányba való terelésére, melyet csalhatatlannak vallott egyházfejedelmük elibük szabott. Csakugyan meg is történik minden lehető, hogy a kedélyek amaz elvek befogadására előkészítve és hangolva legyenek. A haladásnak, útjába gördült nehézségek miatti minden fennakadása, a szabadelvüség meggondolatlan túlzások által történő minden compromittálása, a járatlan utakon indult polgárosodás minden tévelye, mind 1 r, arra szolgálnak, hogy a nemzeti közérzületet azon eszméktől elfordítsák: sőt a mi több,egész történél-^/ miink reconstruáltatik, jobban mondva fejére állíttatik, hogy azok, kiket mint amaz eszmé ken nyugvó ma államéletiink utkészitőit és előharcosait követendő példákul ismertünk, puszta rendbontó rebellisekiil legyenek feltüntetve. Hogy a dolgok ilyetén nem várt fordulatot vettek, leginkább azon genialis férfiaknak köszönhető, kiket az alkotmányos aera óta a r. kath. püspöki székekbe ültettek, s kik a helyett, hogy a szabadelvű kormánynyal, minthogy egyházi elvük szerint egész irányát kárhoztatniok kell, szakítottak volna, azt, az egyházat közvetlen nem érintő minden eljárásában inkább segítik, s ez uton lehetővé teszik, hogy befolyásukat az országos kormányzat sáncain belül érvényesíthetvén, positióikat mindenütt megerősítsék. Mintha csak a kiiltermészet ama törvényének, hogy az ellenkező polusok vonzzák, az egyezők taszítják egymást, az erkölcsi világban is helye volna: az alkotmányosság elvi ellenesei tényleg annak híveiképen szerepelnek, míg egyházunk, mely kormányzat tekintetében az alkotmányos állammal egy ugyanazon alapon nyugszik, az ellenkező oldalon foglalt helyet. Midőn az alkotmányos aera elején törvényhozásunk az országos iskolaügy reorganisatióját megiPidViván, íoGo-^au a ucpi=>Wiai Vóriéfiyt megalkotta, nem kevesen voltak egyházunkban tekintélyes férfiak, kik hivatkozva ama pacta conventákra, melyeket az elődök a jogtipró absolut állam ellenében fegyveres kézzel kicsikartak, kétségbe vonták az alkotmányos államnak jogát, hogy nekünk autonom egyházunkat is kötelező törvényeket alkosson. Én akkor elvi szempontból is, de különösen meghökkenve azon, hogy minden ily értelemben történt felszólalás a Magyar Állam et consortes táborában élénk visszhangra talált és kedves fogadtatásbán reszesült, óva intettem, hogy ne akarjunk rést ütni a jogállam eszméjén, mely a törvényhozó hatalom teljessége nélkül nem valósitható. De hiába, nehéz a közgondolkodást a hagyományos iránytól egyszerre eltériteni. Szavam meg nem hallgattatott ; egyházunk folytatta a 48 előtti sérelmi politikát és elvesztette rokonszenvét az alkotmányért folytatott küzdelem idején volt szövetségeseinek, a szabadelvűeknek a nélkül, hogy elvi elleneseit lefegyverezte volna. Ez a mi helyzetünk a mai visszás áramlat közepett, mely bármily veszedelmessé válhatik végkiíejlésében a jogállamra nézve, közvetlenül mégis leginkább a protestantismust fenyegeti. Ki eddig be nem látta, most tapasztalhatja, mily hiba volt részünkről a föltétlen oppositiót, 6 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP.