Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-27 / 30. szám

959 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 960 dani kénytelen. »Uram Istenünk ! vigyázzanak reánk a te soha nem szunnyadó szemeid ! nyújtsd ki áldó karjaidat stb. Az ily nézettel puritán nevet nem viselhető magyar prot. egyház subventionálandó is országnagyságra emelendő püspökei tulhatalmától retteg Heiszler ur, holott 5000, mond ötezer forint subventió, csak oly ember szemében rémes a „Timeo Danaos et donaferentes4

mondatra emlékezettel, ki ötezer forintot soha sem látott egy csomóban, ki előtt az ábrándos visio, annak minden krajcárját forintokká átbiivölhetőknek képes hinni. Ot ezer forint élvezhetése, a szászezrekkel rendelkező, gazdag római vallású clerussal szemben, nevetségig csekélység, koldus táska, melynek birtokában ideges fantázia feltételezheti püspökeink jellemszilárdságának megcsorbulhatását. S miért ne fogadnók el a kormánytól, püspökeink részére, az általunk is fizetett adó egy parányi részét ? mert hiszen, az disputa tárgya sem lehet, hogy püspökeink is, ott ülhessenek egyenjogulag, ahol helyet foglalnak és befolyásukat a közjóra, vallásra egyiránt érvényesíthetik a római vallás és görög clerus főpapjai. Azonban, ha épen oly nagy a félelme a protest. közönségnek, az állami adóból subventionáltatásra nézve : tessék a féltékeny elemnek összerakni a zsebből, a püspöki méltóság lehetőleg szerény, de tisztességes helyzetének biztosítása végett szükségelt összeget, hogy még hálásabb lehessen irányunkban, a népnevelés terén különben is óriási terhet viselők iránt a kormány. A Heiszler-féle féltékenykedéseket, én devalválom a megyei és kormány-hivatalnokok drágasági pótfizetésöket irigylők kicsinyeskedésére. A hősök hazájának Spártának, szegénység és fekete leves által, halhatatlan emlékű félistenekké képződött fiairól is, jónak látta Heiszler ur megemlékezni, kiket a Perzsák feletti diadalokból beáradó fény és bőség tett tönkre ! . . . Tehát a consequentia azt kivánja, hogy a hős, szegényen és fekete levesen, oroszlányként küzdjön ugyan a világboldogító eszmékért, de soha se győzzön ! Illetőleg a prot. papság, nyügjon az ínség terhe alatt, létének végórájáig, még pedig nyomorra kárhoztatott családjával együtt, mert a jólét, bőség erkölcsileg tönkre tenné. Holott épen az absolut rendszer alatt is, azon papok mertek dacolni a törvénytelen rendeletekkel s azok ignoráltak, mint a megboldogult tetétleni pap és sok még most is élő, vagyonosság birtokában bátrabb lelkészek, — a szoboszlai Pap István, kormánynyal kacérkodó vagy épen hódoló rendeleteit, és az ismert gömörmegyei papként, azok hányták egymás után az ágy alá, a házuknál futásukban megakasztott esperesi körleveleket, kik jó módnak örvendettek; ellenben a szegény papság meglapult és földig görnyedve engedelmeskedett. Hogy a nyomasztó szegénység nem emel, hanem testben lélekben összetör : ezt bizonyítja, a forradalmi magyar félisteneknek nevezett honvédek teljes elernyedése is, midőn a dupla léhnung helyett, az élelem fogyatkozása bekövetkezett. „Nagy baja az embernek az, hogy nem ismeri sem barátait sem ellenségeit4

mondja Heiszler ur. Igaza van ! én is az ő szavaival élve mondom, hogy nagy baja sok embernek, hogy barátját is ellenségének nézi, mihelyt az kormányférfi, ha mindjárt felelős miniszter is ! „ A protestáns elemből a jellemző szellemét kiszoritónak declarálja Heiszler ur, az egyházon kivül álló hatóság altal zsoldozandó méltóságos püspökök beékelését.4

Azt hiszem, mélyen sértő vélelem püspökeink irányában föltételezni, hogy nycmorult 5000 forint képes lenne őket, jellemökből, önmagokból kivetkőztetni. Ily nézettel nem volna szabad, püspöki jövedelmet sem fogadni el, a hasonlók közt első hivatalnoknak ! sőt hogy a húsos fazekakért buzgólkodóknak ne láttatnánk, nem kellene sályi, s még inkább dombrádi dijleveleket fogadni el a hallgatóktól, hanem jézusi ideálitással, és ínséggel dacolni, kész lélekkel vándorolni, hirdetve az igét, és várva a barátságból, kegyeletből ebédre, vacsorára, hálásra hívogató Máriák és Márthák jószívűségét. Szerintem, az 5000 frt dotatioval, Pesten lakás kötelezettsége és főrendiházi szerepkörrel, csak olyan szegény szerepet játszók lesznek, mint voltak eddig közöttünk a püspökök 1 Reflectál Heiszler ur arra is, „hogy a patenses korszakban a hazában élő többi hitfelekezetek is mindanynyian ohajtották a protestánsok diadalát, mint hazai nemzeti diadalt, a reactió elleni küzdelemben.4

Igaza van! óhajtva lesték, hogy a gyengébb kaparjon először tüzes gesztenyét, törjön jeget az erősebbek számára is! Emlegeti Jeremiádot'fúva Heiszler ur, a kivándorlást is, azon hazából, melyről azt hagyták irva őseink: „extra hungariam non est vita4

. Holott azt tapasztalhatjuk, a testvérdcözséget képező faluk egyikének, római vallású, 1848 előtti jobbágyságból felszabadult lakosainál, hogy azok rendre pusztulnak, a szabadság rosszul élvezése mellett, magokat az iszákosságnak átadva ; mig a másik testvérfalú lakói sőt a szomszédok, egyenként nyomóinak be, uj birtokosul, az előbbiek telkeire és határjokba. Szemünk előtt ment végbe, az elpusztult elem által corruptioval és minden rosszal vádolt kormány alatt, hogy a korábban semmivel nem biró református hivek, józan élet, szorgalom, takarékosság utján — bár iskolai takarékpénztárak létesítésével előre nem képeztettek — sajátjokká tették, épen az utóbbi pár évtized alatt, az áltáluk bérelt más megyei urak birtokait. Nincs a magyarnak semmi baja jelenben, ha a fényűző divatnak nem hódol, s takarójánál messzebb nem nyújtózkodik ! De hát, a hajdani bocskorban kereső és csizmában költő elődök ivadékai, kisebb nagyobb mértékben hivalkodók. Gyermek koromban, csak a pap volt az egyszerű, földmives községekben úgynevezett lcékbelis, most pedig, a legutolsó cseléd is, ugy öltözik,mintvalaha a pap, és a mellett a bél-istennek s a torok ördögének is mérték nélkül áldozik. A középosztály fiai pedig az óhajtott boldogulás hiányát a hivatalos térre túlságos számban tolulásnak tudhatják be, vagy a passió nélküli pályaválasztásnak. Mondja Heiszler ur azt is, hogy a tömérdek nélkülözésékkel küzdő spartai phalanx=kálvinista papság nem volt megvesztegethető soha. Az edzett nyomor ellent állt s nem adta el magát. Igen! mert áldozatkészségben példásan előlment világiak, enyhítették, ott a hol szükség volt reá — a nyomort! Kegyből adott kaszálók, kukorica, répaföldek, ingyen legelők és kivánt mennyiségben vágathatott faizással, sőt tudomásom szerint a megboldogult Degenfeld Imre gróf egy birtokán minden nap teritett asztal várt a pap-családra. Továbbá voltak urak, kik bőtermés idején a lelkésztől használatra kért 4—5 hordót és zsákokat mégtöltve küldtek haza. Most pedig, tisztelet és mély hála a felette ritka kivételeknek ! ama vallásos buzgóságból adakozók unokái, a dijlevélszerinti kötelezettség alól is, mint a római vallású uri rendek kiváltságolni törekesznek magokat, s ha kibúvó ajtót erőszakkal nem törhetnek, hitvány minőségű termékkel szúrják ki az egyházi szolgák szemeit. Ugyanazért bátran merem állítani, hogy néptől várható illetményeink pontos kiszolgáltatásáért, nyulat fogathat a protestáns