Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-27 / 30. szám

927 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. - 928 papsággal, akár az egyházi akár a polgári hatalom. Mert a békességes tűrésnek is van határa. S midőn a pátens ellen küzdött és győzedelmeskedett papság, méltatlan fölsemvevésben, érdekei óvása tekintetében, csupán irott malaszttal soha végre nem hajtandó e. megyei és kerületi végzésekkel tángáltatik, a biztos jövedelmet adó állomásoknak tanácsbirákká hátunkon emelkedett lelkészei és világi férfiaink által: csak ki kellene nyújtatni a gyámolító és felsegélő karnak, és az, biztosan belekapaszkodó vasként szorító markok tömegével találkoznék. S ha jól felfogná érdekét hazai kormányunk : első renden fizetéseinket, minden eshetőség ellenében biztositva csupán a pontos behajtással is, kormánypártivá tenné az összes clerust. Mert ne higyje senki, hogy a prot. papság a nyomorral már megbarátkozott, ezt ha magáért tenni képes lenne is: hozzátartozóiért nem teheti! „A nyomorral már megbarátkozottnak vélt papságot — mint szép szerével hajthatlant — majd erőszakkal fogja elnyomni Heiszler ur szerint az általa gyűlölt kormány, s azt két módon fogja eszközölni, sőt tette is már! Mert szolgáltat ingyen, holott az utolsó börtönőrt és irodaszolgát is fizeti4

. . . E vád elesik azonnal, csak kérje egyházi conventünlc vagy zsinatunk, az anyakönyveknek községi jegyzőkkel vezettetését a kormánytól. Szivesen lemondhatunk, az ekként elesendő stoláris jövedelemről, mert megszabadulunk a büntetéssel is fenyegető felelősségtől, mely nyugalom fölér, a kiadványok után remélhetett bevételekkel, sőt többet ér annál ! . . . Anyakönyveket egyházi érdekből különben is fognánk vezetni ezután is. Felhozza szegényités utjáni megtörni akarás vádjával sújtva kormányunkat Heiszler ur azt is, hogy az immortalis egyenérték-illeték adót is fizetni, kényszeríttetnek, még pedig az Istenháza, halottak nyugvó helye s a köznevelési intézetekre kivetéssel együttesen az egyházi szolgák. . . Ha ezen vád igaz, s Heiszler úrról hiszem, hogy nem mond tul a Tiszára nézve valótlant: hát azt nyilvánítom, hogy ezen eljárás, csak ott divik, s elég figyelmetlensége miatt az e. ker. hatóságnak, mely e terhet ideje korán, az egyház nyakába nem dobta, mint a tiszáninneni egyházkerület. S erősen meg vagyok arról győződve, hogy a pénzügyminisztérium mostani elnöke, ha azon elvnek hódol, hogy „a haszonélvező fizesse* az egyenérték-illeték adót: azon okból teszi azt, mert ha, más nézet vezérelné, akkor a róm. vallású főpapság uradalmaiért, kastélyai s palotáiért is, a róm. vall. egyház hiveit kellene megexequálni, a mi persze, óriási botrány s méltánytalanság lenne 1 De ha a zsinat a tized-rendű kérdések eldöntése helyett, e nagyfontosságú ügyben is határozott volna : a pénzügyminiszter ur is alkalmazkodni kényszerülne. Azt is mondja Heiszler ur, hogy az Á-nak lévén B-je is : nyakára ültette kormányunk, a vastag nyakú csapatnak, saját elöljáróit, hadd hordja azokat is 1 S midőn az örökös főispánokat, az állam nem tartotta célszerűeknek ; az egyház a püspökségek örökös voltát sanctionálta, mely altal fiiggetleníté az egyszer elválasztottat, azon kellemetlenségtől, hogy választói jó akaratának fenntartására törekedjék®. . . Hat eddig kinek jutott valaha eszébe, hogy püspöke nem örök időkre választott ? Hallgatagon nem volt e kifejezve, hogy a szolgálatot holtiglan, vagy legalább munka-képességig várják tőle ? S volt-e rá eset — az egy Dávid Ferencet kivéve — kinek hivataláról megfosztatása korának obscúritását igazolja, hogy állásáról elmozdittatott volna ? . . . De kinek is lenne kedve, úgyszólván ingyen-szolgálat mellett, magát a restauráltatás rázó rostájára bocsátni 1 Én legalább ugy vélekedem, hogy örülhetünk sőt hálát adhatunk az Istennek, ha jobbjaink, jeleseink csupán címmel járó, örökös hivatalra vállalkoznak, mert maholnap kötéllel kell fogni, a nobile officiumra az embert, mint hajdan a katonát, mit bizonyít a zsinat büntetéssel fenyegető §-a is 1 Ne féljen Heiszler ur, hogy főpapjaink, az anglican egyház püspökei magaslatára jutnak. Hiszen, ezred év adományozása, és a fanatismus megadóztatása utján, uradalmakhoz jutott clerust utol nem éri, az ujabb kor, mely a gazdag egyház javainak secularisálását eszközölte hazánk kivételével, már is mindenütt ! . . . Más különben nem ártana, ha egy kis nymbust nem irigyelnénk főpásztorainktól, mert bizony, bántó rideg, nem mondom tiszteletlenség, hanem a „primus inter pares« elvéből indulva ki, magunknál többre nem nézésben részeltetnek ők, a mi pedig valósággal botrányos contrast ! . . . Békák által, könnyen és tartózkodás nélkül megpiszkolható lécz-királyok, ártatlan, ijesztő váz-bábok ők, kik alatt — ugy szólván — féktelen teng-élet van számunkra biztositva. . . Bizonyára 5000 forinttal dotáltatva sem lesznek ők, félelemet és tiszteletet parancsolóbbak , mint eddig valának. Ezentúl se sokat, vagy épen nem hederitnek, törvénytelen rendeleteikre azok, kik anyagilag függetleneknek érzendik magokat. A szegény pedig, irányukban ezután is, hátát görbesztő alázatot, hunyászkodó lészen. Azt mondja Jókaink, egy regényében, hogy a szegény ember, komisz ember ! »annak szavát, jó tanácsát, igényeit, követeléseit nincs, ki meghallgassa. Annál fogva, ha oly féltékeny, az 5000 ftos püspök ellenében Heiszler ur : a nyájak pásztorainak jobban fizettetésén munkkálkodjék,*) a helyett, hogy a hivataluk terhei alatt görnyedező püspökök ellen izgat, tekintélyök emelését, sivár lélekkel gátolni, aláásni buzgólkodik. En nem tudom, mi büszkeséget helyezhetünk, a szántszándékos koldusságban, holott ha, mint fők, jó példaadók is tartozunk lenni : szükséges volna, hogy legyen miből, a közjóra, az inség, nyomor enyhítésére áldozni, s nem üres frazeseket pattogtatni a szószékeken mondván „Előre, előre !« de az üres erszény mellett hátul maradva ! Mondatik az is, hogy a plebejus superintendensi cím, az arrogáns és már aristokratikus s a mysticismus bizonyos zománcával biró püspöki cimmel cseréltetett fel. . . Oh bizony ma sem értékesebb, sem súlyosabb, a püspöki méltóság, mint volt idáig .Mert még a legutolsó szegény is lépten-nyomon látja, hogy a volt Icig-zsidó nemzetes úrrá, a nemzetes ur, tekintetessé, a tekintetes nagyságossá, a nagyságos méltóságossá lőn, nem kívántatván eléréséhez egyéb, mint a cselédeknek kiadni a parancsot. Akkor aztán, a kéregető, a folyamodó és másnemű alárendelt egyéniség is, ha bár ímmel-ámmal a Teins urnák, a Te is urt, a nagyságosnak a nagysárost cimet megadja : de különben annak nézi, a minek kell, mint a tiz krajcáros ezüstözött réz váltópénzt, ma is hatosnak tekinti. Eképen mi is, bár nagyságos titulus dukálna a királyi tanácsosság mellé, püspökeinket csak hivatalos iratban címezzük nagyságosoknak, egyébként pedig „főtisztelendók4

maradtak ők s ugy is szólittatnak, és erősen megvagyok a felől győződve, hogy többre is becsülik az egyházias, mint a sok érdemetlenek által is bitorolt világi titulust. S midőn a szobaleányokat is, nagysádolják már az inasok : látjuk, hogy az úri körök*)Mint a dunamelléki e. kerület derék főemberei, kik a lelkészek fizetésének minimumát 1200 frtra emelték