Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-20 / 29. szám

927 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. - 928 mökben. Ugyanazért tervbe vették az egyptomi monarchiába való beolvasztásukat s kényszeríteni önkezökkel való építésére azon erős városoknak, melyek midőn elkészülnek fogságban fogják őket tartani. Ha céljok sikerül, ugy a Gósen földjére települt törzsek a Pharaó alattvalóivá lettek volna, épen ugy, mint a tulajdonképeni Egyptomiak, mely utóbbiakkal lassacskán talán öszsze is olvadtak volna. Azonban a nomádnépekkel veleszületett szabadságszeretet nem engedte meg a Nilusvölgy uralkodóinak tervök megvalósítását. Összeesküvést forraltak, melynek lelke Mózes az Amram fia volt. A harc ugy latszik hoszszu és heves volt, azonban Izrael fiainak a pusztában való szabad kivonulását eredményezte. Az ezen eredményt eszközlött történetek vizsgálása nem taitozik jelenlegi tárgyunkhoz. Csak azt az egyet nem szabad figyelmen kivül hagynunk, miszerint ezen szabadságharc vallásosjellegű volt. A Pharaónak teljes leigázásukat célzó törekvése ugy tünt fel az Izraeliták előtt mint az egyptomi istenek támadása az ő nemzeti istenök ellen. A felől is erősen meg voltak győződve, hogy e nemzeti isten segité meg őket s hálákat is adtak neki, a velők történt szabaditásért. Mózes legalább igy fogta fel a dolgot. Egyszersmind önmagát ugy tekinté mint Jahveh küldöttét, az Izráel istenének követét, ki ösztönzé őtet az ő népének a „szolgálatnak házából4

való kiszabadítására. S ezen Isten hatalmáról és fenségéről oly erősen meg volt győződve, hogy tisztelete egyedüli tárgyául őt választa s az Izraelitáktól is követeié, hogy egyedül ő neki szolgáljanak. Izráel fiainak első kísérlete a Kanaán földjére benyomulni, s ott magokat megfészkelni : nem sikerült. A mig Mózes volt vezérök, vándor életet éltek a pusztaban s csupán a Jordán felső vidékén vetheték meg lábukat. Azonban a közbeneső idő egyáltalán nem veszett el rájok nézve. Ezen időt felhasználta Mózes népének szervezésére, s a rend és a katonai fegyelemnek való megnyerésére. A Pentateuch szerint ekkor s különösen a kiszabadulás utáni első s 40-dik évben szerzé mindazon törvényeket — s bizonyosan le is irá — melyek a róla nevezett könyvekben előfordulnak. 1

Ezt azonban még nekünk korai tudnunk. A mózesi időszakban Izráelnél az irás mestersége -még csak kezdetén állott. Ezenkívül a pusztai vándorlás ideje, melyet magok az Izraeliták is átmeneti időszaknak tartottak, egyáltalán alkalmatlan volt oly törvények készítésére s életbeléptetésére, melyek egyhelyben lakó, földművelő népnek valók voltak. Mindazaltal azt a hagyományt sem kell pusztán légből kapottnak tartanunk, a mely Mózest tartja Izráel törvényadójanak. Fel kell tennünk, hogy ő csakugyan ily alakban lépett fel a nélkül azonban, hogy egy részletes törvényadói szerepet tulajdonitanank neki. O csak egy egyszerű községet alkotott, melyben Áront az ő fivérét s ennek fiait a nemzeti isten, Jahveh tiszteletére szolgáló közös áldozatok papjává szentelé és rendelé. De e mellett megkísérté a Jahvehról alkotott saját felfogását az általa megszabadított néppel is megismertetni s elfogadtatni. E felfogását megismerhetjük a tíz parancsolatból vagy a mint a Pentateuchban maga nevezi a „tiz szó«-ból. 2

Ezek ugyan nem az egykori alakjokban vannak jelenleg, de a mi a bennök letett főgondolatokat illeti, azok valószinü-1 Az első évben adott törve'nyekhez tartoznak : Exod. XII. XIII. XX—XXIII, XXV—XL. a Leviticusban levők s a Nurneri I—X : 10. A Numeri XV, XVIII, XIX. fej. levő szabályok ugy látszik a pusztában vándorlás igéjéig hozattak mig a Numeri XXVII XXXI, XXXI—XXXVI. fejezetei s az egesz Deuteronomium a 40-ik évre esnek. 2 Exod. XXXIV: 28; Deut. IV: 13; X: 4. leg egyenesen Mózestől eredtek. ,En vagyok, Jahveh, a te istened, ki Egyptomból, a szolgálatnak házából kihoztalak® ; igy hangzik az első szó, mind a többieknek alapja. Ezek, a másodiknak, mint a mely egyedül Jahveh tiszteletét, s a negyediknek kivételével, mely a hetedik nap megszentelését rendeli : mindannyian erkölcsi parancsok, melyeket Mózes, mint a Jahveh prófétája terjesztett nemzete elé. Ilyen volt a képzet, mit ő maganak Jahveh lényéről alkotott. Ezen parancsok betöltése altal fogja Jahveh népe magát megkülönböztetni minden más nemzetektől. S valóban, ha Mózes csakugyan a Smai hegy közelében nyilatkoztatta ki ezen meggyőződését, s itt hivta fel s kötelezte az egyes törzsek képviselőit a közös isten olyatén tiszteletére : ugy e hegy ma is megérdemli, hogy szent helynek tekintessék. A hagyomány szerint Jahvéh maga száll le egy sziklaoromra s menydörgés és villámlások bizonyítják jelenlétét. 1

Mi előttünk ez egész elbeszélés nem egyébb költői képzelemnél. S mégis tisztelettel tekintünk fel mi is a Sinai hegyre, mivel arról az eskü szentsége, a szülék iránt való tisztelet, az élet sérthetetlensége, a vagyon és hazas élet biztonsága, szentsége, az igazsághoz való hűség, s a kívánságok legyőzésére való törekvés, az istenség nevében adatik tudtunkra, s mint a valódi istentisztelet rövid foglalata hozatik tudomására a népnek. S Mózes mint ezen igazságokbizományosa méltán érdemli meg nagyrabecsülésünket. Ki ily elveket állit fel annak nem szükséges ezeket részletesen ki is dolgozni, hogy nagy embernek ismertessék el. Eleget hagyott ő igy is az utána jövő nemzedékeknek s ugy saját dicsőségeért mint magáért az emberiségért is eleget tett. Igy hat a „ti/. parancsot« a Pentateuch első kezdetének vagy magvának nevezhetjük. Mint önök tudják, azok ebben kétszer vannak meg, egyszer az Exodus s egyszer a Deuteronomiumban, 2

s kétségkívül ennek legrégibb alkatrészét képezik. Mindazáltal az elnevezés nem egészen helyes. Ha a Pentateuch nem volna egyéb mint egy törvénykönyv, akkor ugy tekinthetnők mint terjedelmes kibővítését azon alaptörvényeknek, melyek a »tiz parancsolatban foglaltatnak. Azonban a dolog nem igy all. A »Mózes könyvei* igaz, hogy törvényeket foglalnak magukban, de ezek mellett történetet is s e két alkatrész szoros egyesítésében rejlik épen e könyvek sajatossága. Első kezdete vagy magva csak akkor volt adva a Pentateuchnak, midőn a történeti s törvényadó mű alapjai le valának rakva. Ez pedig a Krisztus e. 8-ik századában történt, ugy a

750-ik év körül: ekkor jelentmeg mondhatjuk a Mózes könyveinek első kiadása. Egy második, tetemesen bővített kiadás ugy a 620-ik év körül látott világot. Végre a harmadik kiadás, melyet ma is bírunk még a keresztyén időszámítás előtt az 5-ik század közepe tajan, ugy 450 körül jelent meg. Hogy azon tetemes bővülésről is némi fogalmat nyújtsak önöknek, melyet az eredeti munka az idők folytán nyert, lassanként egy kis hozzávetőleges számítást is ide csatolok, mely természetesen nagyon felületes s a teljes pontosságra legkevesebb igényt sem tart. A Pentateuch s a vele szorosan összefüggő Józsua könyve körülbelől 211, vagy kerekszámban mondva 210 fejezetből all. Ebből 80 fejezet az első kiadáshoz tartozik, a második már 120 fejezetből állott s a harmadik kiadáshoz mintegy 90 fejezet csatoltatott még. Azonban sietek elhagyni a statistika terrenumát, 1 Exod. XIX : 16 s köv. XX: 18. s köv. ; Deut. IV: 10—13 ; V : 2—5, 22. s köv. 2 Exod. XX: 2—17; Deut. V; 6—21.