Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-29 / 26. szám
825 PROTESTÁNS EGYHÁZI hirdetik, hogy a világ-mindenségben nincs helye a természet feletti dolgoknak ; hanem azok ártanak legtöbbet, kik bár vallásosaknak tartják magukat, de a vallás iránt nem érdeklődnek. Higyjétek el. hogy a tétovázó, buzgóság nélküli hit, mely csak akkor lobog fel a rettegő kebelben, midőn a fenyegető veszély összetornyosult felette; mely csak akkor fordul az Isten felé, midőn a csapások és szenvedések sanyargatják, mely miként a nád, ide s tova haj tátik, még nem elég, az mit sem ér. Keblünkben a vallásos buzgóságnak rendithetlennek kell lennie, melyet sem a kétely, sem a szenvedés meof nem ingathat. / o o ()h jól jegyezzétek meg ifjú szolgatársaim, hogy nem vakbuzgóságra van szükségünk, hanem arra a buzgóságra, arra a melegségre és lelkesültségre, mely a szívnek ösztönszerű józan hitén alapszik, s mely minden szépnek, igaznak és nemesnek előmozdításában, isten országának terjesztésében mutatja ki krisztálytiszta érzelmeit. Szükséges, most inkább mint valamikor, hogy a lelkipásztorok élő hittel birjanak, hogy az ő hitbeli buizgóságuk ne csak az isteni tiszteleten nyilvánuljon, hanem kifejezést nyerjen életökben és cselekedeteikben is. Szükséges, most inkább mint valamikor, hogy a lelkipásztor élete utánzásra méltó példaként lebegjen a gyülekezet szeme előtt, hogy életében a krisztusi szeretet és hit nyilvánuljon, szóval, hogy ő benne isten országa megvalósuljon. Nem oly sok az, mit egyházunk tőletek követel. És gondoljátok meg, hogy ez az egyetlen balzsam, mely Gileádban terem édes anyátok vérző sebére. Igen ifjú szolgatársaim! ragadjuk kezünkbe az evangelium világositó fáklyáját, s világosítsuk meg azzal az emberi életet. Legyünk azon, hogy az egyház ismét a hit védbástyája, a vallás-erkölcsi élet ápolója és fejlesztője legyen. Oltsuk be a mi vallásos hitünket az emberi szivbe, hogy az ezen földi életnek minden szenvedése és ellenmondása közt szilárdul megálljon egy erkölcsi világrendbe egy mindenható istenbe vetett hitben, ki mindent javunkra fordit, s a jónak s igaznak győzelmet ad. Ki kell ragadni az embert az önzésből, a bűnös tétlenségből, szent tűzzé kell éleszteni keblében az isteni szellem szikráját, hogy megtanulja az ő erkölcsi életfeladatát betölteni s minden földi dolog felett az örökkévalót keresni. Az egyháznak hit és bűnbánat által létre kell hozni minden emberi szívben a lélek üdvét, hogy az ember a világ zajában el ne veszszen, hanem mint istenországának polgára boldog legyen a Jézus Krisztusban. 2. De midőn a nemes cél érdekében ily buzgósággal kívánunk munkálkodni, ne feledjük el, hogy erős és tántoríthatatlan akaratra, szilárd ÉS ISKOLAI LAP 828 önállóságra van szükségünk, mely nem retteg szembeszállani bármi akadálylyal. A buzgóságnak lelke mellett tehát a bátorságnak lelkét is el kell sajátítanunk, mert csak igy elevenedhetünk meg s csak igy küzdhetünk a siker biztos reményével. Küzdenünk pedig kell mindnyájunknak, de különösen nektek ifjú szolgatársaim ! Itt a test a maga csábingereivel ; ott a Jób hitét is megingató csapások és szenvedések; amott a kétely, hamis emberi tudomány, mind oly ellenségek, melyek ha lelkünket hatalmukba kerítik, megölik szellemi, valláserkölcsi életünket, a földhöz kötik magasra törő szellemünket, hogy ne tudjon felemelkedni ama magasabb regióba, honnan lételét vette. Keresztyén bátorságra van tehát szükségünk, hogy megelevenedjünk. Ama bátorságra, mely nem fél megküzdeni bármiféle nehézséggel, mely szembe száll az előitélettel és tudatlansággal, s ha kell kész feláldozni a családi élet boldogságát is s kész harcolni a Krisztus evangeliuma érdekében mind halálig. Ifjú szolgatársaim ! ismeritek-e ezt a magasztos ker. erényt, ezt a bátorságot, mely megkívántatik, ha hivatalunknak lelkiismeretesen megfelelni akarunk. Néhány vonásban felmutatom előttetek. Az emberiség megváltója, a názárethi bölcs magasztos, fenséges pályára készül. Elvonulva a világ zajától, önmagába merül, s gondolkodik hivatása és annak nehézségei felett. Különböző érzelmeket keltő képek vonulnak el szemei előtt. Megjelenik a kísértő s feltárja előtte azt a szép fényes jövőt, mely osztályrésze lesz, ha enged neki s rémitgeti azon veszélyekkel, melyek elérik, hogy ha ellentáll. Feltárja előtte azt az akadályokkal teljes utat, melyet meg kell futnia, s melyen nem lesz hozá fejét lehajtani; feltünteti a nép változó szeszélyes magatartását, az ellene felkorbácsolt szenvedélyeket, melyek még legmeghittebb barátait, a tanítványokat is megingatják a hozzávaló ragaszkodásban, sőt köztük még áruló is akad. Ezzel szemben pedig kecsegteti őt a dicső Dávidnak ősi, büszke trónjával, hogy vállát biborpalást fogja takarni, fejét csillogó korona fogja ékesitni s az örvendő nagy tömeg előtte leborulva hódolni fog. De a mestert a fény, a gazdagság nem kábítja el, a szenvedés, küzdelem nem lankasztja el, hanem nyugodt öntudattal utasítja vissza: ..távozz tőlem sátán!* A nagy pogány-apostol, Tarsus szülöttje szent nyugalommal hajtja le ősz fejét a Róma piacán épült vérpadra s a szenvedések közepette is folyton azt hangoztatja, hogy ő nem szégyenli a Krisztus evangéliumát, hogy neki életében, halálában nyeresége a Krisztus. S midőn a kínoztatás és sanyargattatás közben megtörik testi ereje, s szelíd megadással tekint ég felé, akkor is azt