Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-06-01 / 22. szám

356 A szegedi reform, templom felszentelése. A szegedi reform, egyháznak, sőt mondhatjuk Szeged varosának magasztos s örvendetes ünnepe volt a mult vasárnap. Az árviz által elrombolt régi kis temploma helyett a szegedi reform, egyháznak, uj s Ízléses templom emeltetett, diszes s alkalmas helyen. Ezen uj templom f. hó 25-én szenteltetett fel nagy ünnepélyességgel, már tudniilik a milyen nagy ünnepélyességet nálunk reformátusoknál ki lehet fejteni. Az ünnepélyen jelen voltak : Révész Bálint püspök, gr. Tisza Lajos, kinek nemcsak Szeged városa köszönhet igen sokat újjászületése miatt, de a szegedi ref. egyház is, gr. Ráday Gedeon és Szabó János, a békés-bánáti egyházmegye fáradhatlan és buzgó gondnoka s esperese, jelen volt a hódmező-vásárhelyi reform, lelkészi kar, Szász Károly mint Trefort miniszter képviselője, Szász Domokos kolozsvári lelkész, Szőts kolozsvári gondnok, Biberauer a budapesti német reform, leányegyház képviselője, kit a nagy közönség csak ugy ismer, mint az osztrák államvasút egyik képzett s becsült mérnökét, de a kit a pesti német egyház, a Bethesda kórház és a pesti theologiai ifjúság jól ismer, mint a bensőies vallásos életnek egyházias szellemnek egyik kiemelkedő képviselőjét; — jelenvoltak a szegedi összes hitfelekezetek lelkészei a katonai és városi hatóságok elöljárói. A templom már 9 órakor megtelt diszes közönséggel, ktinnt pedig nagy tömegben hullámzott a nép. A megállapított programm szerint a püspök, a lelkészek s a szegedi egyházközség tagjai reggel 9 órakor indultak a reáliskolai épületből a templomba, melynek környékén díszbe öltötött tűzoltók tartották fenn a rendet. A szertartás azzal kezdődött, hogy Balog János főgondnok a templom kulcsát, melyet a Szegedi ref. lelkész úr fehérbe öltözött leanya fehér atlasz párnán tartott, átnyújtotta a püspöknek, de viszont ez azt ékes szavak kíséretében vissza adta a gondnoknak. Ekkor a hódmező-vásárhelyi gymnáziumi huszonhat tagu énekkar szabatosan előadott szép templomi éneke zendült fel, melynek elhangzása után Révész a szószékbe ment s mélyen megható imában tolmácsolta a gyülekezetnek lelki örömét s Isten iránti háláját, kérvén egyszersmind a jó Isten áldását továbbra is ezen mustármagszerü hivatással bíró kis gyülekezetre. Az ima végén ellágyulva búcsúzott el az aggastyán főpap szegedi hitfeleitől s megható szavára: „Az én orcámat nem látjátok többé4 — megnedvesültek a szemek és a hallgatóság keblét elérzékenyedés hatotta át. Utána Szabó János békésbánáti esperes lépett a szószékre. Ót a tiszántúli egyházkerület úgy ismeri mint igazi vallásos nemes kedélyű s fáradhatlan munkását az Úr szőllejének ; az irodalmat figyelemmel kisérő közönség pedig úgy, mint ha nem is magasan, de tiszta egészséges légkörben repkedő költőt. Ez alkalommal a vallásos és költői kedély nála egygyé olvadt, s ebből áramlott elő az a mindenkit megragadó ékes egyházi beszéd. Ezután az egyházi functiók következtek. Az újonnan confirmáit növendékeknek Miklovitz Bálint vásárhelyi lelkész osztotta ki az urvacsorát. Ezután a püspök és az egész papikar majd a világi elöljárók, élükön Tisza Lajos és Ráday grófifal járultak az Ur asztalához, ezt követte egy fiatal pap esketése, a mit Szász Domokos végzett. A magasztos templomi ünnepélyt, lendületes beszéd kíséretében, zárima fejezte be, melyet Varga Pál szegedi lelkész mondott s végül az énnekkar a hymnuszt énekelte. Mindezen lelki örömöket azonban csak egy része élvezhette az ünnepélyre összesereglett nagy közönségnek. Csak Vásárhelyről és Makóról talán többen jöttek által szegedi tetvéreik örömében résztvenni, mint a menynyit az uj templom befogadhatott volna. A be nem fért közönség a templom előtti téren foglalt helyet, a közönség közepette egy emelvény rögtönöztetett, és arról Garzó Gyula gyomai lelkész tartott nagy figyelemmel hallgatott alkalmi egyházi beszédet. A templomi ünnepélyt egy több mint 200 terítékű társasebéd követte. Az első felköszöntőt Révész püspök mondta a királyra és királynéra s a trónörökös párra, a felköszöntőt a társaság felállva hallgatta s lelkesen megéljenezte. Azután Tisza Lajos gróf emelkedett szellemű beszédben hangoztatta, hogy Szeged lakosságában meg van a romlatlan őserő és Istenben való tántorithatlan hit. Szeged egyik legszebb vonásául kiemelte a különböző hitfelekezetek közt fennálló egyetértést, a benső testvéries viszonyt, ezen egyetértésre s annak támogatóira a különböző hitfelekezetek lelkészeire, vezetőire emelte poharát. Szavait lelkes éljenzés követte, valamint Kreminger prépost felköszöntőjét is, ki lelkes hangon emelte ki, hogy Tisza Lajos gróf, e testvéri egyetértésnek, Szegeden léte alatt hatalmas terjesztője volt. Ráday Gedeon nagyhatású beszédében Tisza Lajos grófot éltette, amit a közönség lelkes ovátiókkal fogadott. Szász Károly a vallás és közoktatásügyi miniszter nevében, boldogságot és virágzást kivánt a szegedi reformált egyháznak. Nem vagyunk barátai annak, hogy egyházi lap banquettek leírásával s pohárköszöntők közlésével foglalt kőzzék ; de most mégis jónak láttuk a fentebbi köszöntőkről említést tenni, sőt még a következő napon tartotszegedi ünnepélyről is közlünk egy pár toasztot, mert hát vannak kivételek, vannak néha pohárköszöntők, melyek a vallásos kedélyű ember lelkében szebben hangzanak, mint sok régi, türelmetlen szellemű, eretneket átkozó imádság. Május 27-ikén a király-szobor leleplezése ment végbe nagy ünnepélységgel a szegedi tanyák között, a Királyhalmon. Az ünnepély itt is tár.sebéddel s népmulatsággal végződött, mely ebéd alatt több érdekesen jellemző pohárköszöntő hangzott fel. Az első itt is a királyra mondatott a polgármester által, a ki kiemelte hogy Mátyás óta nem járt magyar király e helyen. Utána gr. Tisza Lajos köszöntötte fel a tanyai népet, a következőkép szólván : Sok ünnepélyen vettem részt gazdag világvárosokban, nem egy ünnepélynek voltam részese a pompa és fény hazájában, Kelet-Indiában, de bátran mondhatom, egy sem tett reám kedvesebb benyomást, mint ezen ünnepély. Méltó visszhangja ez a felejthetetlen októberi napoknak, melyeknek egy kiváló mozzanatát van hivatva megörökiteni. Valóban Mátyás király óta azon emlékezetes napig nem volt e?et reá ezen a vidéken; hogy a király hátrahagyva kíséretét és testőrségét, csak néhány hű tanácsadójától környezve a puszta közepében megjelent volna hű népe között. Igaz, hogy Mátyás kora óta sem volt magyar király, ki a magyar jellemet oly alaposan ismerte volna, mint dicsőségesen uralkodó királyunk, ki csak legközelebb is a trónról hirdette urbi et orbi »a magyar nemzetnek ezredéves alkotmánya iránti kegyeletét és legjellemzőbb két, de egybeolvadó érzelmét, királyáhozi hűségét és az alkotmányhoz való ragaszkodását4

. Tudta, érezte ő, hogy az a nép, mely itt körüle sereglett, a leghívebb testőre a koronás magyar királynak. Emlékoszlopot is láttam én ennél pompásabbat, de ilyet, melynek minden egyes kövét a kegyele, a király iránti szeretet egyenként hordta volna össze, nem tudnék egyhamar nevezni.