Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-01 / 22. szám
354 orvos gyógyítsd meg magadat, vagy : képmutató, vesd ki e'ébb a gerendát a magad szemeiből, azután a szálkát az atyádfiájéból. . . Légyen Guzmánnak élete az emberi életnek mintegy közönséges Terjéke ; légyen az ő példája a mi leggyakoroltabb hibáink orvossága!*... Már az eddig közlöttekből is sejthetjük, hogy e könyv egy oly olvasmány, melyet ma irányregénynek mondunk s célja minden eszközzel odahatni, hogy az olvasó lelkében az emberiség, becsületesség, nemeslelküség és egyébb erények iránt kialudhatatlan szeretetet ébreszszen. E végből szerepelteti Guzmant az I. részben XX, a II-ikban: XXII, s a III-ikban VIII. szakaszon keresztül. A cselekvény bevezető részét két szakaszban Guzmán születése, atyjának s anyjának összekelése és különféle j,környülállásaik« képezik. A bonyolulat kifejlődését vagyis a befejezést a III. rész utolsó szakasza teszi, a midőn a hőst utóiéri a nemezis keze, csendes családi életét megsemmisítik az álbarátok s rablók, minek következtében a inagába szállt bűnhődő elhagyja az emberi társaságot, barlangba menekül s hátralevő esztendeit Isteiinek szolgálatában — az akkori felfogások szerint mint remete — töltvén el, meghal a világnak. E három szakaszon kivül felmaradt 47 szakasz foglalja magában a voltaképpeni cselekményt, a Guzmán életében előforduló szövevényeket, bonyolulatokat, a hős változatos összeütköződéseit az erkölcs törvényeivel, azt a végtelenül tarka életet, mely igen sok részletében megfizethetetlen jó tanácsokat rejt magában. S mindez meglepő szép nyelvezettel, eredeti mondatalkotásokkal, sajátos szólásmódokkal, vagyis a magyaros szép irály sok jeles tulajdonságával van előadva. Az erkölcsi élet elvont fogalmai száma nélkül a legtalálóbb kifejezésekbe vannak felöltöztetve s mint kellemes virágok a diszes kertben, gyönyörködtetik az olvasót. Jelzik egyszersmind azt a kimerűlhetetlen pedagógiai érzéket, a melylyel e mű irója Alemann birt. Kár és hátrányos csupán csak az, hogy a moralizaló elem a didaktikai cél sokszor annyira előtérbe jut s az előadás oly annyira körülirogatóvá és elnyujtottá válik, hogy az érdeket lohasztja, a figyelmet elvonja s a közkedveltséget kérdésessé teszi. A cselekvénynek eme terjedelmes s ugyancsak terjengő voltánál fogva rövid és mégis eléggé tájékoztató kivonatát adni e könyvnek alig lehetséges. Nem különben a szép hasonlatokat, találó képleteket és jeles mondásokat is nem a cselekmény keretében, hanem csak függelékül, szemelvények alakjában mutathatom be. Guzmán maga beszéli el élettörténetét, miként br. Eötvös Karthausija. Megismertet atyja és anyja életfolyásával külön-külön ; kimutatja, mily szigorú birák, élesszemű kémek a gyermekek szüleik körül, s hogy a szülék példája világító torony gyanánt áll a gyermek előtt, midőn az az élet tengerére bocsátkozik. Sok megbélyegző hibát sorol fel szüleire emlékezvén, annak dacára róluk szeretettel szól, s őszintén mentegeti gyarlóságaikat. E családi kép keretében hathatós színezéssel tünteti fel a képmutatást, a kapzsiságot, az uzsoráskodást; majd a nők gyengeségeit mutatja fel az ész mellőzésekor; fölleplezi a ftilbesugó és közbenjáró asszonyok átkos szereplését ; számtalan veszedelemre teszi figyelmessé az ifjúságot; irtózatot gerjeszt a nőtlenség iránt. Ezeken kivül példaszeiüleg szól azon férfiakról, kiválóan pedig családfőkről, a kik szeretik a vendégeskedést a családon kivűl is meg belül is, s rabjai a kártyának s fényűzésnek. Elsorolja azután a maga gyermek-korát, a kit puhaság s gyönyörűségek között, minden fenyíték nélkül neveltek, mint gazdag szüléknek gyermekét. Ámde, midőn atyja halála után családjuk szegény sorsra jutott, ő semmihez nem tudott kezdeni. Sem képességet, sem munkavágyat nem fejlesztettek benne. Rászorult tehát rokonaira. Ezek azonban segedelem helyett előbb jó tanácsokat osztogattak, azután pedig nemcsak an/janak, atyjának, hanem még nagyszülőinek a hibáit is az ő szemére hányták. »Láttam végre — mondá Guzmán — hogy nem találok olyan fát, melynek kedvező árnyéka alatt csendesen nyugodjam, azért elhatároztam, hogy elbúcsúzom szülőföldemtől. Bucsut vévén édes anyamtól és házamtól, útnak adám magamat, magam akarván lenni szerencsémnek kovácsa*. A szülei ház elhagyása után a megválás gyötrő érzésein kivül az elhagyottság, szegénység és szenvedés is neheziték Guzmán állapotát. Nem tudta merre menjen és mitévő legyen? „Éppen igy voltam,— mondja ő — mint az a bizonyos orvos, a ki mivel az orvoslás módját nem tanulta, mikor a beteghez hivattatott, semmit sem tekintvén a beteg környülállásaira (a mint hogy nem is értett hozzá) a sok orvosságok közül, melyeket papiroson írva mindenkor magánál hordoz vala, egyet szerencsésen kihúzott, kérvén előbb az istent, hogy az akadna kezébe, mely ezen betegnek hasznos volna* . . . »Igy én is minden vezető fonal nélkül egy tekervényes útba bocsátkozván, a Isten segítségétől vártam a kimenetelt. Tapasztaltam is valóban, hogy a szenvedések is hasznokra szolgálnak a jóknak, csak nyugodjanak meg az Isten rendelésében, és mindazokat vegyék jó kedvvel, a miket az ő atyai keze nyújt. Én ugyan utazásomnak kezdetétől fogva terhes ínségektől nyomattam; de ezeket többnyire nem a felséges Úristen küldéreám egyenesen, hanem önnön gondatlanságomból származtak. Az eféle nyomorúságok azoktól, melyeket Isten küld, nagyon különböznek. Olyanok ezek, mint a salakkal befedeztetett arany; jóféle gyöngyök ezek, melyek még kipallérozva nincsenek ; rózsák ezek a tövisek között, mert az emberek hasznára, nem pedig kárára intéztetnek. A mely nyomorúságok pedig az ember hibájából jönnek, viperák marási és skorpiók szórási, s ami keservesebb : nagy az eféle ínségek között a lelkeknek gyötrelme. De az Istentől a jókra küldetett szenvedések súlya alatt is eleven a belső öröm, mely a tiszta lelkiismeretnek gyönyörű szülöttje*. (Folyt, köv.) Kerékgyártó Elek. BELFÖLD. N y i 11 levél a Prot. egyh. e's iskolai lap t. szerkesztőjéhez. Tisztelt barátom ! Lehet, hogy merész próbára teszem barátságodat s kis egyházunk iránt többször tanúsított jó indulatod mellett, szabadelvüségedet is, midőn e nyilt levelet hozzád intézem. Azonban tőled függ annak becses lapodban kiadása vagy a kiadás megtagadása. Az elsőt köszönettel veszem; de a második sem fog érzékenyen esni. Legkevésbé fogja pedig megingatni személyed iránti tiszteletemet és nagyrabecsülésemet. Hogy az unitárismus 300 év óta szálka volt még a protestantismus szemében is, tudva van az egyháztörténelemből. Csak az ujabb kor szabadabb és felvilágosultabb szelleme kezdette azt elfogulatlanabbá ítélni meg s tán nem követek el szerénytelenséget, ha kimondom, hogy ma ez a vallásnézet Európa összes polgáriasult