Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-18 / 20. szám

329 29-én, midőn ugyanis a ref. egyház elöljárói által aláirt felhívás hordoztatott a nemes szivü adakozókhoz, hogy „tekintsék meg a nyomorultakat4

. S rövid idő alatt, talán még az nap 200 frt körül gyűjtetett össze a semmi nélkül maradt árvák részére. Áldja meg az isten érte a nemesszivű adakozókat! * Érdemelt elismerés. A hasonszenvi gyógyszerek Moll A. cs. kir. udvari szállítótól Bécsben, valamint a mai számunkban hirdetett házi gyógytárak jogosan ör vendenek a hasonszenv barátainál általános elismerésnek. * Amint nálunk törzstisztté nem lehet az, aki a törzstiszti vizsgát le nem tette: ugy Franciaországban nem lehet népiskolai tanfelügyelővé vagy tanitóképezdei igazgatóvá az, aki a tanfelügyelői vagy képezde-igazgatói külön vizsgát le nem tette. E vizsgálatok Írásbeli és szóbeli részből állanak. Az elsőnek tárgya paedagógiai és valamely adminisztratív kérdés. Hogy e vizsgálat mily szigorú, kitűnik abból, hogy az utolsó vizsgálatnál 117 jelölt közül csupán 47 bocsáttatott a vizsgálat többi részeire, kik közül azonban csak 26 tudott oklevélre szert tenni. A jelöltek közt képezdei és gimn. tanáról:, segédtanárok, népiskolai igazgatók és tanítók stb. voltak ; a 26 képesített egyén közt 11 népiskolai tanitó van. * Gyaszhirek. Bodrogi Sámuel, nagyszebeni ref. lelkész f. hó 10-ikén 67 éves korában jobblétre szenderült. A megboldogult 41 évig szolgálta a nevezett egyházat ritka hűséggel és buzgalommal. — Sarkadi Károly alsoki ref. lelkész f. hó i-sején elhunyt. A 80 éves agg példányképe volt az egyszerűségnek, jószívűségnek és munkásságnak. Vele, amint irják, Alsók községének kamat nélkül pénzt adó bankára, jó és tapasztalt tanácsadója szállott sírba. — Kopp Gusztáv, nagyszebeni polgármester és az ev. egyház gondnoka f. hó 13-ikán élete 52-ik évében meghalt. NECROLOG. A drégely-palánki evang. reform, egyházmegyét f. évi április hó 21-én súlyos csapás érte, e napon szenderült jobb létre Kovács Sebestyen József az egyházmegyének negyedszázadig volt s a közelmúltban nyugalomba vonult esperese, s az ipoly-pásztói ref. egyháznak 53 évig volt rendes lelkipásztora, s jelenleg a Ferenc József-rend lovagja. A polgári és egyháztársadalmi közélet küzdelmeinek mezején mindenkor voltak és vannak kimagasló alakok, kik szellemökkel a közönséges emberek sorából kiemelkednek, s akaratuknak szilárd erejével, jellemöknek megtörhetlen erélyével mint büszke ormok, közelebb nyomulnak az éghez, s lényükkel már e földön az örökké valóság egyik láncszemévé válnak, s mint az örök igazságok felkentjei vonulnak keresztül az időnek s a számukra kiszabott élet viszonyainak sokszor súlyos küzdelmein. Sajátságos tüneteket szokott felszínre hozni az embervilág háborgó tengere. Némelyek élnek csendesen, tétlenül, mint zsongó habok, apró hullámfodrok a tengeren, s meghalnak csendesen, eltűnnek nyomtalanul az élet szinteréről, mint a hullám, mely elhal elébb, mint sem ajkaival a part virágait megcsókolhatta volna. Vannak viszont emberek, kik magas szellemük s nemes tetteik által válnak koruknak fénycsillagaivá. Nem a meteorok szabálytalan pályafutásával törnek ezek keresztül az élet viharain, hanem egy szerény csendes körnek válnak ernyedetlen munkásaivá, családot alkotnak, gyermekeket nevelnek, kik mint élőláncszemek fűzik az után őket a hazához, a nemzettesthez, a társadalom, egyház és embervilághoz. Az ily szellemek megbecsülhetlen áldásai az életnek ; az embervilág tengerének gyöngyei ezek, kik a viharokba hullámok közül fényesen kiragyognak, s értéküket életükben és halálukban egyiránt megtartják. Az emberiség valódi történelmét még nem irta meg senki. Miről is szól ez a történelem ? Szól világtipró hadjáratokról, szól diadalmas Caesárokról, kiknek mig fejükön korona fénylett, lábaikkal csonthalmokra támaszkodának; szól birodalmakról, melyeknek népe a másik vérét itta, szól néphóhérokról, kik piszkosan éltek, vért ittak, s holtuk után mégis nagyoknak hazudta őket a história. Az a történelem, melyet az emberiségnek nagyjai, a nemzeteknek munkád, erényes, szorgalmas tagjai titokban, csendes kitartó munkálkodással maguk csinálnak, az a történelem még nincs megirva. Fel van jegyezve a nemzetek műveltsége, civilizátiója, földművelése, ipara, kereskedelme ; jogalkotásaik, kormányzati rendszereik, társadalmi intézményeik fel vannak jegyezve, de az embervilág hangyabolyának munkás tagjai nincsenek feljegyezve, a szabadság és jog, a haladás és cultura nagy épületéhez kik hordák az anyagokat, az nincs megirva. Azokról, kik a históriát csinálják, hallgat a történetírás, Klio csak azokról szeret beszélni, kiket az isten kegyelme, a születés, a véletlen szele az események élére sodort. A nekrologok feladata tehát az, hogy a kiváló egyének neve és emléke, tettei és érdemei megörökíttessenek, hadd lássa a világ, hadd tudja az egyház, kiknek köszönhet legtöbbel, kik azok, kiknek homlokát a hir fénye nem sugárolta körül földi értelemben, de akik mégis többet tettek az emberiség érdekében, mint azok, kiknek érdemeit kürtöli ugyan a hirtrombita, de ravataluk felett némán áll a haza és társadalom géniusza. Kovács Sebestyén József a drégely-palánki egyházmegye nesztora nem tartozott a közönséges szabású emberek közé. Fényt és kitüntetést nem hajhászó szerénységgel, igazi lelkipásztori buzgalommal munkálkodott ő mindig az Ur kertében. Szelleme a munka mezejének szelid virágaiból szivta a táp'áló illatot. S munkásságával nem szorítkozott egy szűk körre, szellemének tevékenységével a magasabb köröket is felkereste, s mint családapa, mint lelkész, mint hazafi és emberbarát a legmagasztosabb erényekkel tüntette ki magát. A 81 éves életpálya hosszú vonalát az embert dicsőítő erénynek legdrágább virágai ékesítik, s nekem, ki az ő nekrologját írom, mióta a tollat forgatom, még soha sem volt hálásabb thémám, mint az ő életének történetét megírni. A mit irok, annak minden betűje igaz. Az ő életrajzírója sem nem túlozhat, sem álszinekkel nem festhet. Sokan ismerik azt a könyvet s olvasták annak lapjait, melyet most a halál lezárt. A csilag, mely lehullott a közélet égboltozatán, ragyogott, hiába iparkodnék hát akárki meg nem érdemelt fénysugárokkal őt felruházni. A boldogult Barsmegyében, Garan-Vezekényen 1804. áprii 24 én született, hol atyja 40 évig volt lelkész. Szülei hat éves korában Losoncra vitték a nagyatyai házhoz, ott járt elemi iskolába 3 évig. Tanult Selmecen, 1814-ben, tanult Budán 1815 ben, hol Verseghy Ferencnél, irodalmunk egyik úttörő bajnokánál volt szálláson. 1818-ban nagy Rév-Komáromba vitték szülei, hol Kolmár Józsefnél a nagy prédikátornál elég alkalma volt ifjú lelkének a múzsák világának titkos édességét megízlelni, | s a tudományok szeretetét elsajátítani. 1819-ben Debre-