Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-18 / 20. szám

633 634 kik vállvetve működtek vele, s kik régibb időkből ismer­ték. Az én emlékezésem éltének csak utolsó 20 évére terjed, s pályámon előbb mint tanuló az általa fölállított pesti ref. theologiai intézetben s később mint tanár a szintén általa alkotott pesti ref. főgymnásiumban jutót tam hozzá közelebb. Itt följegyzendő emlékezéseim leg" inkább ez életkörökre, Török Pálnak a tanuló itjuság s az iskolák érdekében kifejtett fáradhatatlan tevékenysé­gére vonatkoznak. * # * 1863. október első napjaiban láttam először, mikor feljöttem Pestre a theologiai tanfolyamra. Akkor még októberben kezdődött országszerte az iskolai év. Nagy­bátyám ajánló levelével léptem be hozzá, abba a folyo­sóról nyiló dolgozó szobájába, melynek álló Íróasztala mellől napjában annyiszor felzavarta a hozzá menő nagy­számú ügyesbajosok kopogtatása. Félve léptem át a kü­szöböt, gondolva, hogy egy szörnyű tekintélyes modorú főpap fogad ; s pár perc múlva teljesen megnyert szíves nyájasságával. Izmos, magas alakját egyszerű öltözet födte, szemében erő és jóság, haja már őszbe vegyülő. Jól emlékezett nagybátyámra, ki, mint kisújszállási birtokos, még régi időkből ismerőse volt, s kinek házához kosztba is járt egykor a fiatal tanár és pap. Megtekintvén bizo­nyítványomat s értesülvén anyagi viszonyaim szerény vol­láról, intésekkel, buzdításokkal bocsátott el, s különösen kiemelte, hogy Pesten az iskolán kivül is mennyi alkalom nyilik az ifjúnak önmivelésére. Megbiztatott, hogy alkal­milag némi segélyről is fog számomra gondoskodni. Behurcolkodtam, nem kellett hozzá nagy fáradság, a ref. templom udvarán akkor már fennálló theologiai épületbe, melynek 2-ik emeletén hárman, szükség szerint négyen is laktunk egy szobában; majd jszubskribáltam* az intézet igazgatójánál, s egy pár nap, mig a tanulók gyülekezetek, a főváros megtekintésének volt szentelve. Bekövetkezett a tanulási év megnyitásának napja. Összegyültünk, 40—50 ifjú ember, az egyház gyüléster­mébe, hol az egyházkerületi gyűléseket is tartani szokták. A tanári kar élén nemsokára püspökünk lépett be, s a tanulókhoz és tanárokhoz intézett ünnepies beszédével, melyben annyi lélekemelő fönscg s annyi szivnyerő jó­ság volt, ő maga nyitotta meg az iskolai évet. S ez igy történt a legutóbbi időkig. Az isk. év. folyama alatt is többször összegyűjtötte az ifjúságot, vagy a rendes ta­nítási órákon látogatta meg őket, ha fontos közlendői voltak. Ezenkívül, legalább még az én időmben, ő tar­totta kezében a theologusok segélyzésének, tanítványok­kal ellatásának ügyét is ; ő hozzá ment, a kinek instruc­torra volt szüksége, s ő választotta ki emberei közül, kiket hamar kiösmert, az alkalmasokat. Tevékeny lelke annyira részt vett ez iskola kormányzásában, hogy a rendes igazgatónak nem sok teendője maradt mellette. Ereztük mint tanulók is, hogy intézetünknek tényleg 0 a főigazgatója. Az iskolát, melyet alapított, Icözvetetlen vezetésével akarta megerősíteni, fejleszf eni; az újakat, egy­házkerületének leendő lelkészeit, mennél közvetetlenebb hatása alatt igyekezett megtartani. Mindent átölelni tö­rekvő tevékenységével oly munkákat is vállára vett, mik voltakép mások terhei lettek volna. S igy történt ez jó­részt a gymnasiumban is. Itt is ő nyitotta meg rendesen az iskolai évet egyházi szónoklatával, vagy iskolai be­szédével ; itt is kezében tartotta, a tanárokra gyakorolt hatása által, az összes működés vezérszálait. Megkezdődtek a theologián az előadások. Alig telt el néhány nap, egyszer a délutáni órák végez­tével főtiszt, urunk lép be hozzánk a nagyobb terembe, hol mind a 3 osztály (akkor csak a 2—4 évi cursus volt Pesten) együtt volt. Tudatta velünk, hogy francia nyelv­mestert nyert meg az intézethez, s felszólított, hogy ra­gadjuk meg az alkalmat, midőn egy született franciától kaphatunk oktatást a francia nyelvben. Rábeszélőleg ki­emelte, hogy a magyar ember vérmérséklete Nyugot összes népei közül talán a franciáéval legrokonabb ; s hozzátette, hogy a tanulók megítélésében nagy súlyt fektet arra, kik azok, a kik a kötelezett tárgyakon kivül más hasznos tanulmányokkal is kitartóan foglalkoznak. Később visszagondolva erre, ugy tetszett nekem, hogy ekkor az általános művelődés mellett egyszersmind a germanizálás ellensúlyozására is gondolt mindig messzire néző főpapunk. A következő évben Dalos Gyula urat nyerte meg az intézethez, s most alkalmunk nyilt az angol nyelvben is képezni magunkat. Mennyire örült az­tán az évzáró vizsgálaton a mi főpapi Mentorunk, midőn néhányan, legalább valahogy franciául meg tudtunk fe­lelni nagytiszt. Ballagi tanár urunknak hozzánk franciául intézett kérdéseire ! Mintegy pár hónap telt már el az intézetbe belépésem óta; segédforrásaim már fogyatékán voltak, midőn jelenti az iskolaszolga, hogy főt. ur hívat magához. Milyen jói esett, mikor elmondta, hogy gondoskodott ró­lam : naponként egy órát adok egy józsefvárosi uri csa­ládnál egy kis lánynak az elemi iskola tárgyaiból. Nagyon jókor jött ez a »conditio*; a kosztra való kiadásaim nagy részét födözhettem belőle. Tanáraim ekkor már ismertek, s miután egyéniségem felől tőlök értesülést nyert, csak akkor alkalmazott ily állásra a mi főigazgatónk. Két évvel később még jövedelmezőbb állásra juttatott, mikor egy, forradalombeli miniszterünk kis gyermeke mellé rendelt nevelőnek oly formán, hogy a mellett a theolo­giai előadásokat is hallgathattam. Es ilyenformán segí­tett intézetünk mindenik tanulóján, aki rászorult a segít­ségre, s a kiről látta, hogy nem vall vele szégyent. Előbbi években pénzkölcsönt is adott volt a theologu­soknak, természetesen a saját kasszájából, melyért csak a személyes becsület lehetett a biztosíték. A theologia megalapításának éveiben bizonyosan még nem tudott elegendő conditiót szerezni a tanulóknak, s azért támo­gatta őket ily módon is. Később már nem kölcsönzött oly könnyen s oly előzékenységgel, mint -eleinte tette. Fülébe juthatott, hogy többen könnyelműen s nem hasz­nos dolgokra is kiadták a könnyen kapott kölcsönpénzt, melyet állomásra jutásuk után voltak kötelesek visszafi­zetni. Egyszer, mikor évközben valamiért összegyűjtötte az ifjúságot, csakúgy mellékesen elpana-zolla, hogy né­hány volt tanuló, kiknek már módjukban volna a kölcsön visszafizetése, rá se gondol e kötelességére ; sőt a kapott figyelmeztetés után még nekik állott följebb. E példá­lódzásból mi is érthettünk. Egy végző theologus nem sokkal ezután mégis felment hozzá pénzt kérni. Szegény fiu volt nagyon s nagy Ínséggel küszködött. Főtiszt, ur kihúzta Íróasztala fiókját s szó nélkül nyújtotta át neki a kért összeget, de nem szembe fordulva, hanem — a vállán keresztül. . . Csak nevelői fogás volt e látszó hi­degség. Különben volt oka rá, hogy a theologusok iránt érzett meleg szeretete alsóbb fokra szálljon. Az én időm­ben meglehetős rakoncátlan volt a theologiai ifjúság. A 60-as évek demonstrációs korszakát éltük, s a jogászélet zajosságából sok elragadt a kálvintéri papjelöltekre is. Boldogult püspökünk egy idea'is képet feste-t volt ma­gának, hogy minő papokat kell nevelnie ennek a fővá­rosi papnevelő intézetnek. Azt akarta, hogy az elmélet tanultság mellett egyszersmind finom, sima modorú, elő­kelő társaságokban is helyt állni képes emberek kerüli 39*

Next

/
Thumbnails
Contents