Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-18 / 20. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 632 631 nünk kell nekünk is az ilyen bölcs vezért, szem­ben amaz ellenséggel, mely vakmerőleg ássa a sirt népesebb egyházainak könnyen elszédíthető tagjai számára évek óta. Szükséges volna tehát, hogy népesebb egy­házainkban több rendes lelkészek állíttassanak be, s egyesült erővel támadják meg azokat, kik elég vakmerők a XIX. században egyházunk hajóját megtámadni, s azt a haboknak oda dobni. Jól tudom én azt, hogy protestáns népünk mindenütt az adó sokasága miatt panaszolkodik; s tudjuk jól mindnyájan, hogy a domesztika létesítése is nem kis erejökbe került egyházunk jövője felett komolyan gondolkozó derék férfiainknak ; nem is óhajtanám, hogy e tekintetben protestáns egy­házunk tagjai — népesebb egyházainkban — tul terheltetnének ; csak azt óhajtanám, hogy leg­alább az ilyen vészhelyekre állított lelkészek, vagy az illető egyházak pénztárából, vagy a domeszti­kából ezer ezer forinttal dijjaztassanak évenként, a stólán kivül. Nem sok volna az, mit e célra kiadnának az illető egyházak, vagy szükség esetén a do­mesztika ; s az igy elhelyezett tőke sokszoros mér­tékben meghozná kamatját protestáns egyházunk felvirágzására. Vagy ha már ilyen rendes lelkészi állomáso­kat nem akarnának szervezni — pedig ez volna a fődolog -— állítsunk íel segédlelkészi állomá­sokat ezeken a vészhelyeken öt vagy hatszáz forint évi fizetéssel, hiszen ugy is nem szűkölkö­dünk mi végzett theologusokban, általános a pa­nasz nehéz helyzetök miatt. Igy is nyerni fogunk. Harcoljanak ők is, mint egy ifjú Melius, az anya­szentegyházért, ezt meg is várja prot. egyházunk. szentlélek kardjával egy óra alatt meggyőz­hetünk minden ellent, csak az igazságot keressék/ mondja Melius. Edzeni fogja ez ifjú theologusa­inkat, s bennök munkabíró Meliusokat nyeren­dünk egyházunknak jövőben. Palma sub pondere ereseit. A legközelebbi ió év alatt (1868 óta) prot. néptanítóink számát különösen népesebb egyhá­zainkban áldozat folytán szépen szaporítottuk, ideje már hogy a r. lelkészek vagy segédlelké­szek számát is szaporítsuk népesebb egyházaink­ban. A rom. kath. rendes lelkészek mellett né­pesebb egyházakban négy — öt káplánt látunk az ur szőlőjében munkálkodni; nálunk népesebb egy­házakban is rendes lelkészek mellett egy segéd­lelkész működik, vagy pedig ez is nélkülöztetik. Nyolc vagy tizezer léleknek egy lelkész ál­tali lelki gondozása a képtelenségek közé tarto­zik ; cura pastoralisról itt nem beszélhetünk. Nem csoda azért, ha a hitben gyenge lelkek eltévednek s álprófétákra hallgatva kitérnek, vagy más egy­ház alakításáról álmodoznak. Ideje volna már, hogy a sajtó hatalma által is, a vallást, hitet, erkölcsöt megvetők és gúnyo­lok ellen is nagyobb mértékben hatnánk a velők megoszlásáig? Nem szükséges, hogy e tekintetben példákért külföldre menjünk, ott vannak hazánk­ban a róm. katholikusoknál szent István-, szent László- stb. társulatok, alakítsunk mi is egy tár­sulatot vállvetve; legyen a domesztikának egy ál­landó sajtója Budapesten, s mutassuk meg a vi­lágnak: hogy mi is élünk és mozgunk, keresvén az igazságot. Büd szen t mik ályi. TÁRCA. Emlékezéseim Török Pálra. Az idő gyorsan halad. Az elmúlt események helyébe újak torlódnak, a régi szereplők helyét újak váltják fel az élet nagy drámájaban. Az élők lázasan sietnek előre uj meg uj célpontjaik felé, s mind jobban elhomályosul emlékükben azok képe, kik napról napra hátrább maradnak tőlük az idő ködös távolában. Kihal egy nemzedék, s a követ­kező előtt már sík tengerré simítja a múltnak egykor oly vál­tozatos képét az időnek mindent egyenlősítő hatalma. De mégsem merül belé kivétel nélkül minden e végtelen ten­gerbe: a múltnak nagy alkotásai kisebb-nagyobb oszlo­pokként kiemelkednek a látáshatáron, hogy magukra vonják az egymás után következő korok figyelmét. Ez oszlopok azon kimúlt nagy emberek emlékei, kik mara­dandó műveket alkotva, magok állítottak emlékjeleket önmagoknak. Azonban ez oszlopok nem örökítik meg az egyén képét, melyet a hálás utókor kegyelettel óhajtana szemlélni. A történetírás feladata, hogy ez egyéni képe­ket megrajzolja azon emlékoszlopok mellé, s a történet­író akkor egyéníthet hiven, ha a nagy vonások mellett apróbbak is állnak rendelkezésére, s ha az életnek lehe­tőleg minél több viszonyai közt megfigyelhette rajzolandó képének eredetijét. Ily szempontból tartom én fontosnak a nagy em­berekről való emlékezések minél szorgalmasabb össze­gyűjtését. Török Pál, kit nem rég kisértünk sírjába, azon je­lesek közé tartozott, kik magok állítottak magoknak nagyszerű emléket. Emléke sokáig fenn fog maradni a magyar ref. egyházban, s közvetve a magyar faj Pan­theonaban is helyet kér magának. A történet múzsája bizonyosan nem fog adós maradni nagy alakja hű képé­nek megrajzolásával, s azt hiszem, e munkát teljesebbé tenni segítnek azok, kik a megboldogulthoz éltében kö­zelebb állva, lehetőleg hiven följegyezni igyekeznek róla való emlékezéseiket. E lapok hasábjain már jelent is meg egy pár ilynemű becses közlemény, s remélhető, hogy még sokan járul­nak hozzájok friss emlékeikkel. Amazokhoz szándékozom én is itt néhány szerény adatot csatolni, hogy hálámnak és kegyeletemnek ez úton is kifejezést adjak. O iranta, kinek oly sokat köszönhetek életemben. Nagy dolgokról nem fogok itt szólani. Nagy tet­teinek emlékét Ő maga hagyta fenn alkotásaiban ; s ezek tervezését és kivitelét nálam jobban megfigyelhették azok

Next

/
Thumbnails
Contents