Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

585 Ha ily mértékkel mérjük a vallas tételeit (persze okosabb volna a tridenti zsinat canonait venni mértékül), úgy a reformátiót megítélő földismerő és ismertető Hellwald• nak is igaza lenne, a ki a reformatióra nézve azt a nézetet vallja: „Lüge kann mit Lüge nicht corrigirt werden*. Mi a katholikus tanokat nevezhetjük evangyéliom elleneseknek, de tanait röviden »hazugságnak proklamálni ez a vallásos érzés megsértése*. Mennyi önmegtagadás és lovagiasság nyilvánul a fiatal kritikus e szavaiban, midőn evangelikus lelkész létére igy exponálja magát az oly méltatlanul megsértett csalhatatlansági dogma aszszony ő nagyságanak érdekében s a s

megsértett vallásos érzet* nevében elégtételadásra hivja fel „a vallás legalacsonyabb fokán álló fanatismus és türelmetlenség azon képviselőjét1

1

, kit fentebb „mester* névvel tisztelt meg. Mint látnivaló a csalhatatlansági dogmát összeköti személyekkel, hogy azt senki bántani ne merje, és mesteréből csinál dogmát, hogy kényekedve szerint és violentia nélkül elbánhasson vele ! — Azonban ,a mindig hálával tartozó tanítvány* viszonyát a „mester*-hez, kinek beszédét »kedves emlékül4

tekinti, — még tökéletesebb világításban mutatják be azon szavai, melyekkel a tudományok felől nyilatkozik. Azt illetőleg ugyanis ezeket olvassuk cikkében: „Azok is, kik csak szerényen az egyhaziasság köpenyébe öltöznek s e mellett nem csapongnak fantasmákban, Istenországának hű munkásai lehetnek. Becsülésre méltó mindég és mindenkor, a ki szorosan korlátok közt s törvényhez kötve jar, mindenesetre becsülésre méltóbb, mint az a ki mindezeken tul helyezkedve a kor kedvenc eszméinek hódolva tetszeleg e világnak, tömjénezve a csalhatatlan szent tudománynak«. Bizony furcsán veszi ki magát, ha egy evangelikus lelkész inkább kivan, — amint fentebb láttuk — tömjénezni a pápai csalhatatlanság dogmájának, sem mint, hogy a tudománynak, ha nem is szent és csalhatatlan, de mindenesetre tiszteletet érdemlő olyan képviselőjéről, mint Schneller István. tisztelettel nyilatkozik. Mert bármi hizelgőleg és szerénykedőleg hangzanak is a lelkész ur cikkének elején a ,kedves tanár*-ról és a theologiai kathedra szabadságáról mondottak : akkor a midőn a tudomány azon férfiait, kik szabad vizsgálódás alapján szerzett érvekkel küzdenek a setétség fejedelmének cselekedetei ellen, kevésbé becsülésre méltóknak mondja azoknál, kik „ az eg//háziasság köpenyébe öltözvék* és „ szorosan korlátok közt a törvényhez kötve* jarnak, fentebbi nyilatkozatainak hitelességét maga rontja le s megfosztja magát azon jogtól, hogy a baptista Spurgeonnak jezuitismust vessen szemére. Mindebből pedig az a tanulság, hogy aki evangelikus lelkésznek irja alá magát, az, sohase kívánkozzék a setétség capitoliumát őrző rómaiaknak nagy szolgalatot tevő szent ludak szerepére. Amicus personae, inimicus rei. Helyreigazítás. A Prot. egyh. és isk. lapok f. évi 15-ik számában nt. Nagy Sándor ágyai lelkész úr s

a birói pálca és a nazarénizmus terjedése« cím alatt egy cikket közölt, mely engem azon szokatlan elhatározasra birt, hogy annak némely tételei ellen helyreigazitólag felszólaljak s altalában az egészre egy pár észrevételt tegyek. — Ez elhatarozásra annyival nehezebben jutottam, mivel engem N. S. úrhoz, mint egykori tanaromhoz, a kiérdemelt hála és tisztelet köt. Midőn a közlemény cimét olvastam, azt gondoltam, hogy a két tárgy egybefüggésbe van hozva egymással s N. S. ur is azok közé tartozik, kik a nazarénizmus terjedését erőhatalommal — biroi pálcával — akadályozni veszélyesnek tartják; de csakhamar meggyőződtem, hogy két egészen különálló ügyről van szó, s a nazarénizmus ellen ő is erélyes intézkedéseket sürget. Mivel engem az utóbbi ügy közelebbről érdekel, először erre teszem meg észrevételeimet. Én csakugyan adtam be egy folyamodványt a nagyszalontai e. megye f. évi marc. 26-án tartott gyűléséhez, melyben kértem, hogy írjon fel az e. megye a nm. belügyminiszterhez s tegye kérdésbe nála, vájjon a mult évben Pestmegye alispánjahoz a nazarénusokra és baptistákra vonatkozólag kiadott rendelete az egész országra érvényes-e ? s ha igen : méltóztassék e rendeletet ismételni s az ország összes törvényhatóságainak alkalmazkodás végett megküldeni. Kértem pedig ezt azon indokból, mivel a most emiitett s azt hiszem altalánosan ismert rendeletet, melyben a baptisták az istenitisztelet tartásától eltiltatnak; összejöveteleik a gyülekezési törvény szabályai alá utasíttatnak; kóborló apostolaik illetőségi helyeikre toloncoztatni rendeltetnek, a többi törvényhatóságok nem tekintik magukra nézve kötelezőnek s igy jutottak az egyházak elöljárói a baptistákkal szemben azon kellemetlen helyzetbe, hogy hiába fordulnak segítségért a közigazgatasi tisztviselőkhöz, ezek azt felelik, hogy nincs hatarozott törvény, sem rendelet, melyet ellenük alkalmazni lehetne. Mint ez indokolásból látható, legalabb is tárgytalan volt N. S. urnák azon röviden kifejezett nézete, hogy „elég volna ez ügyben csak az illető szolgabíró, vagy alispánhoz folyamodni, hiszen jobban fél azoktól a községi bíró, mint a minisztertől«, mert épen az adott okot a folyamodasra, hogy a szolgabíró és alispánhoz hiába fordulunk. Az is kár lenne, ha a gyantai birót kicsapnak, mint N. S. ur kívánta, mert az se nem nazarénus, se nem baptista, hanem mossa kezeit, s engedi az ügyet magára, azt mondván, hogy ő nem kapott semmi felsőbb rendeletet, »mely szerint eljárhatna, s melynélfogva a gyülekezet tartást megakadalyozhatná ; azt tudja, hogy a gyülekezetben nem karomkodnak, nem verekednek.* Midőn a kérvény felolvastatott, egyik világi tanácsbiránk azon nézetének adott kifejezést, hogy a Pestmegye alispánjához kibocsátott rendelet az egész országra érvényes, e tekintetben a miniszterhez kérdést intézni feleslegesnek tartja; ő nem látja a bajt oly aggasztónak, mint némelyek, legalább az ő megyéjében eddig még nem fordultak elő oly kórtünetek, melyek orvoslása végett a kormányhoz kellene folyamodni ; ha azonban concrét esetekkel meg lesz győzve arról, hogy a baj másutt nagyobb, sőt növekedőben van : nem ellenzi a felírást. Másik világi tanácsbiránk ismételte azon már évek előtt elmondott véleményét, hogy ő helytelennek sőt veszélyesnek tartaná, ha a baptistak ellen hatalmi eszközökkel lépnének fel, mert ez a nép előtt még magasztosabb színben tüntetné fel ezt a vallási rajongást, különben sem illenék a lelkiismeret szabadságai hirdető protestáns egyházhoz, ha más felekezetek üldözését kérné. Harmadik világi tanácsbiránk előadja, hogy ő tapasztalásból ismeri a baj nagyságát, fájdalommal látja, hogy ez leginkább prot. felekezetünket fenyegeti, szükségesnek tartja a sürgős intézkedést, de e végett ne a miniszterhez irjon fel az egyházmegye, hanem illetékes felső hatóságához az e. kerülethez s ezt kérje fel, hogy a nm. belügyminiszter úrtól a baptisták ellen országos érvényű határozatot kieszközölni méltóztassék. Ezen indítvány, miután többen pártolták s miután e sorok irója s különösen a szalontai egyház egyik képviselője és lelkésze által számos concrét esetek hozattak *