Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

557 558 végpontjairól és vissza. Hasonlítsd össze a kihalt néptelen utcákat, a lesülyedt városrészeket, melyeket te még homálytól ment szemeiddel láttál; a nagy Dunát, melyen akkor egy két tíistölgő hajó hirdette a te dicsőségedett, — hasonlítsd össze a tolongó sokasággal, a művészetnek egyre emelkedő új templomaival, a haza négy íolyóján nyüzsgő járművekkel! Az akkor gyengén pislogott mécsvilág hatalmas lángokban lobog; föl, o o o ö sugaraik fénye elhat idegen országokba, melyeknek lakói elismeréssel adóznak a te népednek. És lásd meg e nemzetnek kegyeletes érzületét nagyjai iránt, az emlékszobrokban, melyekkel azoknak emlékét s önnön dicsőségét örökité meg. Mintha látnám szemeidben az örömkönyeket, mintha hallanám ajkaidról a szavakat: Nagy vagy népeknek Ura Istene! Neki, egyedül neki, adjátok meg a dicsőséget nemzetem fiai, a ki megszabadított titeket a rabságból, kihozott a szolgaság házából s dicsőséggel koronáz meg titeket. De nem azért állottam ide, hogy csak a nemzeti élet fellendüléséről szóljak s csak ebben mutassam fel istennek jóságát mihozzánk, hanem, hogy keressem azt: b) az egyházi, a valláserkölcsi életben is. Emlékezzetek vissza k. h. mi volt e mi hazánkban csak egy századdal is ezelőtt a lelkiismereti szabadság ? Akkor, amikor a felekezeti hit volt az egyikre nézve a nemesi oklevél, az általános képzettséget és képességet igazoló bizonyitvány, a mely megnyitotta az utat minden pályára, képesítette a legmagasabb méltóságokra; a másikra a más felekezeti hit az átalános szegénységi bizonyítvány, mely ellensúlyozott minden képességet s az elfogult előítélet előtt a semmire szálld o litotta le a legmagasabb képzettséget; midőn a mérleg egyik serpenyőjébe tették a felekezeti hitet, a másikba a kenyeret, a hivatalt, kitüntetést és méltóságot s azt mondották: válassz, tartsd meg hitedet s vele együtt tied lesz a szegénység, alacsony sors, megaláztatás, vagy tagadd meg hitedet s tiéd lesz a másik mérleg összes kincse. Csuda-e azután, ha voltak, a kiknek lelki ereje megtört s a külformákért eladták a koldusbotot. De Istennek hála! voltak erős lelkek, akiket nem vakitott el a fény, melyet előttük ragyogtattak, a kiket nem kábított el a legmagasabb kegy tömjénfüstje, a kik szívesen ették a szegénységnek könyekkel áztatott kenyerét, tűrték a megaláztatásokat, — akik vallások oltárára rakva kenyerüket, életüket, mindenüket állhatatos lélekkel kiáltották az apostollal: Én semmivel nem gondolok, az én életem is nekem nem drága, csak elvégezzem a reám bizott műnkéit, bizonyságot teliessek az isten kegyelmének evangyéliumciról. (Csel. 20, 24.) Voltak ilyen bajnokai egyházunknak — Istennek legyen hála — számosan. Ha nem lettek volna, most nem volna itt e templom, nem volna ez a gyülekezet, nem hangzanának e templom ivezetei alatt az istent dicsérő énekek mindazon nagy dolgokért, melyeket az ő kegyelmessége mivelünk cselekedett. De nem lennék igazságos k. h., ha mindezekért csak a mi felekezetünk tagjainak homlokára fűzném a babért, nem, a velünk ellentétes hitfelekezet tagjai mellettünk velünk egy sorban küzdöttek miérettünk, s épen ezért annál dicsőbb, annál hervadhatatlanabb a babér, melylyel szivünk hálája őket koronázza meg. Ezt tették, mert érezték, hogy önmagukban sértenék meg az emberi méltóság érzetét, ha saját testvéreiket az emberi lélek egyik legdrágább kincsétől, a lelkiismereti szabadságtól megfosztva, őket megaláznák. Nem, o o ' o k. h. a türelmetlenség nem bűne a mi nemzetünk fiainak, s ha mégis van közöttünk, az indigena, idegen népektől behurcolt élősdi, melyet ha mesterségesen nem táplálnak, kivész, mert a mi népünk szivében kedvező talajra nem talál. Sőt népünknek minden időben egyik legszebb őseiénye volt a türelmesség. De nézzetek szét hol vagyunk most? Az a kis mustármag, a lelkiismereti szabadság magva, mely alig egy századdal ezelőtt vettetett el, a hű és buzgó lelkek ápolása alatt, mily terebélyes fává növekedett. Ma már nem a felekezeti hit a mértéke a tehetségnek, nem ez az ismerve a tiszta jellem és képzettségnek, ma mindenki megtalálja megérdemelt helyét a társadalomban, megnyeri embertársai becsülését és bizalmát, ha érdemes reá. Vagy nézzétek a keresztyéni szeretetnek diadalait! Hajdan, hány csapásokkal sújtott élet elzüllött az elhagyottság miatt; mily sok munkaerő veszett el azon szegény sorsú betegekben, kiket az ápolás, a gondviselés hiánya megölt, hány apa, anya nélküli árva veszhetett el nyomorultan, vagy a társadalom söpredéke közé sodortatva szaporította a rend és törvény ellenségeinek számát. Es hány lehetett közöttük, oly szerencsétlen, a ki maga is undorral gondolt saját életmódjára, s irigykedve tekintett azon boldogokra, kik tisztességes munt-> / Ö kával kereshetik kenyeröket, szerető család körébenélhetnek és becsületben halnak meg. De a társadalom nem nyújtotta ki érettök könyörületes kezeit, hogy kiragadja őket a fertőből s tisztességes keresetmódra tanitsa. Es szivükben a társadalom iránti gyűlölettel telve az iszapban fetrengve haltak el. o , Es ma mindezeken nagy részben segitve van. A keresztyéni szeretet menedéket ad a csapásokkal sújtott életnek, az apa és anya nélküli árvának családi hajlékot ád, a betegnek ügyét felfogja, a bün örvényébe sodrottokat kiragadni 35*