Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

280 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. _ 392 koronával fején, látja kiemelkedni az ország felett Siont ormain a nép büszkeségével, a templommal. Majd a kép elhomályosul, a nép elfordul a Jehovától, bálványokat imád, — a messze távolból fergeteg közeledik a vihar szárnyain korbácsolva az Ur által az ország felé, kitör, szétterül a zivatar az ország fölött, látja a népet összekavarodva az ellenség soraival. S midőn a zivatar elvonul, elpusztított falvak, kihalt városok füstölgő romjai tűnnek föl előtte. Nyomortól elsanyart, mély bánattól levert alakok támolyognak a néptelen utcákon s zokogva borulnak a szentváros falainak omladékaira. Ugy tetszik, mintha az egész ország siralma egy egetrázó jajszóban hangzanék el hozzá. Csendes szellő támad, mint az Ur könyörületességének lehellete, mely eltisztitja a lélekrázó jelenetet, az ég mosolyogva tekint az országra, melynek világánál meglátja a jászol bölcsőtangyaloktól környezve, ragyogó fénytől övezve, de közel hozzá sötét felhővel borítva látja a Golgothát rajta a három kereszttel, melyeknek egyikén mennyei világosság gyulád kí. Látja az égő tüzes keresztet kimozdulni helyéről, s futni a földnek véghatáráig felgyújtva a pogány templomokat, érintésétől leomlanak a bálványok és oltárai s helyökbe a békeség templomai emelkednek keblökben a szeretet jelvényével a kereszttel. — Ki tudja vájjon nem látta-e a Jelenések könyvének bajnokát fehérlovon győzedelmeskedve a pogányság felett, nem látta-e isten dicsőségének diadalát az egész világ felett a kereszt jelvénye alatt ! Talán hát végre megszűnt a harc s a menynyei béke uralkodik e földön ? Nem, fájdalom nem, a harc még mindig foly, s ha átgondolom azt a harcot, melyet nekünk s a jövő nemzedéknek meg kell vívnunk sokszor fohászkodom buzgó szívvel: Uram ne hagyj el minket az egyenetlen harcban, hadd lássuk, hogy te ugyanaz vagy ma aki voltál régen, mutasd meg nekem a te hatalmadat. És az ur azt mondja nekem: Íme itt vagyon e hely, állj meg itt e kősziklán és megmutatom neked az én dicsőségemet. Itt állok hát k. h. ezen a magas kősziklán, melyre az Ur a maga anyaszentegyházát épité tiközöttetek. Lássuk a feladatot mely reánk vár. i. Keressük e helyen istennek dicsőségét. Nem kívánjuk nem is szükség, hogy az Úr a jövendőt fedezze fel előttünk, elég ha a multakra tekintünk s ott keressük az ő dicsőségét. a) Az Úr megdicsőíti magát a nemzetek életében. — Hibát követnék el, ha nemzeti életünket mellőzve csak a vallásban keresném istennek dicsőségét, hiszen e kettő ugy össze van nőve, mint a háló szövedékei egymással. A benső valláserkölcsi élet a rejtett kútfő, a nyilvános élet a napfényre lépett patak, mely a kútfő minőségére vall. Nem rejtezhetik el a hegyen épített város — mondja idvezitőnk. Ez a város a mi népünknek azon városa, melyet nemzeti kultúránk a közmivelődés legmagasabb hegyére emelt. Ez az, melyre irányul a nemzetnek egész figyelme. Ez az ország szive, a melybe összefutnak a nemzettestet tápláló vérerek, hozván magukkal a nemzet jellemének és erényeinek arany szemeit, de egyszersmind a salakot, a szennyet is, melyet útközben, mig az egész nemzettestet befutják, magukba fölszednek, s itt a központban raknak le. Ahonnan ez a város a nemzet miveltségének s valláserkölcsi életének tüköré. Mit mutat e város? Oh ha ma megállana közöttünk örömkönynyeket hullatna a nemzetnek ama Mózese, ki a művészet és tudomány által a nemzeti nagyság Kanaánjába akarta vezetni e nemzetet. Ki maga rakta le annak első alapköveit, kőtáblákra írván az előhaladás, a nagyság öröktörvényeit. Melynek első tábláját az ősz Duna medrébe erősítette s tetején a szellem magas törekvéseit jelző merész ivezettel összekapcsolta a két fővárost, jelezni akarván ezzel a szétszaggatott nemzet szoros összetartásának, egységének s a könnyű közlekedésnek szükségességét. A másik kőtáblát a nemzeti nyelv és művészet fejlesztésére emelt épület alapjába tette le. A harmadikat a szellemi életnek a tudományok önálló fejlesztésére alapított társulatba helyezte el, e hármat tekintvén a nemzeti nagyság alapjának: közlekedés, művészet, tudomány. De ami nagy Mózesünk épen úgy mint Izráelnek Mózese csak elkészíthette s népének őrizetére bízhatta a törvénytáblákat, csak a távolban láthatta a Kanaánt s mikép Mózes a Nébó hegyén, ugy ő is köddel borítva hunyta be szemeit anélkül, hogy az óhajtott Kanaánba bejuthatott volna. Es azután, mikép Izráelre következtek a lelkiharcok, a siralmak és szenvedések. S mi volt a három tábla akkor, mikor a babilóniai fogság reánk is bekövetkezett? nem más mint kegyelettel őrzött ugyan, de elhagyott útmutatók; melyeknek lábainál ottanottan némán könnyezve állott meg egy-egy vándor, hogy ráborulva sirassa a nemzeti nagyság ledöntött bástyáit. Mi volt a tudomány más, mint a zivataros éjszakán a magános pusztán pislogó mécsvilág, melyet a kegyelet csak titokban ápolhatott s a gyakran feltámadt ellenséges szélroham végkioltással fenyegetett. Ezt látva a bánat könynyei hullottak Mózesünk szemeiből. De jöjj elő most te nagy szellem 1 Nézd meg a te szeretett népeidet. Hallgasd a zengzetes nyelv könnyű folyását tudományban és művészetben. Lásd meg e várost, hazádnak e dobogó szivét, hova ezer meg ezer erek futnak be az ország