Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-04-06 / 14. szám
425 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 426 bank. Mert állítsunk bár uton útfélen, minden faluba egy-egy kórházat: a mostani viszonyok közt azért gra" szálni fognak a járványok. Igy áll a dolog az anyagiakra nézve is. A népbank a tőke elhelyezésnek, de nem a segítségnek biztos módja. Epen ezért nem osztom B. G. ur abbeli nézetét, hogy »a népbank legkevésbé sem nyerészkedő, hanem kizárólag humanistikus intézmény, melynek célja a kölcsönös segitség". — Pénzintézet biz ez kizárólag és mindenekfelett, hol nem a könyörületesség, segítség s más humánus érzelmek, hanem az ész, az önérdek az irányadó. Tessék csak a ,8—io százalék" helyett a „humanitást" írni a zászlóra : nem lesz akkor sem Kocson, sem Harkányban népbank — Igen ; mert A. és B. célja, nem az, hogy pénzével humanitást gyakoroljon ; hanem, hogy azt minél tisztesebben s minél magasabb törvényes kamatra elhelyeztesse. Ezt pedig a bankok eszközlik. Ott szabad IO°/0 -t venni s biztosítva van pompásan, első sorban az adós és jótállóin, másod sorban a kezelőkön. Lehúzzák a bőrüket, elveszik még a szemfedőjüket is, ha déli 12 órán innen be nem fizetett. És annak a bőrnyúzó intézetnek — a lelkipásztor a lelke. Nem, szegény boldogtalan atyámfia, már inkább csak az Ábrahám exequaltasson meg 1 Azonban nem oly fekete az ördög, a milyennek festik. Jó oldala is van a népbanknak. Ébresztője s táplálója a takarékosságnak s eszköz1 ője a tőke gyarapításának. De — természetesen — táplálni és gyarapítani csak ott lehet, hol van táplálni és gyarapítani való. Ám álljon hát az ügy élére a lelkész s teremtsen népbankot a módos nép között s ha megteremtette, vonuljon félre az üzlet elől. Ezt diktálja a prudencia. Igy tettek — tudtommal — azon derék lelkészek, kik itt, Barsban egy egész évtizeddel elébb Fábián urnái népbankot szerveztek, mint Nagy-Sarlóban, Farnadon, Szecsén, Fegyverneken, Vezekényen és Garamszentgyörgyön. Az enyém, az én szegény népem közt, meghalt, mielőtt világra jött volna. Akkor nagyon búsongtam felette. Most áldom a végzetet, a tens urat. Hány szegény ember tehenét, földjét kellett volna elegzekváltatnom. Ez nem lehet a lelkipásztor missiója. Nem hallgathatom el azon tapasztalatot sem, hogy oly helyeken, hol a io évi tartam lejárt — mint N.-Sarlóban, Fegyverneken — nem kivánták ujabban a népbank felállítását sem a vezérlők, sem a részvényesek. Ez utóbbiak közül az a nagyobb contigens, mely a banktól segítséget, szabadulást, minden jót remélt —, elmaradt betételeit, a kamatot s törlesztést sokszor ugy vette föl nagy uzsorára, IO év után arra ébredt, hogy mélyebben van a fertőben mint az előtt; a tőkepénzesek apródonkint fölszaporodott pénzüket nagyobb kamatot hajtó vállalatokba fektették, — a vezérlők pedig örültek, hogy oly roppant felelősséggel s tömérdek kellemetlenséggel járó nyűgtől megszabadulhattak. — Denique egyik sem kért többet belőle. Ballagi Géza ur a népbankok mellett érvel s hivatkozik a gazdag, virágzó német községekre. De ő kelmeik virágoztak már Kenessey s Delitzsch-Schulze előtt is; mint virágoznak a csabai s szarvasi tótok; mig otthon hagyott rokonságukat minden népbankjaink sem tehetnék virágzókká. Másban rejlik az ő virágzásuk oka. Olyan viszonyok közt, a milyenekben fölcseperedtek ezek az ide telepitett idegen felekezetű s nyelvű nációk, a magyar is felvirágzott volna. — De hisz ezt B. ur jobban tudja nálam. Komjáti Gedeon. Böngészet, a »Prot. Egyh. és Isk. lapc-ból. A helyettes püspök. A dunamelléki egyházkerület márc. 25-ki gyűlése azzal kezdte dolgát, hogy jegyzőkönyvi köszönetet mondott ft. Fördős Lajos urnák azért, mert a helyettes püspöki hivatalt kiváló gonddal és ritka pontossággal vitte. A kinek Fördős úrral e fél év alatt semmiféle érintkezése nem volt, s ilyen ember bizonyára sok lehet, azt gondolná, hogy ez a köszönet is csak azon obligát frázisok közé tartozik, melyekkel a távozó tisztviselőktől elszoktak búcsúzni. Pedig nem frázis. Én egy ügyben szerencsés voltam vele érintkezni s mondhatom, hogy kiváló gonddal s ritka pontossággal vitte a püspöki hivatalt annyira, hogy készebb vagyok az ő szerénységét megsérteni s ez által magamat az ő kemény megrovásának kitenni, mint sem a következőket elhallgatni. Unokatestvér-jegyesek felszerelt folyamodását küldöttem hozzá — Kecskemétre — a felmentvény kieszközlése végett. A felek aggódtak s kérdezősködtek, hogy ugyan mikor érkezhetik meg a dispensatió ? Mily kár, mondá az egyik, hogy püspökatyánk meghalt, ő Budapesten lakván, ott helyben a magas kormánynál hamarosan kicsinálta volna a dolgot. (Hidd el édes olvasó, hogy ennek a falusi református magyar embernek sokkal több esze van, mint neked — arról fogalmad volna). Nem tagadhatom, hogy nekem is voltak némi aggályaim. Lakásom majd olyan távol esik Kecskeméttől, mint a milyen messze van Szabó Nándor költőbarátunk Petőfitől ; Kecskemétről azután Budapestre kell menni a folyamodásnak, onnan ez uton vissza hozzám, ide a világ végeire igy maga a postai közlekedés, ez a sok jövésménes annyi időt emészt fel, gondolám, hogy mikorra a felmentvény megérkezik, akkorra az én jegyeseim között sokkal szorosabb atyafiság talál lenni, mint a milyen most van. Azután, ha csak egy járásbiró is rangján alólinak tartja azt, hogy a hozzá intézett kérvényre két hó előtt hozzon végzést: hát akkor egy püspök s egy kormány mennyi időt tart rangjához illőnek ? Megnyugtattam tehát feleimet azzal, hogy üljenek fel Jules Verne gyors vonatára, tegyenek egy kéjutazást a fold körül, mikorra hazakerülnek, meg lesz a felmentvény. Körülbelül 80 nap múlva. — Alig hihettem szemeimnek, midőn 8, az az nyolc nap múlva kezeim között volt a felmentvény. A felmentési díj 10 frtra szabatott. Feleim megütközve kérdezék : hát pénzért szabad? Hát azt a súlyos akadályt, melyet a vérrokonság képez, ez a nyomorult tíz frt elhárítja ? Én igyekeztem őket felvilágosítani s majd annyit beszéltem, mint egy bizonyos főjegyző szokott az egyházkerületi gyűléseken ; de hogy nem sikerült őket megnyugtatnom, az kitetszett az ő értelmes szemeikből. Végre is lefizették a dijt. — Nagyon kecses alakja van egy tíz frtos bankjegynek. Kék, mint az isten ege, — van rajta két kedves hölgy, mintha prot. papnékat fotografiroztak volna oda, — e mellett az egyik oldalát egészen elfoglalja az az áldott magyar szó, a melynek szépségre nézve nincsen párja tíz világban. Addig-addig néztem a csábitó bankjegyet, mig feltámadt bennem az önhaszonlesés : be jó volna ezt a bankót be kaparni az ekklézsiám ládájába! Hiszen ugy sincs benne egyéb, mint a zsinati törvény, és a zsinati törvény által örökös fogságra itélt szegény pecsétnyomó. Folyamodtam tehát ft Fördős úrhoz, kegyeskedjék e tíz frtot kieszközölni egyházam számára, iskolai szükségekre. Folyamodtam, mert nem tudtam, hogy az ily pénzeknek előre meghatározott helyük van, — hiszen nem kapitólium az 27*
