Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-02 / 9. szám

269 PROTESTÁNS ként volna határozva, hogy ruhát ezután muszáj viselni! A mi káplánfizetésünk ruházatra annyira elég, hogy elmerem mondani, miszerént rám eklezsiás papra sohasem kerül évenként 60 frt ruhára; ha egy ember, a kinek mindenéről gondoskodva van, 60—100 frtot évenként magára ruház, gavallér lehet, csakhogy kártyára, borra, drága szivarokra, gyakori fuvarokra, szükségtelen utazásokra nem kell a kápláni fizetést elfecsérelni!! Aracs ur azt mondja: Az idő nagyon megváltozott, most már drágasági pótlék is kellene meg fizetésfelemelés is stb. Bizony megváltozott az idő! A termények olcsóbbak s majd alig eladhatók, az a szegény pap kinek 500 frt fizetése van, kénytelen 600 frtot fizetni fiáért, ha tanittatni akarja, bizony nagyot változott az idő : a papi conventiokat jól megnyirbálták, a kor szelleméhez idomítás cime alatt, s amit meghagytak, az ugyan meg van a papiroson, de nem foly be s ha befoly is, búza helyett ocsu, bor helyett lőre, de el nem adható. Csak épen a kis papi földek a biztosak, azt meg szörnyű adó terheli. S ránk nézve az idő annyiban változott, hogy többet követelnek tőlünk, de kevesebbet adnak mint azelőtt. Az ifjabb nemzedék papi szelleme is bizony nagyon megváltozott; most követelők, tanulni ugyan kevés tanul, hanem minden paraszt lakodalomban, koszorú kötőben, falusi bálban stb. ott akarnak dávorikolni ki világos ki virradtig, ha ki nem dobják a garázdálkodás miatt, mint megtörtént Sepsén! Egyik baranyai egyházban a papnak hires jó asztala volt s a káplán ur azon panaszkodott, hogy ^még én elibém juh hust mertek tenni!4

holott köszönet, ha az is van, mikor nyáron kivált falun marhát vágni nem szoktak. S tudjuk, hogy annak a káplánnak, mikor odahaza volt, nem került még bab se! Am tessék a bécsi és budapesti íacér mesterlegények példájára egy kis socialis mozgalmat csinálni, hadd legyen egyházi életünk ezzel is tarkább, mi meg majd ugy strikeolunk, hogy ne m tartunk káplánt. Az is megtörtént nálunk, hogy néhány káplán megnősült (egy jónak látta vizsgát se tenni.) Most már azt szeretném tudni, hogy mi lesz az olyan vakmerőből, a ki állás nélkül házasodni mer, (persze olyat akit már mint állásbeíi ember aligha venne el) s nem győzök csudálkozni az olyan szülőn, aki leányát állás nélküli embernek meri adni, kidobva a bizonytalan jövőnek de bizonyos nyomornak? Mikor az országúton látom, hogy a rongyos asszony 5—6 gyermekkel rakott taligát vonszol, rendesen az jut eszembe, hogy ezek ís állás nélkül kekek egybe. Nagyon ideje iesz már, hogy a főt. superintendentia ennek a ÉS ISKOLAI LAP. 270 kápláni házassági dühnek véget vessen, mert a papi testületben a proletár családokra semmi szükség sincs! A káplánok fizetését a papi családok tönkre tétele nélkül emelni nem igen lehet. Ha azonban akár az államsegélyből akár a domestikából segélyeztetnének, azt szivesebben látnám, mint mikor ekklezsiás papnak adja a protectió. A káplánokat pedig figyelmeztetem, hogy ^ha eledeletek és öltözetetek vagyon megelégedjetek*. Nagy Ignácz, kölkedi ref. lelkész. Végzett theologusaink érdekében. Kétségtelenül mindnyájunkat kivétel nélkül megdöbbentett ama rövid, de annál szomorúbb nekrológ, melyet e becses lap egyik száma, egy debreceni végzett theologus tragikus végéről közlött. Eleinte alig hittem szemeimnek, midőn olvasám, hogy egy jó reményű ifjú, ki nem rég nekem is kedves tanítványom volt, véget vetett életének azért, mert: »nem tudott kenyérhez jutni!4

Pedig, hogy e szomorú tény nagyon is való volt, kiáltólag igazolta az, hogy ez állítás ellen épen azon helyről, hol pedig e fájdalmas eset történt egy hang cáfolat sem jelent meg. Megvallom, eddig is mindég vártam, hogy akad valaki majd közöttünk, a ki e nagyon is megdöbbentő eset felett nem fog csak ugy könnyű szerrel napirendre térni; hanem szive melegével száll síkra azon ifjak érdekében, kiknek sorsok olyan mint az árva madaraké, hogyha az ég ura nem gondozza őket: akár éhen veszszenek el e könyörtelen világ légkörében. Am e reményemben nem ís csalatkoztam. Szalay József tisztelt barátomnak is — ugy látszik — megsajdult a szive ama derék ifjú szomorú esete felett Tollat ragadott s jeles cikkében esdekelve fordul gyors segítségért az intéző körökhöz. E derék barátunk azonban akkor, a midőn a debreceni végzett theologusoknak méltán védelmére kél lulbu/galmában, a kormányzó testületek és papságunk ellen, igaztalan állításokra engedé magát ragadtatni. Azt mondja nevezetesen,, hogy a tiszántúli egyházkerületben : „a fizetés mit a káplánok kapnak, sehol sincs megállapítva. Az illető paptól függ az4

. Tévesen van cikkiró ez ügyről értesülve. Egyik egyházkerületi végzés szerint, a kápláni fizetés nálunk, teljes ellátáson — koszt, mosás, fűtés, vüagitás és tisztogatáson — kivül, 100—80 és 60 frtban van megállapítva. Természetesen ez végtelen csekély összeg a mai követelményekkel szemben. Ebből ugyan még a zsinat által preskribált öltözéket se szerzi be ; de hát hogy adjon ennél többet azon szegény lelkipásztor, a kinek fizetése a 300 frtot sem üti meg ; de betegsége miatt mégis segédet kénytelen tartani ? ! Azt ugyan megengedem én, hogy az egyházkerületi végzéshez nem alkalmazkodik szorosan minden lelkipásztor ; de ha visszaélések történnek e tekintetben, azt hiszem, hogy az ilyen szívtelen eljárás csakis a kivételes esetek közé tartozhatik. De még sokkal valószínűtlenebb cikkírónak ezen állítása : »hogy van eh;

g pap, a ki szerencséjének tartja ha káplánjával egy asztalnál nem ülhet* Ez már aztán nagyon is szomorú volna 1 Őszintén megvallom, el sem tudom magamnak képzelni, hogy a tisztes papi testű-