Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-02 / 9. szám

272 letben, efféle embertelen szörnyeteg, bárhol is találkozzék. És ha mégis találkoznék ... ? Vájjon nincsen-e egy kis erkölcsi hiba abban az ifjú káplánban is ... ? Nem kell ily keményhangu s szégyenteljes vádat paptársaink szemébe csakúgy könnyedén odadobni. Hanem az már aztán nem vád, a mit a debreceni végzett theologusok ügyében elmondott. Fájdalom I én is jól ismerem e helyzetet s hogy sokan közülök utolsó cseppig ki nem üritik a keserű poharat, — szerencséjük csak az, hogy valamely jó szivü rokon házánál addig, a meddig, meghúzhatják magokat. S miután leverő helyzetűket ismerem és fájlalom, csekélységemhez képest, nem egyszer gondolkoztam már e helyzet felett. A gondolatimban arról győződtem meg, hogy érdekükben nagyon is gyökeres javitásra lenne szükség. Magának a bajnak forrását kellene elnyomni, a mi nem menne egy könnyen. Nálunk —- tiszántul — a 70-es évek óta, a hittani pályán nagy a tultömöttség. Az utolsó évek alatt más pályáknál, különösen pedig a jogtaninál, meg lett nehezítve a helyzet; s miután a theologián semmi megszorítás, megnehezítés nem történt: ide özönlött az ifjúságnak jó nagy része. Ez özönlésnek aztán az lett természetes következménye, hogy midőn az ifjú kecsegtető remények közt elvégezte pályáját, egyszer csak arra a szomorú tudatra ébredt, hogy nem volt hol árva fejét lehajtani. — A hiba tehát a rendszerben keresendő; s ezen kellene már változtatni. S megvallom, hogy én nem riadnék vissza attól a gondolattól sem, hogy csak annyi ifjút bocsássanak a theologiai pályára, a mennyinek megélhetési módot tudnak biztosítani. Kellő vizsga alá venném az ifjúnak mind szellemi, mind pedig testi szervezetét, hogy ne kelljen majd, különösen pedig az utóbbi ok miatt, a választó gyülekezetek részéről érezni a keserű mellőztetést ; s ne kelljen neki igen sokszor a pálya derekán hitvesztetten összeroskadnia ; vagy pedig a bizonytalan jövő miatti aggodalom miatt, magát mindjárt pálya kezdetén megsemmisíteni. Nemcsak megfigyelni, hanem megszivelni való eljárás az, a melyet róm. kath. atyánkfiai elkövetnek a theologiai pályára lépni akaró ifjakkal szemben. Az ezelőtti időkben még nálunk könnyebb volt a végzett theologus helyzete. A pályaját megfutott ifjút várta már valami fő rektória, vagy pedig egy vidéki gymnásiumi tanári állomás. Most már mindezek megszűntek. A rektóriák állandósittattak ; a gymn. tanári állomásokat képezdét végzett okleveles egyénekkel töltik be ; a ki hittani pályát végzett, az ma bátran számolhat arra, hogy extra theologiam non est vita. Vagyha e téren szabad versenyt akarunk továbbra is fennhagyni: akkor elengedhetlen szent feladatuk lesz ; a kormányzó testületeknek a jelen szomorú helyzeten reformálni. Először is a tiszántúli superintendentia tegye át a lelkészi vizsgák idejét a nyári szorgalomszak végére, hogy ne kelljen a végzett ifjúnak egészen a következő év tavaszáig, állomás nélkül tétlenül, — Isten tudja hol! — kínlódnia. Ugyancsak az egyházkerületi közgyűlés jogkörébe tartozzék a káplánok elhelyezése is, a mely tekintse lelkiismerete feladatául minden végzett ifjút állomáshoz juttatni. Mem tartanám célszerűtlennek azt sem, hogy a népesebb p. o. 5--6000 lelkes gyülekezet lelkészeit, ha már jó jövedelmű állásukban öt évet eltöltöttek, ! kötelezném káplán tartásra. Adjon az ekként kötelezett lelkész az ifjúnak teljes ellátást, a gyülekezet pedig tisztességes fizetést. Adja pedig ez utóbbi a segédtartási dijat azért, mert az ilyen népesebb gyülekezetnek legalább is két rendes lelkészt kellene tartania, s örülhetne, ha egy pár száz forintért a nagyobb tehertől megszabadulna, s e mellett felváltva két lelkész szolgálatával is élhetne. Ha az ifjút a pályára minden megszorítás nélkül oda bocsátjuk : akkor adjunk annak később kenyeret is. Mi, kik a felebaráti szeretet szent és magasztos elvét hirdetjük í igyekezzünk ez örök igazságú elvet a rni sziveinkhez oly közel álló végzett theologusokkal szemben meg is valósítani. Mdrk Ferenc, ref. lelkipásztor. TÁRCA. János evangéliumának isagogikai ismertetése. (Vége.) Hogy vájjon a 150 —170 között előállott montanismus a maga paracletos tanát a 4. evangéliumból vettee — majdnem bebizonyithatlan, a mennyiben a Tertullián előtti montanizmusról alig van tudomásunk, elveiket, nézeteiket csak Tertullián műveiből ismerjük; de hogy a későbbi montanisták nagyon kedvelték a 4. evangéliumot — az bizonyos. Határozott adatunk ugyan nincsen arra, mintha ők ez evangéliumot a Jánosénak tartották volna; de azokból a támadásokból, melyeket Kis-Azsiában az ő zsidó-keresztyén elleneik ellenökben intéztek, vissza következtetve azt kell felvennünk, hogy ők a 4. evangéliumnak apostoli eredetét elfogadták. Ugyanis az alogisták megtamadták a 4. evangelium apostoli eredetét, még pedig nemcsak dogmatikai ellenszenvből, hanem ama történeti különbségek miatt is, melyek a 4. evangelium és a többiek tudósításai között vannak s Cerinthust tartották szerzőjének. E jelenségből még egy más következtetést is vonhatunk; nevezetesen, hogy Kis-Azsiában, ha ismeretes volt is a 4. evangelium, a 2-ik század közepének vége fele annak apostoli eredete mégis nem állott minden kétségen felül szilárdan. Az egymással küzdő egyházi pártok közül egyik apostoli tekintélyére hivatkozott s azzal védte a maga álláspontját, a másik meg tagadta tekintélyét s szigorún ragaszkodott a synoptikus hagyományokhoz. Ezt a felvételt erősiti meg a kis-ázsiai hires jyaschavita is, mely 160 körül Polykarpus Smyrnai püspöknek Rómába történt utazása alkalmából merült fel s 170 körül vált élessé. „A páscha-harc — mondja Baur — egyik legfontosabb momentum azon törekvések sorában, melyek által a 2-ik század egyháza azon pontokon, hol a keresztyén tudat szabadabb fejlődésnek indult, a még hozzátapadó zsidó elemekből magát megtisztitni és megszabaditni igyekezett és a mozgalmaknak egészen ezen körébe tartozó János evangelium az ezen fejlődési folyamból kiemelkedő keresztyén öntudat magasabb formájának legtisztább kinyomata.« A pascha harcban ütközik először össze a synoptikus hagyományokhoz ragaszkodó párt a 4. evangelium apostoli tekintélyével s az azt védő párttal. Az Apollinaris hierapolisi püspöktől fennmaradt töredék (a »Chronicon paschale* ban) szerint a vita a felett folyt, hogy a keresztyének, mint a zsidók, a pascha-ünnepet Nisán hó 14-én ünnepeljék-e vagy pedig máskor? A zsidókeresztyén párt azt állította, hogy azt akkor kell ünnepelni, Jézus példája szerint, ki a Máté tudósítása szerint halála előtt való este, Nisán 14-én költötte el tanítványaival a paschabárányt. És hogy Kis-Ázsia püspökeinek legna.