Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-02 / 9. szám

283 PROTESTÁNS EGYHÁ ?A ÉS ISKOLAI LAP. 267 „Ha eledelünk és ruházatunk vagyon megelégedjünk." Ezen becses lapok 6-ik számában egy megdöbbentő cikket olvastunk Szalay József ur tollából y

A tiszántúli e. ker. végzett theologusai érdekében*. Igen szomorú dolgok azok, ha ugy vannak s pedig semmi okunk sincs ketkedni a jeles cikkiró állításában, sőt azt sejtjük, hogy még ugyabban is lehetnek. Ez az állapot nem így volt ezelőtt; a debreceni alma mater is gondoskodott szárnyára eresztett fiairól, mint a többi anya-iskolák, kibocsátotta őket rectóriára, hol néhány szász frtot szerezhettek, s vagy külföldre mentek vagy találtak káplánságot, s tisztességesen felruházkodva s könyveket beszerezve, neki lehetett vágni a káplánsági hét szük esztendőnek ; de 1868 óta az országos törvény az akademica promotiókat hallgatva ugyan, de mégis megszüntette, s helyet adatott a praeparandiákban (csak ugy gym- | náziumi alap nélkül) képezett ^szakembereknek*, s felekezetünk által nagy áldozatok árán szerzett és századokon át dicsőségesen fenntartott iskoláinkat lefoglaltatta községi iskoláknak. Ez az intézkedés képezte azt a nagy ürt egyházi intézményünkben, mely a szegény végzett theologusok előtt tátong, melyet ugy látszik a tiszántúl elfeledtek a leendő itju papok számára áthidalni, innét van, hogy többen a kétségbeesés sötét örvényébe zuhannak alá. Ezen az állapoton segíteni kell, mert különben vallásunk jövője veszélyeztetve van. Mai napság a tudományt nem respectálják ugy mint régebben, nem kell classicus iniveltség, csak néhány reáliskola! s az ifjú lehet jegyző, adóhivatalnok, közlekedési postai, távirdai tiszt s nagyobb ur lesz, mint az a szerencsétlen 12 iskolát végzett ember, a ki ha kétségbe esésében a vasúti sínekre nem feküdt, hát majd mikor kenyere javát már megette, bejuthat valami sárfészekbe papnak, a hol aztán a szabad protestáns szellemű atyafiak nótájára táncolhat, mig el nem szakad ! ... Ez az állapot épen nem fogja vonzani a papi (papiroson!) ideális pályára a mai nagyon is real irányú nemzedéket", ifjúságiink szine java könnyebb, rövidebb pályát keres, s a papságra csak az vállalkozik, a ki egyébbre nem való! Ez a kilátás a jövőre!! ezen segíteni kell és hiszszük is, hogy a tiszántúli egyházkerület humánus bölcsesége segíteni fog! A mi áldott emlékű püspökünk Török épen azon kezdte, hogy a káplánok ügyét rendezte, a káplánokat kivette az egyházmegyék kezéből, még a peres ügyekben is az e. kerülethez lettek utalva s rendelkezett az esperesekből álló bizottsággal helyük felett. A Mátrától az Aldunáig fizetésüket és ellátásukat törvény által szabatta meg s biztos lehetett mindegyik, hogy midőn a sor rá kerül administraturát kap s megválasztják, ha akarják; de hely nélkül kenyér nélkül egyetlen egyet se hagyott szédelegni, ha csak megérdemlett büntetésből nem. A zsinati törvények némi módosítást hoztak ugyan be a választhatóságra nézve, de a káplánok állapota olyan biztos mint volt. 60, 80, 100 frt de ehez mellékjövedelem is járul, s e mellett tisztességes, sőt igen sok helyt úrias ellátás, az adminstratorok pedig rendesen fele konvenciót húzzák, van olyan káplánságunk, hol a principális maga jó szántából 800 frtot fizet és lakást is ad, de egyébb ellátást nem. Az iskolából kikerülő végzett theologusok pedig rögtön nyernek megélhetési alkalmat; itt az az eset nem fordulhat elő a miről Szalay ur cikke megemlékezik. De epen miután nálunk a dolgok igy állanak, nagy megütközéssel olvassuk ezen lap ugyanezen számában, hogy Aracs Gyula felhívást intéz a dunamelléki reform, segédlelkészekhez, melyben felhívja őket, hogy követeljenek még többet quasi streikoljanak, mert most már atillára meg süvegre is szükség van, s ha leszakad róluk a ruha, s megbetegesznek, az esperesek segélyt gyűjtenek, de ha még ez sem sikerül, akkor kénytelenek valakit házassági ígérettel elcsábítani, vagy pláne meg is nősülni (persze rongyosan és betegesen !!). Ugyan hol tanulta a logicát t. Aracs ur? Hasonlítsák csak össze a dunamelléki káplán urak sorsukat a tiszántúliakkal, azok ott bánatukban, reménytelenségükben a vasúti sínekre feldíszítek. Önök pedig a nagy búnak és bánatnak miatta feküsznek a nászágyba! Vagy hasonlítsuk csak össze a jelent a csak két évtizeddel ez előtti idővel. Még a 6o as évek elején is a dunántúl egy káplánnak olyan rendes fizetése volt a 20 írt egy évre, mint a zsemlye ára 2 kr. pedig muszáj volt ám nemcsak atillát, hanem reverendát és palástot is viselni, abból pedig a legolcsóbb costüm 50 frt volt akkor, az pedig egy káplánnak épen harmadfél évi fizetése volt. Aranyos állapotnak tartottuk volna mi akkor, ha ugy lett volna sorsunk mint az önöké jelenleg. És hogy ugy legyen, én a mellett sokat agitáltam ezen lapok hasábjain is, a 60-as évek végefelé. Török úr humánus lelke megalkotta a szabályokat, most már a kecske is jóllakhatik a káposzta se fogy el egészen Ha süveg meg atilla kell, hát akkor a káplánfizetésből süveget meg atillát kell venni, a fílijúros kalap meg a sneider-Idill helyett és az is lesz, hiszen azelőtt se jártak a káplán urak talán szürdolmányban?! ruhát csak kellett viselni; más volna a dolog ha p. u. ezelőtt ruhát se viseltek volna, s most uj teher-