Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-03-02 / 9. szám

264 nyakára az ujabb időben divatba jött reakcionárius áramlatoknak. Vagyis Timoleon a protestantizmust és szabadelvtiséget azonosítja s ezeknek mint politikai tényezőknek minél hatályosabb érvényesülésétől teszi függővé az ország jövő fejlődését. Es igy formulázva Timoleon programmjának alapgondolatát, ha protestánsok nem volnánk is, mint szabadelvű emberek, nagyban és egészben aláirnók azt. Hogy a 16-dik századi nagy refor' mátió volt a szabadelvű állami és társadalmi intézmények úttörője ; hogy a reformátió alapján létrejött protestantizmus jelölte ki a gondolat- és lelkiismereti szabadság proklamálásával a jogállam körvonalait, — ezek mind történelmi tények, melyekkel szemben a Syllabus kimondhatja kárhoztató ítéletét, de amelyeket eltagadni, mint tényeket, teljes lehetetlen. Bármennyire azonosítjuk azonban a protestantizmust a szabadelvüséggel s bárha az utóbbinak az államéletben való minél sikeresebb érvényesülésétől tesszük is függővé az emberiség fejlődését ; igen erős túlzás lenne egyrészről a protestantizmust tekintenünk a jogállam kizárólagos fenntartójául, másrészt a katholicizmust tenni felelőssé a szabadság ellen elkövetett és elkövetendő minden sérelemért. És Timoleon ép ebbe a hibába esik. Összes okoskodását e kizárólagosság jellemzi. A mint a francia forradalmi káté lángeszű szerzője, Sieyés abbé kategorice kimondta, hogy a harmadik, vagyis a polgári rend ^minden*: ugy a mi Timoleonunk is — több merészséggel, mint genialitással — a : protestantizmust tekinti mindennek. De a mint a második francia forradalom félreérthetetlenül demonstrálta, hogy Sieyésnek nem volt igaza, mert van még egy negyedik rend is, melynek érdekei szintén kielégitendők: ugy Timoleont is meghazudtolja az élet, mely a protestantizmus mellett másíéle irány jogosultságát elismeri. A protestantizmust és katholicizmust mint vallási intézményt nem akarom szembeállítani egymással; mert tartok tőle, hogy ítéletemet befolyásolná az a szeretet és ragaszkodás, melylyel vallásom iránt viseltetem. Hanem igenis módomo ban áll párhuzamot vonni azon két különböző politikai irány között, melyet egyrészről a protestantizmus, másrészről a katholicizmus képvisel. Mert hogy a katholicizmusnak is van politikai szerepe és jelentősége, azt — ugy hiszem—annak áll legkevésbé jogában tagadni, aki ilyen szerepet nekünk protestánsoknak is tulajdonit. Ha a protestantizmus szabadelvű, ugy az ultramontán befolyástól ment, tiszta katholicizmus konservativ irányban működik. S igy egyik is másik is részt vesz az államfenntartás nagy ügyében. Mert igaz volt és igaz marad szerintem mindig Benjámin Constant és a doctrinaireek álláspontja, mely szerint a liberális és konzervatív elemek egyensúlyozzák az állam mérlegét. Ha mégis itt-ott azt ta-O o pasztaljuk, hogy a katholicizmus határozott ellentétbe helyezi magát a haladással s konservativ hajlamait kielégítendő a reakció szolgálatába szegődik, amint ezt minálunk is több izben megtette és pedig a legerősebb válságok idején, amidőn a nemzet élethalálharcot folytatott az absolut hatalommal: még ezen jelenségekkel szemben is kérdés marad, váljon magát a katholicizmust, mint intézményt támadjuk-e meg, vagy pedig a klérust, melynek amaz intézmény hatalmas védszárnyai alatt elkövetett államellenes üzelmei képezik minden baj kútforrását. Mert hát a klérust ne azonosítsuk az egyházzal. Előbb-utóbb be kell következnie mi nálunk is azon egyházszervezeti reformnak, mely a katholikus egyházi ügyek vezetésébe a világi elemnek is kellő befolyást biztosit, s megfosztja a papságot az egyház képviseletének kizárólagos jogától. És ha ez meglesz, ha a katholicizmus konzervatív szelleme, a hazafias világi elemnek az egyházkormányzatban való aktiv részvétele által a maga tisztaságában jut kifejezésre: a katholicizmus a szabadelvüség zászlóját lobogtató protestantizmusnak akkor is ellenfele lesz ugyan, de méltó ellenfele. Szerintünk ez a jövőnek képe. S ép ezért nem szabad a jelen helyzetet a vallási gyűlölet szítása által annyira elrontani, hogy az kiindulási alapul ne szolgálhasson a szebb és jobb jövő megteremtésére. Timoleon mindezekkel nem törődik. A szabadelvüséget képviselő protestantizmusnak vél szolgálatot tenni, midőn a katholicizmust olyan vádakkal is sújtja, melyeket az aligha érdeme! meg. Köszönjük szépen az efféle szívességet, de nem kérünk belőle. Az alaptalan támadás nem szülhet mást, mint reakciót. Erre pedig bizony nincsen semmi szükségünk. A protestantizmus lételének indokait önmagában hordja. Akit e pozitív indokok meg nem hódítanak a protestantizmus számára, az negatív érvek alapján bajosan fogja elhinni, hogy a protestantizmusra csak azért van szükség, mert katholicizmus is van a világon. A kapacitatiónak ezt a fegyverét, hogy mily ügyetlenül forgatja Timoleon, arra nézve — nem állhatom meg, — hogy legalább egy példát föl ne hozzak. Tudd meg tehát szives olvasó egyebek közt azt is, amit még addig aligha tudtál, s amire 'Timoleon tanit meg, hogy a magyar tengerpartot az ultramontanizmus, vagy ami ö nála egyre megy, a katholicizmus segített elveszíteni. Hogyan? mi köze a katholicizmusnak Fiúméhoz ? kérdeni fogod egész naívul. Amire Timoleon nagybölcsen megfelel;