Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-24 / 8. szám

231 gyümölcse. A zsidógyűlölet bizonyos nemzetgazdasági okokra vihető vissza azonkívül, hogy maga a zsidóság és a magyar társadalom magaviselete is adott rá elég okot, hogy a zsidót Magyarországon ne szeressék. Akármit tartsunk is a zsidó faji tulajdonságai felől, ezek semmiesetre sem annyira ellenszenvesek, hogy tisztán ezekre alapithatnók az antisemitizmus felburjánzását; valamint másrészről még ha rá merné is valaki fogni — a történelem világos bizonyítékai ellenére a magyar fajra a vallási türelmetlenséget: ezzel se lehetne, mint kizárólagos érvvel, az antisemitizmust indokolni. Ismétlem, hogy a főrendiház szavazata az antisemiták malmára hajtotta a vizet, s ha az állítólagos közvélemény ennek fejében megtapsolta Simort és társait: aligha tévedünk, ha azt állitjuk, hogy ez a taps nem annyira ultramontán, mint inkább antisemita hajlamokat árult el. Ha pedig tévednénk: még akkor is kérdés marad, váljon velünk szemben igaza van-e hát Timoleonnak, aki pusztán ezen egy tény alapján, sans géne kimondja, hogy politikai divattá lett nálunk ismét az ultramontanizmus. Aki könyvet ir azért, hogy bebizonyítsa az ultramontanizmus terjedését, annak nem szabad egy igen sok oldalról megtámadható föltevést választani kiindulási pontul, hanem álljon elő a pozitív érvek és bizonyítékok egész sorával. Hiszen ehez különben is félannyi históriai és statisztikai ismeretre sincs szükség, mint amennyivel Timoleon rendelkezik. O egy szóval se említi az alapítványok kérdését ; nem törődik azzal, hogy az 1848: XX. törvénycikk ma is csak irott malaszt; és eszébe se jut kutatni mi az oka, hogy az alapok és alapítványok jogi természete ma sincs tisztázva, és hogy a 48-diki törvényhozás nemes intencióit a vallásfelekezetek közti viszonosság tekintetében nem lehet beváltani. Pedig o o ha ezekkel foglalkozik, akkor győzheti meg esetleg a magyar közönséget azon veszély imminens volta felöl, a mely egy bizonyos divatba jött politikai irányzat részéről fenyegeti. Ha az ultramontanizmus irányelveivel tisztában vagyunk s közéletünk eseményeit kellő tárgyilagossággal, de egyszersmind kellő éberséggel figyelemmel kisérjük: semmiesetre se vonhatjuk kétségbe, hogy ultramontánok mi nálunk is vannak íeles számmal. De amint nem adunk hitelt Timoleon azon állitásának, hogy a magyar közvélemény — habár ideig-óráig is — az ultramontanizmus tapsoncai közé szegődött volna, ép oly kevéssé hisszük el neki, hogy az ultramontánok bűneiért felelőssé lehetne tenni az egész katholikus felekezetet. Timoleon szeret játszani a fogalmakkal, a minek a következménye aztán az, hogy a divergens fogalmakat alaposan összezavarja. Ha szántszándékosan teszi: akkor megbocsájthatatlan rossz akaratot követ el: "ha akaratlanul: akkor aligha érdemli meg a sajtó és a közönség részéről azt a figyelmet, amiben részesül. Az ultramontanizmust és a katholicizmust ő egy kalap alá foglalja, nem gondolván meg, hogy midőn ezzel milliók legszentebb hazafias érzelmeit a legkíméletlenebb módon megsérti: egyszersmind a katholikus egyházat — akarva nem akarva — a közgyülöletnek és megvetésnek szolgáltatja ki martalékul. Nekem, mint protestánsnak, nem feladatom a katholikus egyházon elkövetett sérelmeket visszautasítani; de igazságérzetem föllázad a vallásüldözésnek mindennemű kísérlete ellen, sőt a vallásfelekezetek közti visszavonás szitása ellen is a leghatározottabban tiltakozik. Az ultramontán párt az állam körén kivül foglal állást; az állam törvényeit nem ismeri el, de az állam részéről megköveteli, hogy az egyház parancsai előtt hajoljon meg; az ultramontánok ellentétbe helyezik magukat a modern állam és társadalom követelményeivel s ez által ugy ezt, mint amazt alapjában támadják meg. Ilyen párttal természetesen az állam nem paktálhat. A nyakára hág, ha nem akarja föladni az államélet és civilizáció évszázados vívmányait. A küzdelem közte és az ultramontanizmus közt élet-halálra foly. És ezzel a párttal azonosit Timoleon egy vallásfelekezetet, melynek — bármit tartsunk is dogmái felől — jogosultsága az élethez ép úgy megvan, mint bármely más vallásfelekezetnek, a mely az állammal nem helyezi magát ellentétbe. A modern állam az ultramontán párttal folytatott küzdelmében számithat a jóérzelmű katho likusok támogatására is, és,én azt hiszem, számításában aligha fog csalatkozni. A főpapok viselt dolgainak emlegetése se tántorit meg bennünket ebbeli hitünkben Hiába I ö rukkol ki Timoleon a történelmi adatok egész készletével: ezek nem azt bizonyítják, amit ő akar azokkal bizonyítani, hogy t. i. a magyar katholikusok az ultramontánokkal mindig egy követ fúttak, hanem igenis azt, hogy a magas klérus áldozta fel nem egyszer saját hatalmi érdekei kedveért a magyar állameszmét. Akárhányszor ismétlődött azonban hazánk történelmében az eset, hogy a mikor a főpapság javában ultramontánkodott, a kath. alpapság és a kath. világiak — ki kereszttel, ki karddal kezében — versenyt harcoltak a protestánsokkal a lételében megtámadott magyar állam megmentéséért. Timoleon szerint egyesegyediil a protestánsoknak köszönheti Magyarország és a magyar nemzet, hogy még ma is életben van. Köszönjük