Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-24 / 8. szám

125 PROTESTÁNS ZI dalmas útjából kérlelhetlenül löki félre mindazon akadályokat, melyek haladásában gátolják. 1848-ban hazánk is belépett a jogállamok sorába s ha mint ilyennek fejlődése a 48-at követő szomorú időszakban megakadt is: az alkotmányos aera bekövetkeztével ismét módunkban volt folytatni a megkezdett nagy munkát: a szabad intézmények betetőzését. És — mondjanak bármit a pessimisták — fejedelem és kormány, törvényhozás és társadalom tettek is igen sokat arra nézve, hogy Magyarország méltó helyet foglaljon el az európai szabad államok szövetségében. De mint mindenütt, ugy természetesen nálunk is megvoltak és megvannak a fejlődés akadályai. A reaktió lépten-nyomon felüti a lejét s nem mulaszt el egyetlenegy alkalmat sem retrográd törekvéseinek megvalósítására. Most legközelebb a zsidó-keresztyén házasság épen kapóra jött. A talajt alaposan megművelték és előre elkeszitették, hogy effele szabadelvűbb intézmény abban gyökeret ne verhessen. A zsidók hazasságára vonatkozó javaslat történetét ismerik olvasóink. A főpapság szövetkezve az arisztokráciával leszavazta a törvényjavaslatot, s az antisemitak elég ostobák e tényből sajat javukra és előnyükre vonni le a következtetést. Hát ez bizony már magában véve is elég baj; mert az önbizalmat fejleszti azon párt körében, amelynek önbizalom által hatványozni erejét és hatalmát — társadalmunk békessége szempontjából — teljességgel nem kívánatos. De még nagyobb baj az, hogy a törvényjavaslat elvetése által ismét meghiusittatott a kisérlet a vallásfelekezetek közti viszonosság elvét legalább parányi részben kiterjeszteni és lehetővé tenni a zsidófaj beolvadását a magyar társadalomba. A főrendiház taláros és vörös frakkos tagjai azonban — amint őket Timoleon szereti nevezni — nem az antisemitizmusnak akartak szolgálatot tenni a javaslat elvetésével. Bátran merjük állítani, anélkül, hogy a szívekbe és vesékbe behatolhatnánk, hogy a nemmel szavazó főurak közül alig számbavehető kisebbség az, amelyet a szavazásra kizárólag a fajgyűlölet vezetett; hanem igen is a nagyobb rész azon elvet követve, hogy kéz kezet mos, a főpapoknak akart szolgálatot tenni szavazatával s ezt egy némelyik annál szivesebben tette, mert a feudalizmus programmjának is a jogegyenlőség megakadályozása képezi kiindulási pontját. A főpapság álláspontja pedig e kérdésben sokkal tisztább, semhogy az antisemitizmusban nagyratörő reményeket ébreszthetne. A klérus ép oly kevéssé szerelmes a zsidóba, a mint nem ÉS ISKOLAI LAP. 12C> szerelmes mi belénk, protestánsokba se. De a zsidó-keresztyén házasságot hasonlóképen nem vallásgyűlöletből ellenzé, hanem ellenezte azért, mert reá nézve a jelenleg érvényben levő házassági jog konserválása hatalmi kérdés. A katholikus egyház tanítása szerint a házasság nem polgári szerződés, hanem az Isten és az egyház törvényei értelmében, az egyház szine előtt létrejött, felbonthatlan szövetkezés. A házasságot tehát a o polgári házasság bármely alakjának behozatalával kivetkőztetnék az egyház által megszabott jellegéből és természetéből, s ezzel természetesen az egyház minden befolyása a házasságkötések körül megszűnnék. A klérus szépszerével soha se egyezhetik bele, hogy az állam határozza meg a házasság foltételeit, annyival kevésbé, mert az állam ezen föltetelek megállapításánál természetesen nem az egyház, hanem mindenkor a társadalom erdekeit tartaná szem előtt. A klcrus sohasem békülhet ki azzal a gondolattal, hogy az egyháznak a házassaghoz, mint polgári szerződéshez semmi köze s hogy az ő befolyása egyébre nem terjed ki, mint erkölcsi tekintetben a házasság megnemesitésére. Valóságos csapás a szabadelvüségre nezve, hogy a klérusnak a házasságjog terén elfoglalt emez álláspontja sok tekintetben megegyezik az antisemitakéval. A klérusnak semmiféle házasság nem kell, a mely az egyház törvényei szerint az egyház szine előtt nem köthető s igy természetesen nem kell neki a keresztyén-zsidó házasság sem. Az antisemitak gusztusa kevésbé finnyás; de azért végeredményileg nem sokban különbözik a papságétól. O nekik mindegy, akár a kánonjog akár a többi keresztyén felekezetek egyházjoga szerint köttetik a házasság; ők nem bánják, akár állami akár egyházi közegek előtt jön létre a házassági szerződés; de annál harsányabban tiltakoznak a keresztyén vérnek a zsidó vérrel való megfertőztetése ellen. Mi természetesebb tehát, mint hogy az antisemiták örömujjongásba törtek ki, midőn hatalmas szövetségeseik: a főpapok és a mágnások szavazatuk súlyával megakadályozták, hogy az antisemitizmus programmjának sarkalatos pontján rést üssön a törvényhozás. És az öröm harsogó hangjai — mi tagadás benne — élénk visszhangot keltettek az egész országban. Mert az kétségtelen, hogy a zsidógyűlölet — talán nem is egészen ok nélkül — mint futó tűz áthatotta immár társadalmunk minden rétegét. Nem célom itt a zsidó kérdéssel tüzetesebben foglalkozni. De azért nem hallgathatom el abbeli véleményemet, hogy igen nagy tévedésben vannak azok, a kik azt hiszik, mintha az antisemitizmus is az ultramontánok és a feudálisok mesterkedéseinek lenne