Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-23 / 51. szám

Harsogva zúgsz időknek gyors folyama, S az Óceánba, mint csöpp, elmerülsz Tompán mormolva búg habod moraja, Mély medred a méh s évet évre szülsz. Idő, ki őszülsz s újra ifjodol, Teremtesz, ölsz, szolgálsz, uralkodol: Napod ma örvend ünnepelt hirének — Áldott, Ki adta, Néki zeng az ének! A nap viradván most négyszázadéve, Dicsfényt köríte egy bölcső felett, Kis magzatot kéz ott az ölbe véve, Anyai szív örömtül repesett. Szivek repestek és epedtek itt, Utánad, érted, menny szülötte, hit, Mely feltünél egén kis Betlehemnek, Hogy nagyra törjenek, kik lent heveinek. Itt lent a porban, a bűnök sarában Az Isten képe bészennyezve sírt, A szív sohajtott vérző bánatában, De nem talált sebére enyhe írt. Üldé az embert, mint Káint, a vád, S nem hallhatá Isten hívó szavát ; A rémes éjnek sűrű ködje esvén, Nem gyúlt szövétnek itt e földi mesgyén. De már kigyúlt az újév hajnalával S Luther tüzének ikreűl lobog; Egész világ ujjongat üdv-dalával, Nektek Dicsőek, ti lángoszlopok! Uj élet napja uj sugárt lövell, A régi eszme újra gyújt, emel, Újév jön, áldó, gyászosak nyomába, Népet vezetve az üdv templomába. Üdv templomába, a hol az igazság És béke csókjára mennyország terem, A hol lerakja fegyverét a gazság S megtérve, áldja Istent, végtelen'. A hol a szabadság harsány hymnusát Ajk riadozva, ajknak adja át, Hol az igétől a szív áthatottan, Hevülni jóért, istenülve dobban. Szív így ha dobban, érzés tengerében, Mikép a kagyló: gyöngyöket szül az, Nemes gyümölcsök háromsága-képen, S e szentháromság: a szép, jó s igaz-Üdv, a ki így imádja istenét, Fényletve hűn a Krisztus szellemét. Fel ezt a zászlót ! s lánggal írd föléje : SA lélek kardja: Isten szent igéje!4 Zászlódra, Zwingli, ezt irád e földnek Lelked hüvelyjét elégetheték : Kappeli hős, eszméid tündökölnek, Az eszme, szeliem : éget s el nem ég ! Féniksz-madárként tűzben ifjodál, Emléked íme, szájrul-szájra száll, S mig hamvaidból lánglelked kilobban, Áld ezrek ajka s milljók szíve dobban ! tiánth a Károly. Falusi népbankok. Az országos gazdasági egyesület közgazdasági szakosztályának egyik közelébb tartott ülésén a többi közt felolvastatott Fábián Mihály, harkányi ref. lelkésznek jelentése az általa alapított harkányi népbank működéséről s a szakosztály hízelgő szavakban fejezte ki elismerését a derék lelkész sikerdús kezdeményezése iránt. Midőn a legilletékesebb szakemberek emez elismeréséhez mi is örömmel és készséggel csatlakozunk : megragadjuk egyszersmind az alkalmat, hogy Fábián lelkésztársaihoz, lapunk t. olvasóihoz, néhány komoly és megszívlelésre méltó szót intézzünk. A lelkész urak közvetlenül érintkezvén a néppel, bizonyára alaposan ismerik népünk jó és rossz tulajdonságait s igy tudni fogják saját tapasztalataikból, hogy a magyar ember fényes tulajdonai szívj ósága, józan gondolkodásmódja, természetes észjárása stb. mellett, rendszerint nyakig benne van a számitni nemtudás hibájában. A mi népünk nem ismeri a pénz értékét; nem tudja azt ugy használni, hogy jusson is, maradjon is; a takarékosság ösztöne, az a csudálatos ösztön, a Síuingli. (lSS^St. jan/u-ár 1.)