Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-12-23 / 51. szám

szolgálatába vagy csak azoknak erősebb pressiója alá is került volna, azt valóban nem tapasztaltuk. Uszályhordozó? mit tesz-e szó egy oly ember szájában, ki ezt a szerepét felismerni látszik ? Felelet: harcot. Küzdeni életre-halálra, hogy meg szabaduljon attól a lealázó, uszályhordó szereptől, és talán, hogy urává, zsarnokává legyen annak, kinek eddigelé — hite szerint — szolgája, palást tisztogatója volt. Igaz, hogy cikkiró szerint az az egykori hierarchiai és kiiriárchiai harcot eltemette az uj idők szelleme; de a sorok közül meg olyasmi olvasható ki, mintha az ő hite szerint a leányzó, — nem az a szelid evangeliomi leányzó, hanem az a száz év előtt élt leányzó, a kit fúria alakban ismertek apáink — nem halt meg, csak aluszik, s talán itt volna az ideje, hogy felébresszük. Reszketünk még a gondolattól is, e tekintetben félünk még a falra festett ördögtől is. Hajdanában is sok bajt, keserűséget szült a két elem közötti harc; de utoljára is akkor folyt az egynehány világi s egynehány egyházi között, és mind össze is itta a levét a keserű harcnak néhány száz lealázott lelkész. Ámde ma a demokrácia s a szabad — tegyük hozzá lelketlen — sajtó korszakában a harc egészen más mérveket öltene. Ha a küriárchia ügyét a községi jegyzők, néptanítók, kisebb és nagyobb megyei hivatalnokok a magukéivá tennék, és a nép között elkezdenék a világinak s az egyháziak jogait, hatáskörét magyarázni: ezt már nemcsak néhány száz lelkész keserülné meg; de egyházunk oszlopait recsegtetné meg. A nép között élők jól tudják, hogy 1848 óta mennyire megváltozott a közgondolkozás s az alsóbb és felsőbb osztályok közötti viszony, a szellemi és erkölcsi fensőbbségek iránti tisztelet s engedelmesség; és egyházunk hajója ennek dacára eléggé csendes vizeken haladt az utóbbi 3 évtized alatt. A hívekben megvan, ha nem is a régi, de még eléggé magas fokú tisztelet és kegyelet az egyház, iskola, vallás és ennek szolgái iránt, az anyagiakban is sokkal több az erősbödés, mint a hanyatlás; népünk nemcsak az apáitól átöröklött terhet hordozza, de önmaga is vállal magára időnként, kivált ovatos kezektől ujabb terheket. A mi hazai egyházunk még hasonlithatlanul szerencsés körülmények között van sok küföldi prot. egyházzal szemben: És honnét ezen aránylag szerencsés helyzet ? Jó részben az egyház és művelt világi elem egyetértő békés működésének az eredménye az. Ám de a mi egyházunk is, mint talán az egész mai európai társadalom, egy vulkán felett áll; melyet könnyen lángra lehet gyullasztani, és akkor a rombolás meg nem akadályozható. A cikkiró is elismeri, hogy, tekintve a másik egyház tömör egységét, teljesen összhangzó működését, egyházunk esetleg nehéz küzdelmek elé nézhet. Nem lehetetlen. De még ha az elleniéi nyugton hagy is bennünket, nehéz feladatok állnak előttünk, ha egyházunkat mind vallás-erkölcsi, mind anyagi tekintetben fel akarjuk virágoztatni. S e nagy feladatnak miként felelhetünk meg ? Cikkiró reá mutat a pátentális küzdelmekre mondván: akkor győztünk, mert a világiak bizton számíthattak a protestáns gyülekezetekre; és tegyük hozzá, a protestáns lelkészekre. Csak is igy, ha a lelkészek, a kormányon ülő világiak és a gyülekezetek egy szellem által vezéreltetnek, csak is így számíthatunk ugy kül- mint belküzdelmeinkben győzelemre. De hát, hogy jut eszébe cikkírónak, és a füleinket mostanában meg-megütő hangokból Ítélve, hogy jut eszökbe másoknak is ezen békés viszony megbolygatása, az uszályhordozás emlegetése? Akaratunk ellenére is azon két-három választás ötlik eszünkbe, melyek hazai protest. egyházunkban közelebb történtek, illetve történnek, s melyek — mint tudjuk — az érdekeltséget s zélust a szokottnál nagyobb mérvben felébresztették. De épen ez a gondolat késztetett bennünket, hogy az „egy presbyter"-rel szót váltsunk. Mi magunk is a dunamelléki ref. kerületben most folyó választás alkalmával pártállást foglaltunk, szívből, lélekből, menten minden önzéstől, egyedül egyházunk és vallásunk igaz érdekei által vezéreltetve óhajtjuk jelöltünk megválasztatását, pártbuzgalmunk talán még egy kiskorteskedésre is elcáábitott bennünket, és korteskedtünk épen a mellett, a kiért kerületünk világi urai is buzognak, s igy ezen választásnál az „egy presbyterrel" talán egy táborban vagyunk: de mégis nagyon kérjük az egy presbytert és társait, hogy mindenek felett egyházunk békéjére és nyugalmára legyenek tekintettel. Hogy ki üljön a legfőbb kormányzói székbe, ez egyházunknak muló, rövid időre terjedő érdeke, de az egyházi és világi elemnek testvéries összetartása avagy épen meghasonlása tartós áldásnak avagy soha eléggé meg nem siratható viszálkodásoknak a forrása. Mi is óhajtjuk s hiszszük jelöltünk megválasztatását, de inkább akarnók nem három, de tizenhárom jelölt közül a leggyengébbet a püspöki széken látni, mint egyházunk nyugalmát alapjában megzavartatni. Hogy is hangzik a karácsoni textus egyik fele? „A földön pedig békesség és az emberekhez jóakarat." Farkas József.