Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-12-16 / 50. szám
sajátságossága, másrészről az egyes vers-sorokban foglalt szótagok száma által. Vigyaznia kellett, hogy a dallammenettel összevágjon — a mennyire csak lehet — a szöveg kifejezése, de különösen arra, hogy az egyes sorokban bizonyos— az eredeti francia, vagy az előtte fekvő német szövegtől egészen elütő, sajátsagos nemzeti rythmus foglaltassák 1 Ezért nevezem én már őt nagy művésznek, mert a tömérdek külömböző alakzaton keresztül, ezt, a legnagyobb hűséggel kivitte. Igenis, nem tett úgy, mint Bogisich úr a legújabb időben, kinél ha nem kerül ki a dallam által megkívánt szótagszám a vers-sorban kapja magát, melismát csinál, féld. igy? kri-hi hisztus? aztán rá mondja a sült-tót énekre, hogy az ős magyar; hanem nagy gonddal s vigyázattal, a dallam által megkívántató szótagszámot mindenütt megadja, s az egyes sorokat magyar nemzeti rythmus szerént osztja be. Ezért lettek a Zsoltárok olyan elidegenithetlen, vérré vált tulajdonai a kálvinista magyar embernek, mert a zsoltárversek belső tulajdonságában saját nemzeti dalát érezte zengeni! (A mint ezt alább majd bebizonyitom.) Midőn Balassa ékesebb verselését ismerteti s ajánlja, utána igy szól: (előbeszéd 5. 1.) S A franciai rythmusok pedig sokkal különb-különb formán foglaltatnak össze, és az verseknek sokféle nemei vadnak. Néhol az 3 első rythmus egyenlő módon megyen ki, de az 4. rythmus véginek, az kővetkező vers rythmusi felelnek meg. Ilyen a 22-ik Zsoltár.* íme az egyes sorokat rythmusnak nevezi ! Az ilyen alakzat a magyarban teljesen idegen volt, s ez az idegen kifejezés — habár sok idő múlva is, de — a miénkké tudott lenni, miért? azért mert magyar zubonköntöskébe lett öltöztetve ! Nézzük ezt az ő általa is felhozott különös 22-ik Zsoltárt: Eredetiben igy van : (miután azonban én itt nem olvasni, hanem énekelni akarok, engedje meg nekem mind a t. olvasó közönség, mind kü'önösen az a férfiú, kinek e dolgozatocskát tiszteletem jeléül ajánlottam ; hadd írjam a francia szöveget ugy, a mint azt énekelni kell, mert e nyelven a szöveget másként kell olvasni és másként énekelni.) Mou Győ ! mon Győ ! purkoa ma tü lesszé, Loán dö szekúr dö millj enni presszé ; Loán dö ta fász, héla ! kán zsé pussze Ma triszte plente ! (plainte) E' nüi e' zsúr zsö tenvok avek krente, (crainte) Szán ka me kri réponde tá voá szente ; (sainte) Enszi. zsö szán preszke má vi étjente (éteinte) Par la dulőr. Lobwasser szövege igy van : Mein Gott, mein Gott, ach wie verstöszt du mich Und weit von mir dein Hülff zeucht hinter sich ? In meiner Noth nicht kommen lásst vor dich Mein Bitt und Flehen, Mein Noth ich dir bey Tag geb zu verstehen, Doch kann ich noch kein Antwort drauf sehen, Ich lass auch mitt Stillschweigen nicht hingehen Náchtliche Zeit. A magyar szövegez: (egyszerre adom Sz. M. A. méretét.) En Istenem | én erős | istenem ? Miért hagyál | el ennyi- | re engem ? Kiáltásom- | tdl a se- | gedelem Nagy tá^ol | vagyon : Én kiáltok | te hozzád e- | gész napon, ^ De még sem fe- | lelsz meg, nincs ki | megtartson; Még éjjel se | hallgatok sem- | mi módon Ez Ínségben. A francia szöveg mérete jámbus. Ha Lobwasser méretét vizsgáljuk, valóban elcsodálkozhatunk rajta! Én — megvallom — nem tudom, mennyire méltatta a német irodalom-történet ezt a Lobwassert ? de én leveszem a kalapomat előtte, ilyen pattogó coriambust, a melyen ő ir, nem igen találni a német-irodalomban. Igaz, hogy a német nemzet éneklési-módja nagyon korlátolt, jambus, trocháus, coriambus, .... punctum ! Hanem ez aztán gyönyörűen ir coriambuson! A 10-es sorokban — természetesen — spondeus vagy trocháussal párosít, de oly pattogó cezúrával, mint akármelyik 10-es sorú népdalunknál, melyben a coriambus kétszer jön elő egymásután ? A 11 -es sorok hasonló kitűnő ütemezést adnak, mintha csak magyar ember irta volna őket, ad formám: Megkövetem | a tens nemes | vármegyét . . . Az igaz, hogy valami — nálamnál nagyobb pápaszemű német kritikus, trocháusúl venné Lobwasser rythmusát, mert a dallamban mindenütt trocháus kezdet van (a 10-es soroknál) míg a végző kifejezés — szokatlanul — jámbus • de miután a dijambus és a ditrochaus, a coriambusnak 8-féle kifejezése közt ott van (amaz 5., emez 8 ik) én teljes biztonsággal coriambusúl veszem, a kiváló cezúra feltűnése miatt. A magyar szövegnél már, Sz. M. A. művészetét kell bámulnom! O bizonyosan tudta, mert érezte, mert az előző század verselési módjából éreznie kellett, de meg Balassa költészetéből biztosan láthatta azt, a mit nálunk Arany mondott ki : a magyar vers nemzeti jellegét a coriambus teszi— de ám egyébbel párosítva; s bár előtte van a mult századi számtalan példa, előtte Balassa, előtte Lobwasser ragyogó coriambusai, és ő ? nem engedi magát elragadtatni a coriambus láztól, mint a mai poéták (kiket Bartalus a Kisfaludy-társaság egyik ülésén — a mult télen — ezért méltán rótt meg), mintha ő neki mondta volna Arany, arany-mondását 1 tűrheti en egyhangúsággal gyötrended a magyar fület*, ha 6 sóiban kétszer használod vagy alkalmazod a coriambust ! ő tehát a 10-es sorok első coriambus üteme után, azonnal párosít anapaestus vagy dactylussal, a 11-esekben azután (mint Lobwasser) kétszer alkalmazza a coriambust egymásután, ugyancsak anapaestussal párosítva, — s így a 10-es sorokban a coriambus egyszer lévén csak használva, e sorok adják ezt a zengzetet: Kis furulyám | szomorú | fűzága. Tisztelt poéta uraim ! Ti megharagudtatok én rám, midőn sánta jámbusaitokat megkritizáltam, midőn kimondom, hogy abban rythmus, magyar rythmus nincs, nem is lehet — énekelni sem lehet nekünk magyaroknak azon a méreten; lássátok, igazam van, nézzétek, vizsgáljátok Sz. M. A. ragyogó rythmikáját, s tanuljatok tőié Zsoltárokat magyar zubonköntöskébe öltöztetni ! Menynyi minden nehézséggel kellett ő neki küzdeni! a nyelv fejletlen — mondhatnók — durva, a dallam idegen, — a költészeti példányok — kivéve Balassát — előtte többnyire — vala-vala-vala, — a magyar zene bölcsőjébeszendereg, bár hangzanak már a reformátorok által teremtett magyar népénekek; ... . versel ugy, hogy rythmilcájára harmadfél század múlva egy Arany János nyomja az arany pecsétet! Ezért teszem én a magyar költészet arany koronáját Szenczi Molnár Albert fejére I Lássátok — azok a szegény poéták — a kiknek