Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-18 / 46. szám

evangéliumban a synoptikásoknál telt nyilatkozataival; igy Ján. XII. 25 h. ő. Mát. 10. 39- XIII. 20 h. ő. Mát. 10. 40 vagy IV. 44 h. ő. Mát. 13. 57. Ugy hogy ebből bátran következtethetünk arra, hogy a történeti hagyományra szerző tekintettel volt müve kidolgozásánál. A történeti hagyományra utalnak pl. Jan. I. 23 h. ő. Mát. 3. 2, Marc, I. 3, Lk. 3. 4. » I. 26, 27 » Mát. 3. 11, Lk. 3. 16. » I. 33 » Márc. 1, 8. » II. 19 » Mát. 26. 61. 27 40. Mc. 14. 58. 15:27. » III. 3 » Mat. 18. 3. » IV. 44 » Mát 13. 57. Mc. 6, 4. Lk. 4. 24. » V. 8 » Mát. 9. 6. Mc. II. 9, Lk. 4 24. » VI 20 » Mát. 14. 27. Mc. 6 50. » XII. 25 » Mát. X. 39.16. 25. Mc. 8. 35.Lk. 17. 33. » XII. 27 » Mát. 26. 38. Mc. 14. 35. » XIII. 16 » Mát. 10. 24. Lk. VI. 40. » XIII. 20 » Mát 10. 40. Lk. 9. 48. » XIII. 21 » Mát. 26- 21. Mc. 14. 18. » XIII. 38 » Mát. 26. 34. Mc. 14. 30 Lk- 22. 34. » XIV. 31b » Mát. 26. 46. Mc. 14. 42. » XVI. 32 » Mát. 26. 31. Mc. 14. 37. » XVIII. 11 » Mát. 26. 52. » XVIII. 20 » Mát. 26. 55. Mc. 14. 49. Lk. 22. 53. »XVIII.37 » Mát. 27. 11. Mc. 15. 2. Lk. 23. 2. Mindeme nyilatkozatok asynoptikus történetből kölcsön özvék ; de itt nem ugyanazon történeti viszonyok között tétettek, mint a minőkben a synoptykus parallelben Pl. a XII. 27 nyilatkozata nagyon emlékeztet a Mát. 26. 38-ban foglaltakra ; csakhogy amazt Jézus Jeruzsálembe történt bevonulása után teszi, mikor a városba feljött görögök Filep segélyével látni szeretnék ól jóformán minden alkalomszerűség nélkül, emezt pedig méltán tevé a Gecsemáné kertben. A mű forrását tehát vagy a synoptikusok vagy egy ezekkel rokon más evangeliumi irat képezte, melynek tudósításait célja szerint használta fel. Az anyagot jó részben a már meglévő történeti hagyományokból vette, de ez anyag átvételében, annak kidolgozásában, elhelyezésében, elhagyásban vagy hozzá toldásban szabadon járt el és a hol hiányzott az anyag a hagyományban, ott részleteket vett fel valahonnét máshonnét, vagy épen az élő traditióból. A históriai hagyományból kölcsönözvék az evangelium személyei: Keresztelő János, József — Jézus atyja, — anyja, testvérei, apostolai, Mártha, Mária stb. de más színben tűnnek ezek itt fel és egészen más körülmények között, mint a hogyan a történeti színpadon szerepelnek. Keresztelő János kétszer jelenik meg itt, hogy bizonyságot tegyen Jézusról s egyszer sem kétkedik Messiásságában, mint Maté szerint, hol a Messiási reményektől eltelt kebel kételye még a börtönben is megszólal, kérdve ő volna-e a Messiás, vagy még mást kelljen várni ? A synoptikusok Judása megbánja árulását ; úgy tűnik fel, mint ki pénzvágytól pillanatra elkaptatva s tettének súlyos következményeit nem is gondolva meg, követi el az árulást; mig a IV. evangelium szerint jelleméből, természetesen folyt e gaztett elkövetése, már elhivatásakor tudja róla Jézus, hogy ez fogja őt elárulni ; szívtelen pénzsovár jellem (XIII. 6) Jopó* kinek rosszasságát a sátánnal való cimboraság növeli ; megbánásról szó sincs, ő is csak végzetét tölti be ez árulással. Hogyan is kétkedhetnék János, ez istentől küldött ember? Az ő bizonyságtétele is hatalmas argumentum a mellett, hogy a názárethi Jézus, — a Christus. Es Júdás tehet-e másként, mint a hogyan cselekszik; mar azért hivatik is el, hogy legyen az igaz embernek árulója ? 1 A cél eszközei Nathaniel, Nikodemus és Lázár is, kilc máshonnét ismeretlenek s inkább tgpusoknak mint históriai alakoknak látszanak. Ugy hogy az evangelium, ugy tiinik fel, — egészen a szenvedések történetéig, — mint egy a történetből vett bizonyítás a mellett, hogy Jézus az Isten fia (XX. 30.). Innét van aztan, hogy csak azokat az elbeszéléseket közli, melyek e cél elérésére szolgálnak, egyebeket mellőz. Innét, hogy Jézusnak csak — aránylag — nagyon kevés csodáját közli, de azokat fokozza, még rendkivüliebbekké teszi, hogy isteni hatalmát jobban hirdessék. Ezeket is jó részt a synoptikus hagyományból merítette, részben pedig az ott közlőitek adtak alkalmat csoda elbeszélésére ; igy Lázár feltámasztására Lk. XV. 20, 27, 30 és 31 szolgáltathatott anyagot. A szenvedések történetén is célja szerint változtat. Ha a Logos testben azért jejent meg, hogy mint Isten báránya elvegye a világ bűnét (I 29): akkor természetesen a Bethaniai lakomát Nisán 14-érői előbbre kellelt tennie és a pascha gondolattal összefüggésben Jézus szavait, melyeket a számára balzsamot hozó nőhöz intézett, megváltoztatnia. Ha Jézusban a pascha-typus teljesedett be, akkor ő nem eheti meg a paschat Nisán 14-én, hanem neki, mint igazi paschának ekkor kellett meghalnia. Ep e dátum mutatja, hogy ő az igazi pascha. Ha ő az emberiség megváltásáért hagyta ott égi trónját, e céllal öltött testet, hogy az megöletvén, legyen valódi pascha aldozat, akkor elfogatása előtt nem érezhet szorongást s nem lehet neki olyan imára szüksége, mely hánykódó lelkét lecsendesítse. A IV. evangéliumban a Jézus halálakortörténtek elbeszélése elmaradt, — mint felesleges; hisz a nép már előbb, régen hallja az égi szót: „Megdicsőítettelek s ismét megdicsőitlek* (XII. 28). Azután szól gazdag bebalzsamoztatásról, hogy az atyja egyszülöttjének szenvedési történetét méltólag fejezze be. Majd kiegyenlithetlen külömbség van a feltámadás elbeszélésében János és a synoptikus evangéliumok között. (H. ő. Jan, XX és Mát. 28. Mc. 16. és Lk. 24.) A tanítványok között utolsó a kétkedő Tamás, a ki meglátja a feltárna, dott Mestert s a nagyszerű tény ama nyilatkozatra birja: „Én Uram! és én Istenem!® (XX. 28). Az utolsó hatal mas argumentum Jézus istensége mellett. Hogy a történet csak célja bebizonyításának eszköze, ebből származik az a jelenség, hogy a történet töredékes jellegű ; az elbeszélések között egy-egy betöltetlen űr van. Igy pl. a X. 21-ig folyó és a X. 22-vel kezdődő történet között nem tudjuk, hol volt Jézus ? V. 1, VI. 4, VII. 2. XI. 4, 15, 33—35- 38. Különösebben csak azok a mozzanatok érdeklik, melyekben a zsidók hitetlensége nyilvánul, hogy mintegy anyagja legyen a cáfolásra, felmutathatván itt mindenütt az isteni küldött fenségét s dicsőségét. E töredékes jelleggel mintegy ellentétben áll az a közvetlenség, az a szemlélJietőség és az a kicsinyességekig kiterjedő részletezés, a melylyel az evangelium egyes elbeszélései közölve vannak. Oly vonásokat megőriz, a melyek a hagyományban bizony elvesznek és vagy a szemtanút vagy pedig a költőt árulják el. Az időben nemcsak a napokat, de az órakat is pontosan megjeleli (I. 29, 35, 40 44; II. I, 13, 20; III. 2, IV. 6. 40. XIX. 14. 31, 42 stb. stb.) Rendkívül sok apró mellékes körülményt közöl (II. 9, 10, 15, III. 10, 25, V. 2, VI. 9.) A helyleirások élénkek, szinte festve vannak e képek (IV. 6, V. 2, VI. 10, IX. 7, X. 23 XI. I, 18, 54.) Mily élénk elbeszélés a vakon született meggyógyitásának története (IX. 8, 18—23) vagy a Lázár feltámasztásáé (XI. 20, 29—31, 31), a lábmosás XIII. 4. stb. Csak ő tudja, hogy Malchusnak hív-