Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-18 / 46. szám

csőitett szellemi világossága fogyatkozik és a íómai kúria középkori éjjele terjed? A négy század óta összegyűjtött protestáns szellemű villanyosságnak van-e annyi ereje, hogy a sötétséget eloszlassa a túlsó táborban is ? Bierbrunner Gusztáv. ISKOLAÜGY. „Hannibal ad portás!" ii. E kérdéssel szorosan összefügg s talán égetőbb, talán elhanyagoltabb, kevésbé fontosnak látszó az a másik inkább elvi kérdés : jöhet e ellenkezésbe, ellenmondásba a vallás más tudományokkal p. o. a természettudományokkal ? A »Sárospataki Lapok« emiitett cikkírójának VI. elemi osztályú tanítványával történt esete sokkal fontosabb, mint a milyennek első tekintetre sokaknak látszik. Az itt elbeszélt történetben azon kérdése a gyermeknek, hogy : »hogy ment s hová ment fel Jézus a mennybe, mikor az emberi testszervezet egy mértföldnyi magasságban sem birja ki a felfelé mindinkább ritkuló levegőnek kártékony hatását ; az pedig egy mérhetlen űr, melyben több ezer, sőt millió mértföldnyi távolságban keringenek az égi testek egymás mellett?4

: olyan kérdés, melyre bármily tudományos világnézeten alapuló vallásos meggyőződésünk sem adhat egyenes, jelenlegi egyházi tanainkkal ellentmondásban nem levő feleletet. Jól tudom én azt, hogy a gyermek által feltett ezen kérdésért sokan a tanítót kárhoztatják, ki ugy ismertette a gyermekkel eddig a vallásos nézeteket, elveket, hogy ezek után okvetlenül fel kellett tenni e kérdést a csillagászattannal ismerkedni kezdő gyermeknek, tehát, hogy olyat tanított mit már a gyermek esze sem tudott egymással összeegyeztetni; azt is tudom, hogy mi magunknak enemű kérdésekre már kielégítő következetes feleletet is tudunk adni, ha nem valljuk is be ezt kevésbé müveit híveinknek mi szintén nagyon különös, de kérdezem : vannak-e oly biztos fixirozott elvek ma már a tanitó előtt, melyek nyomán ő kezdő tanítványait minden kérdésben bizton vezethetné ; sőt egyetértünk-e mi magunk is egymással az enemű kérdésekre adható feleleteinkben? Pedig az ily csekélynek latszó, sokak szerint magára a vallásra szorosan nem tartozó kérdések legapróbb részleteikben is correct megfejtést igényelnek. Nálunk s másutt is mindennap hallható a jajveszékelés azon pusztítások felett, melyeket a reál tudományok külső s belső vallásos életünkben véghez visznek ; naponként halljuk, hogy az egyházi tanok többé nem e korba valók, tarthatlanok, a kor előhaladottságához mért átalakítást igényelnek, ha csak azt nem akarjuk, hogy kivegyék lábaink alól a talajt. Vannak, kik e szavakat nem veszik komolyan s azt hiszik,j hogy az egész csak füst, melynek nincs tüze, hogy csak felfuvott hólyag az egész; mások nem látják még elérkezettnek az időt arra nézve, hogy az ily kérdéseknek szeme közé nézzünk ; mások ismét látva, hogy mennyi megfeneklett előítélettel, talán rossz akarattal állanak szemben, saját nyugalmokért vonulnak vissza s csak kevés azok száma, tíz ujjunkon megolvashatjuk, kik áthatva az igazság érzetétől, igazi önfeláldozással szállanak a sikra mint ezt a »Húsvéti igazság® irója tevé s egy-egy kényes szikrát vetnek a forrongó anyagok közé, de a melyek fájdalom legféllebb csak a sötétséget engedik látni pár percre, látni engedik elmaradottságunkat, sokszor kétségbeejtő, reménytelen helyzetünket. íme egy 17 évet tanitói hivataloskodásban eltöltött, felvilágosult ember áll előttünk, ki őszintén bevallja, hogy Vl-ik elemi osztálybeli tanítványa zavarba ejtette egy naiv kérdésével, olyannyira, hogy most 4 év után azt sem tudja már, hogy mit is felelt tanítványa kérdésére. Nem tudom, mit felelne ma is e nemű kérdést feltevő tanítványának, mit felelne, maga magának téve is fel a kérdést, úgy, hogy felelete ellent ne mondana sok más állításainak. Nehéz dolog is az, kivált egyenesen s nyíltan felelni reá, mi pedig kötelességünk. Az emiitett cikk írójának esete s azon állítása, hogy ha a népiskolai tanitó a IV-ik elemi osztályon túl is tanítja a vallást, többi, pl. természettudományi állításaival kénytelen ellentmondásba jönni, azon égető s eddig felelet nélkül hagyott kérdéseket teszi fel elénk: vájjon megfér-e egymás mellett vallás és tudomány ? külön tere van-e a vallás s külön tere a tudománynak ? lehet-e s általán szükséges-e beszélni a vallás és tudományok közti kibékülésről? talán a téren való megosztozkodásról, s hogy egy szóval: van-e viszony s milyen e vélt viszony vallás és tudomány között? Nehéz kérdések ezek, s nyíltan felelni reájok még nehezebb s ha valami kétségbeejtő e körülményben, az nem más mint az, hogy kevés e kérdéseket világosító feleletet hallunk s mint a felhozott példa is mutatja, ma is csak tapogatódzások, bizonytalan elvek nyomán járnak sokan a vallás hivatott tanitói is. Igaz, hogy összehasonlítva a legközelebbi két évtizedet az előbbi időkkel óriási a haladás, de ez a kérdések napról-napra szaporodó számához, sürgősségéhéz mérten nagyon csekély. Más országokban, pl. Németországban, kedvezőbb társadalmi viszonyok között alig telik el hó, sőt hét is, hogy egy vagy más tételét a vallásos nézeteknek ne boncolnák, ne akarnák tisztázni, melyek ha nem vezetnek is el tüstént a kívánt eredményre, de legalább ébren tartják a vallásos dolgok iránt való komoly érdeklődést. »Elő tanácskozásban fejlik a lélek/ itt az ideje, hogy mi is komolyan s az eddiginél nagyobb mérvben foglalkozzunk a vallás kérdéseinek, lényegének, alapjának tudományos fejtegetésével, menten minden hagyományos előítélettől, megtartva a fokról-fokra való haladást. Ma mindenki tudja s érzi azt, hogy nagy külömbség van azon vallásos nézetek között, melyeket a tanári kathedráról hallunk s azok között, melyek a mindennapi életben uralkodni látszanak. S ez nem is lehet másként, oly nehéz kérdések felett dönteni mint a vallásos kérdések, előbb szűk körben a vallás igazi apostolainak kell és lehet s ehez érni kell a nagy tömegnek. Csak aztán hat ezeknek az első forumon ülőknek szavain ellehetne igazodni ; csak ezek véleményében volna hát valami egység, valami oly biztos alap, melyen aztán tovább építeni lehetne a nélkül, hogy később ismét le kellessék bontani. Hisz tudom én azt jól, hogy mindenikünknek van bizonyos önteremtette nézete, melyre vallását felépiti, de hol van a többség világnézetében az az egység mely okvetlenül kell, hogy meglegyen például egy felekezeti irányzatnál, általán lehet-e ilyen egység s mennyiben szükségképpen ? Miként a reformátiót kevéssel megelőző időkben nem találkozhatott két róm. kath. pap egymással, hogy egymás szemeibe ne nevettek volna; ugy van ma velünk ref. lelkészek nagy tömegével s csak ketten-hárman is alig tudunk egy véleményre jutni ki-