Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-11-18 / 46. szám

tévtanok csepegtetnek s melyekből a legerkölcs­rontóbb és legártalmasabb befolyások a világba kihatnak. ^ Ez ama békeszeretet, melynek álláspontját az evang. keresztyénséggel szemben XIII. Leo, mint a kath. egyház feje is elfoglalt. Már első encyklikájában határozottan hivatkozott a pápai szék csalhatatlanságára s minden, elődei által el­átkozott tévtanokat újra elátkozottaknak nyilvá­nított. Ehhez IX. Pius módjára hangoztatta Mária, a szeplőtlen mennyei királynő és József, az egyház­nak mennyei védszentje jelentőségét, valamint a szent szék világi hatalmának szükséges visszaállí­tását. Legfontosabb azonban békeszeretetének meg­ítélése szempontjából a harmadik 1879. évi aug. 4-én kelt encyklikája, mely által Aquinói Tamás bölcsészetét az iskolák és seminariumokban elő­adandó tudományok alapjául tiizte ki. A ki csak körülbelől ismeri a bölcsészetet, tudja, hogy a pápa legszenvedélyesebb átkai sem oly ártalma­sak, mint ama törekvés, mely szerint az egész jövendőbeli nemzedék, mely a pápaságnak hatalma alatt áll, oly nézetekben neveltessék, melyek pá­ratlan következetességgel a legengeszthetlenebb háborút hirdetnek a modern eszmevilág ellen. XIII. Leo a második encyklikájában a protestantismust beszenyeszte, a socialismus anyjának nyilvánította és az ingadozni látszó trónusokat Szentpéter szik­lájára utalta. A harmadik encyklikájában az egy­házi és világi absolutismusnak frigyét, mely már a reformátió korszakában is uralkodott, fris olaj­jal való kenetben részesíti. Ez utóbbira legalkal­masabbnak mutatkozott Aquinói Tamás bölcsé­szeti rendszere, mely a fejedelmeknek az absolu­tismust biztosította, ha csak a pápai absolutismus magasabb fóruma előtt térdre borulnak. Hiába történtek felszólalások ez ellen a pro­testánsok részésől; Baumann, a göttingai bölcsész, Holtzmann és Reinkens művei figyelembe sem vé­tettek és a külföldi protestáns kormányoknál túl­súlyra jutott papi uralom most is előmozditá a pápa céljait. Jellemzik továbbá XlII-ik Leo békeszeretetét az általa véghezvitt canonizálások is. A restség­ben és piszokban tönkre ment Labre József, a Jézus követésében véghez vitt komoly kötelesség­teljesités tekintetében mint a pápista jámborság­nak valódi typusa állíttatott a világ szemei elé. Schlözer történész 1786-ban azt irta, hogy „ezen rongyos, lustaságtól büdös koldus bizonyosan már naptári szent lenne, ha nem élnénk a 18-ik század­ban.A 19-ik században azonban Labre csakugyan rendes naptári szentté lett, miután kevéssel az előtt Schlözer unokája az „egyházi Olmützbe" való menetét megtette. Labre csodái természetszerűen canonisálása óta igényt tartanak az állami törvé­nyek oltalmazására a vallási békének fenntartása érdekében. Ezen categoriába tartozik még monte­falcoi Klara, ki majdnem ugyan azon kódolásban részesült XlII-ik Leo részéről, mint Szűz Mária IX. Piustól. Ezen, a modern culturával szemben elfoglalt álláspontnak megfelel XlII-ik Leónak amaz állás­pontja is, melyet a modern, alattvalóinak egyen­jogúságán alapuló állammal szemben elfoglal. A békepápa a modern államnak még nagyobb, tü­relmetlenebb ellensége, mint közvetlen elődje volt. A negyedik, 1880. évi februárban kibocsátott en­cyklikája az államtól megtagadja a jogo­sultságot, a házassági ügyet törvényhozási uton rendezni, miután e jog egyedül az egyházat illeti. Ez ama encyklika, melynek folytán minden más egyháznak eljárása a vegyes házasságok körül, jogtalannak tekintetik. Meg érthetőbben fejezi ki XIII. Leo céljait az 1882. évi sept. 17-én kibo­csátott encyklikája, mely félreérthetlenül bebizo­nyítja, hogy Rómában ez idő szerint nagyobb tö­rekvés nincs, mintáz,hogy a középkort egész pápai mindenhatóságával a halottaiból feltámaszsza." lis e fáradozás nem siker nélküli. Egy futó pillantás Európa egyes államaira meggyőzhet minket ezen állítás helyességéről, Olaszországban a modern szellemi élet leg­élesebb ellentétben áll a hierarchiával. A mit a 18. századbeli Franciaországról szokás volt mon­dani, t. i. hogy az egyházi uralom alatt a val­lást elvesztette, azt még nagyobb mértékben a 19. századbeli Olaszországról mondhatni. Mégis itt is előre halad a pápa hierarchikus törekvé­seivel. Kisebb és nagyobb városokban a válasz­tásoknál a klerikális párt győzött, ma-holnap a nép képviselői is ezen sorsnak esnek áldozatul.. Németországban ezen körülmény már ténynyé vált s a hatalmas Bismarck a pápai cirogatások bilincseiből kiszabadulni nem képes. Svájcban a katholikusok, kiknek az előtt, jelesül a Jura táján, a választásoknál részt venni tiltva volt, megengedtetett a szavazás és igy a klerikális pártbeliek a szabadelvűek felett győzedel­meskedtek. Oroszországgal egy uj konkordátum kötte­tett és a görög-egyesült hívek ismét a jezsuiták kezeibe estek. Osztrákországban a klerikalismus büszkéb­ben hordja fejét. A keleti kérdés államaiban a római kúria csendesebben, de biztosabban hódit, mint a vi­lági kormányok diplomatiája. És nálunk r Van-e érkezésünk át-áttekinteni a túlsó táboiba és észrevenni, mikép növekedik ott az öröm, hogy a 19. századnak annyira di-

Next

/
Thumbnails
Contents