Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-10-21 / 42. szám

Különös figyelmet érdemel ez elbeszélésnek egy megjegyzése. A zsidók ugyanis nem akarnak Pilátus palotájába bémenni, »hogy meg ne fertőztetnének, hanem hogy megennék a húsvéti bárányt«. (18 : 28) Tehát a 4. evang. szerint Jézus halála napján még nem volt meg a paschalakoma, csak estve ünnepelték volna. Ez Nisan hó 14-én volt. Ez a körülmény több helyen (13. 1 ; 19: 31 stb.) oly célzatosan ki van emelve, hogy önkénytelen a synoptikus tudósitások megcáfolásaként tűnik fel, a melyek szerint Jézus halála a következő napon nisan hó 15-én történt a paschalakoma után. E pontra még visszatérendünk, ha ez evángeliumnak a pascha vitához való viszonyát tárgyaljuk. A keresztre feszittetés jeleneténél Jézusnak anyja, Mária Kleópé, Mária Magdolna s a szeretett tanítvány volt jelen, a kire a haldokló Mester anyját bizza. A szomjazó Ur az ecettel és izsóppal elegyített vizzel szomjat lecsilapitván : „elvégeztetett minden* szavakkal kiadja lelkét. Csontjait nem törték meg, hanem csak egy a vi.tézek közül dárdával ökleié meg az ő oldalát, a melyből vér és viz folyt ki. Temetésénél Nikodemus a titkos tanítvány is megjelenik, ki mirhából és aloesből csináltatott drága kenetet hozott a hulla bebalzsamozására. Erről a synoptikusok nem emlékeznek. A 20. fejezet Jézus feltámadásáról szól. A feltámadott Úr háromszor jelenik meg híveinek. Először Mária Magdolnának a sirnál, majd estve tanítványainak, a mikor rájok lehelt s ezzel részesité őket a szent lélek ajándékában. Harmadszor, nyolcad nappal első megjelenése után ismét tanítványaihoz megy, hogy a kétkedő Tamást meggyőzze. Ez elbeszélés záradékát Tamás vallomása képezi, melyben Jézus istenségét ismeri el : »Én uram és én Istenem !« E vallomás mintegy visszhangja az evangelium prologjának, mely a fenséges alakot isteni dicsfényében mutatta be s e magaslaton válik is meg tőle az evángelista. A 20. fejezet két utolsó verse az evangelium végszava. Itt mondja meg, hogy mi volt célja e könyvvel; hogy t. i. „hidjétek, hogy a Jézus Krisztus Istennek fia és hogyan hivén, örök életet vegyetek az ő neve által.4 A 21. fejezet már csak függelék. A bibliai tudósok ma már kivétel nélkül megegyeznek abban, hogy ez nem ugyanazon iró munkája, ki az evang.-ot irta, hanem későbbi toldalék; az evangelium természetes berekesztése a 20; 31. De hogy kinek a müve? abban nagyon eltérők a nézetek. Godet szerint a szeríő barátainak egyike, ki ez evang.-ot leírta, akasztotta ezt ide többi barátainak nevében ; Scholten szerint egy későbbi kiadó müve, a ki, mint azt a parousiáról e fejezetben nyilatkozó érzéki felfogás is mutatja, nem állott azon a magaslaton, hogy a feltámadást szellemi értelemben tudta volna venni, egyszersmind az utolsó ítéletre s az Ur visszajövetelének napjára vonatkozó helyeket a maga zsidó-keresztyén felfogásával interpolálta az evangéliumban is. — A fejezet hitelessége ellen azt hozzák fel, hogy hiányzik benne, az összefüggés, csak össze nem függő emlékezések aggregátuma, melyeket egységbe önteni csak erőszakolva lehet. Az egész elbeszélés menete nem oly tiszta és szemlélhető, mint a milyen az evang. é. De-Wette a 24. és 25. versekre alapítja bizonyítékait. E versek nem lehetnek az evang. szerzőjétől ; de ezek meg az előzőkkel oly annyira összefüggenek, hogy ez ek hitelességével az egész fejezet hitelessége is elesik. Ken essey Béla. (Folyt, köv.) BELFÖLD Nyilt válasz — tiszteletes Tegze László ref. lellcész urnák. — Ezen becses lap 40-ik száma egy vidéki lelkész atyánkfia szívességéből ma küldetett be hozzám, és igy csak ma olvashattam tiszteletes ur hozzám intézett „Nyilt levelét*, miután az én példányom talán, mert tévedésből budapesti lakásomra küldetett, az mind eddig nem jutott kezeimhez. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a Verbőcről Budapesten át idáig terjedő nagy körűt, és a nyilt levél helyett talán célszerűbb lett volna a legrövidebb tehát az egyenes utat valasztani, s hivatalos felhívását vagy támadásait közvetlenül hozzám, vagy ha ezt nem akarta, tehát az egyházmegyéhez intézni, miután 12 évi hivatalos működésem a'att egyetlenegy hozzám intézett levelet sem hagytam válasz és elintézés nélkül, s egyetlen felhívás elől sem tértem ki és igy arra, hogy köztem és ^ egyházmegyém bármely tagja között hirlap utján való közvetítés szükségeltessék, soha okot és alkalmat nem szolgáltattam. Tudtommal ez az első dissonantia, mely az egyházmegyénkben a tiszttársak és hívek, az elöljárók és egyházközségek között eddig fennállott harmóniába belevegyül. De ha valaki ugy vélekedik, hogy sokkal helyesebb az egyházmegye bármely szolgájának hirlap utján neki rontani, azt váddal illetni, mielőtt az nyilatkozott s hivatalos eljárásáról az illetékes hatóság előtt jelentést tett volna, ezzel mint izlés és felfogás dolgával e helyütt nem foglalkozhatom. Amennyiben azonban a tiszteletes ur nyilt levele felfolyamodás és semmiségi panasz jellegével bir, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy tiszteletes ur ugy a címet, mint az alakot eltévesztette. Az ily semmiségi panaszok elintézésére egyedül illetékes hatóság a törvény értelmében az egyházmegyei gyűlés s esetleg az egyházmegyei, illetőleg egyházkerületi biróság. Ha tiszteletes úr panaszát, az illetékes hatósághoz intézve, azt hozzám vagy esperes atyánkfiához beküldi, az bizonynyal késedelem nélkül tárgyaltatni és elbíráltatni fog. Magát a »Nyilt levélben4

foglalt s a valóságnak megnem felelő tényállást és az abból kivont következtetéseket illetőleg, nem is érintve a hitem szerint talán inkább tévedésből származott mint szándékos ferdítéseket, aziránti erős meggyőződésemet fejezem ki, hogy súlyosan megsértené elnöki Kötelességemet, ha egy concret panasz hírlapi cáfolgatásába és így saját nézetem előadásába bocsátkoznám, még mielőtt e tárgy az illetékes fórum elébe jutott volna. Csodálkozom rajta, hogy épen a tiszteletes ur, aki, mint ez »Nyilt leveleből« olvasható, szigorú hangon figyelmeztet e'nöki kötelességeimre, engem arra buzdit, hogy az egyházmegyei gyűlés ti-ztelt tagja'riak szabad véleménynyilvánítását preoccupáljam. A mi a tiszteletes ur azon kívánságát illeti, hogy ezen ügy mie'őbbi elinté/ése érdekéből egyházmegyei gyűlés hivassék egybe, tsztelettel értesítem a tiszteletes urat, ha ugyan erről tudomással nem bírna, hogy mára m. augusztus hó 22-én Huszton tartott egyházmegyei consistorium alka'mával jeleztetett annak szüksége, hogy az egyházmegyei gyűlés még ezen ősz folyamán egybe hivassék s az elnökség részéről mar a megelőző napokban, tehát jóval a tiszteletes ur »Nyilt levelének« ke-