Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-09-30 / 39. szám

súlyos vádak, személyek perpatvara tárgyává aljasodván : dologi elintézésök s felderítésük kijátszassék. Ilogy Önök elejétől fogva személyi kérdéssé kívánták az ügyet tenni, mutatja legfőbbképen az , álarc alá lejtőzés4

minduntalan emlegetése ; ki akarják csikarni, minden journalistikai szabály ellenére, rovatvezetők nevét, s annak személyével foglalkozva, nem reflektálnak az ügy lényegére. Ez uraim, ez az eljárás ismét abban lelheti magyarázatát, hogy a Sárosp. Lapok t. szerkesztősége nem ösmeri a a Nyugat-Európa szerkesztőségeiben kifejlett alaptörvényeket. A rovatvezető nálunk esetle<) megszokta magát nevezni ez év végén, s ez esetben, tán képzelhette is a szerkesztőség, hogy az a rovatvezető én vagyok ; de már Angliaban s Franciaországban, az Athenaeum, a Times, a Journal des Débats, a Revue Critique stb. rovatvezetői, bár néha-napján ugyancsak keményen támadnak: sohasem nevezik meg magokat, s a legkiválóbb kritikusok, az Athenaeumot ép azért tartják a legkülönb kritikai lapnak. Ha alaptalan vád emeltetett vagy tény-ferdités csúszott be : tessék megcáfolni érvekkel; de a támadó személye, mint a dolog meritumára nézve teljesen közönyös, nem bántalmazható személyileg. Azért monda igen helyesen egy effajta ügyben Dumas fils : Qu' importé la main de l'auteur ? Ce qui est a considerer, c' est la valeur de l'oeuvre (kinek mi gondja a kézre, mely valamit irt ? a mi tekintetbe jöhet az a munka belbecse.) Dr. Ballagi Aladár. A pataki könyvtár ügye Svaviter in vcrbis, fortiter in re. Most már ketté választom a csak annyiban egybefüggő, mert együtt tárgyalt, egyébiránt lényegileg két részre váló ügyet. Az előbbiek jelentéktelen részei a vitának, melyben a pataki könyvtár ügye a lényeg, s igy ez már komolyabb beszámítás alá esik. A történelem magyaráz leghívebben, s azért előadom a Sárosp. Lapok s e lap közt folyt polémiának a könyvtárra vonatkozó történetét. E lap 32-ik számaban a pataki könyvtárról ezeket irtam : »Kevésbé dicsérendő a könyvtár körüli eljárás. A vétel utján beszerzett könyvek lajstroma azt tanúsítja, hogy tisztán csak a beküldött könyveket tartották meg kényelemből, hogy ne kelljen visszaküldeni; de hozatni egyet sem hozattak. Ezt onnan következtetjük, hogy kizárólag a minden nagyobb tanintézetekhez beküldött könyveket s ismeretes beküldöző könyvárusok kiadványait tartalmazza a vétel utján szerzett könyvek sorozata. Nagy vívmányként adja elő az igazgatói jelentés, hogy ,könyvtári olvasó szobára van kilátásuk.4 Részünkről inkább nagy indolentiának tartjuk, hogy oly becses könyvtár mellett mint a pataki, a tanulók nagy önképzési hajlama e részben nem nyerhetett kielégítést.4 Erre a jóakaratú, okadatolt figyelmeztetésre valaszol — nem a könyvtárnok, ki itt első sorban van érdekelve : hanem Mitrovics és Radacsi ur, mely válasz, remélem, önmagaban elesik, mert abban kulminál, hogy nem tudom, mi a könyvtar-szoba. Tehát mellőzzük. Mitrovics úrék válaszára ismét e lap szerkesztősége válaszol ; megtehette, mert bibliothekonomiához nem értő egyének ellenében a könyvtár ügyét is bátran szellőztethette ; nekem pedig, őszintén szólva, terhemre esett volna az egyébként tiszteletre méltó, de könyvtárnokságban járatlan egyének előtt elemi könyvtártani szabályokat magyarázgatni. E lap szerkesztősége ekkép válaszolt: „(Radácsi ur) abban a hiszemben van, hogy ha azt mondja, hogy Ráth Mórtól 800 frt ára nyomtatványt hozattak, ezzel már igazolta, hogy a könyvtár rendszeresen van szaporítva. Holott a dolog ugy áll, hogy költhetnek önök uraim, akár százezreket, de ha önökre nézve a magyar irodalomból csak egy könyvkereskedő s „beküldöző4

könyvkupecek kiadványai léteznek, s ha önökre nézve pl. az. angol irodalom nem létezik, s a franciaból egy egész esztendő alatt mindössze két darab, egyugyanazon szakba vágó munkát hozatnak (Delaborde : La gravure, és Lassalat: Les procedes (sic?) de la gravuie) : mindenesetre nagy vakmerőség kihívni maguk ellen a kritikát! Kuriozus mondása Radácsi urnák, hogy „azt ugylátszik — úgymond — nem tudja vagy nem akarta tudni a rovatvezető ur, hogy könyvtárunk épen most rendezés alatt van.« Sapristi 1 hogyne tudná! mikor mar vagy tiz esztendeje visszhangzik Patakról, hogy a könyvtár épen most rendezés alait van ; elannyira, hogy szakkörökben a Luca székéről való közmondást kiszorította az a mondás, hogy > készül, mint a pataki könyvtár cat tlogusa !4 Jó lesz tehát nem igen bolygatni annak a pataki könyvtárnak a porát, 4 Erre megint csak a Sárosp. Lapok szerkesztősége válaszol; az érdeklett hivatalnok még mindig nem szól. A válaszra, a könyvtárra vonatkozólag, e lap szerkesztősége úgy felel, hogy bízvást elvállalhatom érte a felelősséget, s kérem is, az itt következő valaszt általam Írottnak tekinteni: „Hiba volt-e részünkről szellőztetni egy iskola körében általunk fölismerni vélt mulasztásokat és hibákat? Nem joggal róttuk-e meg a sárospataki főiskola könyvtárnokát, akit a könyvtár rendezése körül — pozitív tudomásunk szerint — mulasztás terhel? Nem méltán figyelmeztethettük e az illetőket, hogy a könyvtar gyarapítása nem történik rendszeresen, amiről bárki is meggyőződhetik, ha csak a legközelebbi értesítő alapján is figyelembe veszi, hogy a könyvek megrendelésénél egyes tudományszakok teljesen vagy részben mellőzve vannak a többiek rovására? Nem méltán nevezhettük-e indolentiának azon körülményt, mely szerint a könyvtári olvasó-szoba máig se rendeztetett be, dacára annak, hogy az ehez szükséges munkaerő mar régen megvan azon könyvtárnok személyében, aki mint tanár hetenkint csak négy (mond: négy) órán tanit, s akinek — miután a rendezésért külön fizetik — egyéb kötelessége nem volna, mint az olvasni vágyók kiszolgálása?4 S e válasz után megjelenik a Sárosp. Lapok legutóbbi száma Nyilt terében Szinyei Gerzson sárospataki főkönyvtárnok első felszólamlása. Kétségkívül nem a legjobb omen Szinyei úrra nézve, hogy cikke iiy későn jő. Mert, ha igaza lett volna, eddig bizonyára megírja azt a pár sort, melylyel kettévágja a vitát, s minket jobban megver, mintha ezer szitokkal halmoz el. Tegyük fel pl. hogy Koncz József urat, ki a marosvásárhelyi ref. collegium könyvtárát mintaszerűleg rendezte, hasonlóképen megtámadják. Ö bizonyára, a híven teljesített komoly munka által szerzett nyugodt lelkiismerettel keblében: nem jő dühbe az alaptalan beszéd fölött, hanem közzé tesz pár sornyi communiquét, melyben kijelenti, hogy a vád önmagában megsemmisül, mert „a könyvtár rendezve van,4

melynek bizonyítására ismertette volna egyszersmind, hogy minő rendszer szerint rendezte, mikép osztotta be a kétféle katalógus címmásait, hány darab könyv van a könyv-