Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-01-07 / 1. szám

erkölcsi rendeltetésüknek azok is megfelelhessenek. A zsinat megtartatott és az azon hozott törvények a bezárult év vége felé szentesítést nyertek. Ezzel a hazai ref. egyházban az 1860-ban megkezdődött átalakulási folyamat befejezést nyert s ezentúl uj aera veszi kezdetét. Hogyan, mondják az ócsárlók, korszakalkotó volna az a mű, mely voltaképen nem egyéb, mint mindannak paragrafusokra szedése, a mi amúgy is már évek óta életbe volt léptetve. , En meg azt mondom : épen azért korszakal­kotó az a mű, mert jobbára csak az életben J kipróbált és üdvöseknek bizonyult intézkedéseket iktatta törvénybe. L)e korszakalkotó különösen azért, mert e zsinattól fog datálódni az öt superintendentia egyesüléséből alakult közel kétmillió lelket szám­láló magyar ref. egyház létezése, és korszakal­koót azért is, mert a részeket egyesitvén, de nem egyformásitván, az erőt növelte a nélkül, hogy a cselekvési szabadságot csökkentette volna. Az evangelicus egyház is a kebelében, kü­lönösen a pátens ideje óta elébb nyilvánosan, ké­sőbb lappangva duló nemzetiségi kérdés végmeg­oldását kisérlette meg, az egyetemes egyházat kötelező oly határozatokat hozván, melyek értel­mében ugy a superintendentiák, mint az esperes­ségek feladata lesz egész szigorral őrködni, hogy a pánszlávizmus sem papi, sem tanítói hivatalban magát meg ne fészkelhesse, s az idegen ajkú egyházak hiveit államellenes eszmék terjesztésé­vel meg ne ronthassa. A hazafiság sugalha e határozatok által az evang. egyház megmutatta, hogy kész az állam érdeke megrovására minden rendelkezésére álló eszközt felhasználni, s újból bebizonyította, hogy az egyházi autonomia távol attól, hogy a nem­zeti élet fejlődésének útjában állana, inkább arra szolgál, hogy az államot nemzeti törekvéseiben szellemi befolyásával támogassa. Mindezek sokat igérő tények, melyek áldá­sos következményei elmaradhatlanok, különösen ha a mult tanulságain okulva s azokból ihletet merítve nem csak külsőleg, hanem lélekben is egyesülve megyünk a jövő elibe. E jövő áldásos fejíődhetéséhez az előfölté­telek ma már adva vannak. Meg van a nagy egyházközösség s el van rendelve az ennek ke­belében létesítendő közalap előállítása. De huszonöt viszontagságos év érlelő ereje kel­lett hozzá, hogy idáig eljussunk. Pedig a super­intendentiák egyesülésének és a domestica esz­méjének fejlesztő és megtartó nagy horderejét ugy szellemi, mint anyagi tekintetben soha senki kétségbe nem vonta. Ez, ugy hiszem, elég vilá­gosan szóló mementó arra, hogy ma ismét, a mi teendőt a változott viszonyokhoz képest üdvösnek ismertünk fel, siessünk azt hirdetni, tekintet nél­kül arra, hogy kivihetőnek vagy nem kivihetőnek mondja a jelenhez tapadt rövidlátóság, A mint fentebb érintettük, elvalahára ott va­gyunk, hogy az egyház végcéljára, a vallásos hit­élet fejlesztésére fordíthatjuk gondoskodásunk egész erejét. Erre nézve mindenek lelett kettő szükséges: egy az, hogy lelkészeink magasztos hivatásuk szín­vonalán álló képzettség mellett „Istennek minden jó cselekedetre tökéletesen fölkészittetett embe­rei" legyenek; másik, hogy az egyházközségek terjedelme egyes ember munkaerejével kellő arány­ban álló, és ne oly nagy legyen, mely a lelki­pásztori közrehatást merőben lehetetleníti Az elsőnek szükséges volta, ugy hiszem, ma­gától értetik: mert bármily határozottan hangsú­lyozzuk is az egyetemes papság kiválóan protes­táns elvét, tagadhatatlan mégis, hogy tényleg az egyház beléletének irányadója és központja a hi­vatal szerinti pap. Ha tehát komolyan azt akarjuk, hogy az egyház szent rendeltetésének megfelelő alakot ölt­sön, mindenekelőtt a lelkészek hivatásszerű ké­peztetésére oly intézetekről kell gondoskodni, me­lyekben a leendő pap alapos tlieologiai tudomá­nyosság mellett egyházi szellemben keresztyéni hegyes életre neveltessék. Szükséges, hogy a theologiai seminariumokban fősuly a gyakorlati keresztyén hitéletre fektettessék, hogy a növendék azokban a keresztyén kegyesség oly iskoláját találja, hol nemcsak ismerni, hanem gyakorolni is tanulja a szeretet vallásának felséges erényeit.*) Tapasztalati tény ugyan is, hogy mig a pap működése csupán arra szorítkozik, hogy prédikál, keresztel, esket és temet, továbbá anyakönyvet vezet, ebből a szükség szerint kivonatokat szol­gáltat, és a statisztikai kimutatásokat kiirja, szó­vei mindazon functiókat végzi, melyekért fizetik : csakis olyan hivatalnoknak tekintik, mint a jegy­zőt, vagy akár az adószedőt. Az e fajta egyszeri pap, mikor a presbyte­rium beállított hozzá és kijelentette neki, hogy a község biz őt nem szereti, azt felelte: Nem is azért vagyok én itt, hogy magok engem szeres­senek, hanem hogy a papi fizetést fölvegyem. E cynikus nyilatkozat, mely a papi állást *) Megjegyzendő, hogy az u. n. theologiai irány, sőt az egy­házközösségi telekezet is, melyhez valaki tartozik, a keresztyéni kegyes­ségre nézve egészen közömbös dolog. Mert ki tagadhatja, hogy a ka­tholicus egyház számos szentjei, csodatevő doctrináiktól eltekintve, kegyes, istennek tetsző emberek voltak ; de istennek tetsző kegyes emberek voltak kétségkívül a lutheránus Spener és Franké, a kálvinista Oberlin és az egészen modern irányú unitáriusok C'hanning és Tucker­mann is. B. M.

Next

/
Thumbnails
Contents