Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-01-07 / 1. szám
visszájáról mutatja be, csakis béres szájába illő, kiről megmondatott az Írásban, hogy ,,híveire semmi gondja; mig a jó pásztor az ő életét adja a juhokért." Az ilyen igazi lelkipásztornál a hivatalos papi functiók, melyekért fizetik, munkássága csak kis részét teszik; mert ő, mint a szeretet >királyi törvényének* képviselője: a családoknak tanácsadója, a kicsinyhitiieknek lelkesítője, az elesetteknek feltámasztója, a viszálkodóknak békítője, a betegeknek látogatója és lelki orvosa, a szegényeknek segítője, özvegyeknek és árváknak vigasztalója és gyámola. A keresztyén szeretet afféle cselekedeteire, igaz, hogy jogilag a lelkészt nem kötelezhetni; de az is igaz, hogy azok nélkül az egész egyházi apparatus, még az igehirdetést is ide értve, nem sokat ér; mert hiszen az írás mondása szerint: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólnék is, a szeretet pedig nincsen én bennem, olylyá lettem mint a zengő érc, és a pengő cimbalom/ Hiába, a vallási intézmény természete hozza magával, hogy annak terén folyvást a szív gerjedelmeihez és az eszme hatalmához kell folyamodni. Szerencsére, semmiféle életpályán a hasznossági elv a legeszményibb követelésekkel oly közel nem érintkezik, mint a prot. lelkész pályáján, hol tapasztalatilag bebizonyult az Úr e mondásának igazsága: ^Ki közületek első akar lenni, legyen mindeneknek szolgája/ Csakhogy minálunk épen ott, hol a papság szellemi, eszményi működésére legsürgősb szükség volna, a kiilviszonyok a legkedvezőtlenebbek. 10 — 20 ezer lelket számláló protestáns egyházközségek, egy pappal, Magyarországon kívül, a világon seholsem találhatók. Nem is képzelhető, hogy oly terjedelmű egyházközségekben ember mikép teheseen eleget még káplán segítségével is hivatalos kötelezettségeinek úgy, hogy ideje maradjon hivatása nemesebb teendőire, a szeretet cselekedeteire és a cura pastoralisra csak gondolni is. Igaz, hogy a nagy egyházak közül némelyekben két pap van; minthogy azonban azok felváltva mint hetesek szolgálnak, a kettő tulajdonképen csak egyet tesz, és vajha kitenné mindég az egyet igazán. Ily körülmények között nem csoda, ha a ma már okoskodni tanult köznép az egyházi intézményt a polgári hivatalokkal egy színvonalra teszi, és oly tehernek tekinti, melytől, minthogy személyesen javára lenni nem tapasztalja, minden módon menekülni óhajt Hasonló célellenességekkel, hogyne mondjam, visszásságokkal találkozunk az egyházszervezet felsőbb fokozatain is, hol a drégely-palánki 6383, a tornai 8658 lelket számláló egyházmegye mellett ott vannak : a békésbánáti esperesség 163,960, a heves-nagykunsági 1 11,4041 élekkel ; szintúgy az egyházkerületek közt ott van a dunántúli 225,671 lelket számláló superintendentia mellett a tiszántúli 824.585 lélekkel, E szembeötlő aránytalanságoknak szükségképi következése azután az, hogy a superintendentiaknak is beillő esperességekben a visitátio nem áll egyébből, mint a kivetett egyházi adók beszedése és a számadásoknak olyan a milyen vizsgálásából; a kerületekben pedig arról szó sincs, hogy a püspök az egyes egyházközségeket rendszeresen látogassa; sőt mondhatni, a legtöbb egyházközségben soha püspököt nem láttak, s azokra nézve a püspök [bilov.aroQ = felügyelő) valóságos lucus a non lucendo. Pedig tagadhatatlan, hogy ma, midőn válságos forrongás vonul végig a társadalomban, az ö o ö o egyházi ügynek semmi sem szolgál inkább ártalmára, mint ha a nép ugy helyi, mint felsőbb rendű papságával személyesen csak akkor érintkezik, amikor fizetnie kell. Nem szükséges akkor mondani, a nélkül is elhiszi, hogy nem azért van a pap, hogy magát keresztyéni élet által megszerettesse, hanem hogy a fizetést fölvegye. Ez aljas föltevés, midőn az intézmény iránti tiszteletet megingatja, egyúttal veszélyezteti a szent ügyet, melyért az intézmény létesült. Hova-tovább mind nagyobb pusztítással fenyegető veszedelem ez, melynek csak úgy és akkor lesz. eleje véve, ha ugy a superintendentiákat, mint az esperességeket és egyes egyházközségeket akkép rendezzük, hogy az azokban fungáló közegeknek mód és alkalom nyujtatik szent hivatásuk nemesebb teendői, a keresztyén kegyesség gyakorolására. E célra a superintendentiák úgy kerekítendők ki, hogy a püspök az egyes egyházakat minden hat esztendőben legalább egyszer meglátogathassa, nem annyira administrativ célok, mint inkább az egyházi szellem élesztése s a hitélet erősítése végett. Hasonlóképen az egyházmegyék ugy osztandók be, hogy az esperes az évenként végzendő vizitátió alkalmával figyelmét az egyházak beléletére is fordíthassa és ahol szükségét látja, vallási functiókat is végezhessen. A mi a nagy községeket illeti, azokban míg mai szerkezetük megmarad, papi gond és a hívek valláserkölcsi életére gyakorlandó befolyásról szó sem lehet, különösen ha számba vesszük, mennyi munkaerőt vesznek az állam részére teljesitendők igénybe. Itt a bajon gyökeresen csak úgy és akkor lesz segitve, ha megállapíttatik az