Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-08-12 / 32. szám

is lehetne használni; tiszta buza helyett valóságos szemetet; 16 rudasos szekérszéna helyett két ara­szost (nekem épen ilyet hoztak a mult esztendő­ben) el nem fogad: no akkor nagyon rossz em­ber, ki a szegény népet zsarolja, s megkezdődik az ócsárlásoknak és bántalmaknak egész hosszú sora, melynél utoljára is a lelkész húzza a rövi­debbet. Igazságos érzetének teljes tudatában me­gyen orvoslást keresni a traktusra. Az egyház­megye azt fogja mondani neki, hogy már édes barátom, csak fogadja el, hanem a jövőre nézve szigorúan meghagyatik az egyháznak, hogy lel­készének fizetését becsületesen szolgáltassa ki. De az ezután se ad egy mákszemnyivel se jobb és becsületesebb konventiót. De még ez mind nem elég. A konkoly a lelkész ellen a gyülekezet ke­belében el van hintve; hiszen csúffá tette, a trak­tuson meghurcolta őket! Igazságot szólott és cse­lekedett, el kell vesznie! S ez igy megy évről­évre, mig egyszer csak arra ébred fel, hogy az a gyülekezet, melynek tagjaitól ő, a hű és lelki­ismeretes munkás, a szemetet és gazt el nem fogadta, személye ellen fordult, s most már az megy ő ellene a traktusra. S a traktus. . . Nos a traktus?. . . Felmenti ugyan az alaptalan s ha­szontalan vádak alól, egyszer is, kétszer is; de utoljára beleun a gyülekezet nógatásába, mely ádáz munkájában ki nem fárad soha, s miután : „legyőzhetetlen ellenszenv fejlődött ki a lelkész és gyülekezete közt, melynek káros hatása veszé­lyeztető lehet a gyülekezetre nézve: tehát hatá­rozattá emeltetik, hogy a lelkész eddigi helyét csere utján változtassa meg, az esperes pedig megbizatik" sat. . . S a szegény lelkész, ki job­ban szereti szive s családja nyugalmát, mint azt a panaszos kenyeret, cserél, és pedig igen sok­szor nagy károsodással. A gyülekezet pedig, akár nyert a cserében, akár nem, örül, hisz megmu­tatta, hogy utoljára is ő győzött. Nagyon sok lelkész pedig, ki ezt látja és tudja, inkább hall­gat, s propter bonum pacis, könnyező szemekkel bár, de elveszi azt a rossz konventiót. A többi gyülekezetek pedig, a melyek tudják azt, hogy N. a traktuson győzött, adják hűségesen évről­évre a lélekocsut. Miért nem mert ebbe a fizetés-kérdésbe a zsinat erős kezekkel belenyúlni ? Miért nem mondta ki, hogy ezentúl minden lelkészi fizetés 800 frt minimumban állapittatik meg, s a mely gyülekezet nem képes egy lelkészt tisztességesen el­tartani: affiliáltatik?*) Miért nem torolt el mindenféle lektikálét, melylyel a gyülekezetek részéről oly kiméletlen és piszkos visszaélés űzetik? Hogy ez ismeretes ne lett volna előtte — mint Rác kol­legám állitja — fel sem tételezhető ; leginkább es­peresekből állott a zsinat egyházi tagjainak száma, a kik pedig nagyon is ismerősök az űzött vissza­élésekkel. Miért hagyta egészen figyelmen kivül, hogy az egyházak existentiája, azoknak anyagi és erkölcsi felvirágoztatása épen a lelkészek ke­zébe van letéve ? Hogy munkálkodhassék kedv­vel, nemes lelkesedéssel s odaadólag az olyan lelkipásztor, kinek nappal és éjjel könnyhullatás a kenyere, ha Ínséggel küzdő családjára gondol Miért nem történt mégis e téren semmi, javitó lépés ? Vagy talán abban áll az a protestáns au­tonomia, hogy minden gyülekezet ugy fizesse lelkipásztorát, amint épen neki tetszik ? Meg kell ezt az abnormis helyzetet változtatni, a lelkész­nek gyülekezetében biztos megélhetési módot nyúj­tani, mert különben az egyházi élet elzüllik végképen, nem fordíthatván az a lelkipásztor oly gondot a gyülekezet erkölcsi életének ébren tar­tására, kinek — ha éhen és rongyosan nem akar elveszni — más keresetmódhoz is kell nyúlnia, hogy magát és családját fenntarthassa. Azt ugyan, nagyon helyesen, elhatározta a zsinat, hogy a lelkésznek milyen hosszúságú fe­kete öltözőt kell használnia, hogy mindenütt, nem csak a szószéken, tisztességesen s állásához is méltólag jelenhessék meg ; de arra nem gondolt, hogy 150—200 forint fizetésből hogy telik majd arra a drága ruhára, hogy még kenyérre s egyéb legszükségesebbekre is maradjon azonfelül?! Meglehet, ugy vélekedtek a zsinaton némelyek, ha ugyan általában vélekedtek, hogy az ország súlyos anyagi helyzete jelenleg nem engedi azt meg, hogy a lelkészi fizetés emelése által, a kü lönben is elcsigázottt népet, még jobban meg­terheljük. Mi, a Krisztus szolgái, tűrjünk és vár­*) E kérdés a zsinat figyelmét ki nem kerülte, tárgyaltatott is. De tekintve azt, hogy a megélhetés föltételei az ország külöm­böző részeiben nagyon külömbözó'k és ha pl. a pesti egyházmegye 1200 frtra tette a papi fizetés minimumát, akkor ennek Mármaros-Ugocsában 800 frt több mint megfelelő, nem találta helyén a mi­nimum országos megállapítását, hanem azt az egyházkerületek és egyházmegyék kebli ügyének jelentette ki. Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents