Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-08-12 / 32. szám
junk, majd csak derül talán még ránk is jobb idő! Miért épen mi . . .? és mindég csak mi . . . ? Aradmegyében a jegyzőségnél fixum fizetés van megállapítva. A mi községünk, mely tisztán reformált község, már az utolsó osztályba van sorolva, s mégis fizet a jegyzőjének, a íöldén s természetbeli némely járulékon kívül, 800 frtot. A készpénz fizetésben befoglaltatik a buza- és árpa-adomány is; de a megyének van esze hozzá, hogy a gyűlt szemetet nem fogadja el, hanem helyette évenként megállapítja, hogy a gabonát minő árban tartozik a község fizetni. S azon szemét gabona árában, mit én 6 frtért nem tudok elvesztegetni, fizettet a megye a jegyzőnek 10 frtot. S a község fizeti is hűségesen, mert muszáj. No már nálunk ilyen nem muszáj. A mi felsőbb hatóságaink tűrik, nézik, hogy gyötörnek bennünket a szeméttel. Távol legyen tőlem, hogy én itt egy másik községi hivatalnok fizetése ellen emeltem volna fel szavamat. Örülök rajta, hogy ily tisztességes dotatióban részesül a jegyzői kar. Megérdemlik, hisz azért tanultak és hivataloskodnak. De miért nem lehetne ugyanazon községnek lelkészét és tanítóját is ily tisztességes dotátióban részesíteni? Nálunk ez nem muszáj. Na de tace ! Ott lesz nemsokára a zsíros domestika. Hejh ! sok könnyet fog az majd letörölni; sok homloknak boruját el fogja oszlatni; sok árvának éhségét lecsillapítani. Igaz ugyan, hogy eddig még nincs semmi sem belőle, s e semmi felett már is oly sok szó- és toll harc folyt el ugy gyűléstermekben, mint e lapnak hasábjain, de majd csak lesz abból is valami, s hogy legyen, ahoz is te fogsz legtöbb keserű labdacsot lenyelni protestáns lelkipásztortársam, ki mint falusi lelkész nemcsak osztod, de bizonyára érzed is velem együtt ez egyszerű cikkecskében elmondott szavaknak igazságát. Márk Ferenc, ref. lelkipásztor. ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. — Hatodik közlemény. — 52. A mdramaros-szigeti m. kir. allami felsőbb leányiskola értesítője. VI. évf. Közli Marikovszky Menyhért igazgató. Értekezés: Egy számtani játék (König Algebrája alapján), Gerevich Emiltől. A felsőbb leányiskola 4 osztályában 5 tanár és tanítónő tanított 25 leányt, az elemi iskola 6 osztályában, 2 tanítónő 3—3 osztályt vezetve, tanított 79 növendéket. Látnivaló, hogy a felsőbb osztályokban igen kevés a tanulók száma, minek okát az intézet igazgatója, a szülők közönyében és szűkkörű gondolkozásában látja. Az iskolai takarékpénztár intézménye szép eredményt mutatott fel a növendékek között. Követésre méltó szokás ez intézetben, hogy minden növendék évenként 3 ízben előmeneteléről, szorgalmáról s magaviseletéről, bizonyítványt kap, melyet köteles átadni szüleinek vagy gyámjának, kik azt láttamozzák. Az igy aláirt bizonyítványt a növendék tartozik két hét alatt az igazgatónak visszaadni, ki az összes ily bizonyítványokat a jövő bírálati időszaki irattárba teszi. A növendékek összes száma 104, kikből izr. 37, r. kath. 31, ref, 29, ev. 4, g. kath. 2, ánglikán I. 53. A mezőtúri ref. gymnázium értesítője. Közzéteszi Bodolay László igazgató. 7 tanár és 2 tanitó működött ez intézetünkben. Egy uj felállítandó tanszék alapjának növelésére 630 frtnyi kegyes adakozás folyt be. Majorossy Gyula rajztanár betegség miatt hosszú időn át nem felelhetett meg tanári hivatásának ; helyét a tanárikar többi tagjai lehetőleg pótolni igyekeztek. Az ifjúsági önképzőkör tevékenyen munkálkodott ; vezetőjétől ügyes gondolat volt, hogy nemcsak a mindenütt szokásos szavalási versenyeket, hanem fogalmazási versenyeket is rendezett. A régiséggyüjtemény Dörgő Dániel földbirtokos és Bodolay László igazgató adományából, rendkívül becses tárgyakkal szaporodott. Az általuk adományozott targyak a Mező-Túr tövében elterülő Puszta-Bánrévén, vagy közkiejtés szerint Bári-pusztán találtattak, s több mint 100 darab kőkorszaki szerszám s fegyverből állanak. Ezekhez járul még őskori szarvas agancs, szárcsont és mammut-fog a Kőrösből, az őskori állati maradvanyok e nevezetes leihelyéből. A tápintézet ez év folytán 9 növendéket élelmezett, még pedig 3-at 20—20 frt pótlék mellett, hatot pedig egészen ingyen. A tapintézet a ref. egyház és a városi közönség jótékony adomanyaiból tartatott fenn. A tanulok szama mind a hat osztályban 150, kikből ref. 92, izr. 44, r. kath. 10, ev. 4; magyar 146, német 4. Az ifjúság egészségi állapota, néhány veszedelmes torokbaj kivételével, eléggé kedvező volt. 54. A miskolci ev. ref. főgymnázium értesítője. Szerkesztette dr. Kovács Gábor ez évi igazgató. E tanév folytán 2 tanár hunyt el: Solymossi Sámuel és Pásztor Dániel nyug. tanár ; a tanulók közül szintén halt meg. Jóny Tivadar ez intézetet is nagyszerű hagyományban részesité : könyvtára szekrényeit és részvényei felét, körülbelül 10,000 frt értékben hagyta reá; rajta kivül Faragó Sámuel ügyvéd 200 frttal emlékezett meg végrendeletében ez intézetünkről. A gymnáziumi nagy könyvtár 10.495 kötetből áll; van természettani s természetrájzi gyűjteménye, mely utóbbiban 2000 darab ásvány, 600 kagyló van. Régiségtára s 819 darabból álló éremgyűjteménye is van. A tánári nyugdíjintézet alaptőkéje 21.767 frt 23 kr., mely az idén 413 frt 90 krral gyarapittatott. Tanulók száma 457, kikből izr. 194, ref. 184, r. kath. 63, ev. 11, g. kel. és g. kath. 5. 55. A miskolci ág. h. ev. algymnázium és elemi iskolák értesítője. Közlik Mészáros Ferenc gymnáziumi igazgató, Gebe Endre elemi iskolai igazgató. A mult tanév kezdetén az intézet kegyeletes ünnepélyt rendezett néhai Szánthó János gymn. igazgató sírkövének fölállítása alkalmából. Az év vége felé Honécy Géza tanar hirtelen rosszul lett, ugy hogy helyettesítéséről kellett